Ezt mindenki tudja meg a Harcosok klubjáról!


url6
Előkészületek

Chuck Palahniuknak, akkor pattant ki a fejből a regényt ötlete, mikor kempingezés közben rondán helyben hagyták a szomszédos tábor lakói, kiknek a hangos rádiójára panaszkodott. Meglepte, hogy másnap a munkahelyén mindenki figyelmen kívül hagyta a harci sebesüléseit, és inkább olyan közönséges kérdésekkel fogadják, mint a “hogyan telt a hétvége?” Azt vette észre, hogy azért követik ezt a fajta struccpolitikát, hogy ne kelljen vele személyes interakcióba lépni, ugyanis egyáltalán nem érdekli a munkatársait, hogy valójában mi van vele. Ez a szociális blokk lett a regény alapja. További elemei, mint a pornófelvételek csempészése a családi filmekbe, vagy a hererákosokat segítő csoport megtévesztése a szerző kollégáinak elmeséléseiből vagy tetteiből születtek, míg az apákról szóló istenképet az interjúi során olyan „fehérgalléros” fiatalemberek alapján írta meg, akik folyamatosan az apjuk után sóvárogtak.
A másik legtöbbször említett beszélgetési téma a reklámok által előírt,

Chuck Palahniuk Tyler Durden idézetes pólóban
Chuck Palahniuk Tyler Durden idézetes pólóban

illetve elvárt életmód megvetése volt, ami szintén sokszor visszaköszön a regény során. A szereplők jellemében is segítségére volt a munkahelye, mivel Tyler Durden karakterének utónevét egy volt munkatársa után adta, akit szexuális zaklatásért rúgtak ki.

David Fincher a mozivetítő jelenetet rendezi
David Fincher a mozivetítős jelenetet instruálja

A keresztneve pedig Toby Tyler, or Ten Weeks with a Circus címszereplője után kapta, ez egy 1960-as gyerekfilm. Marla Singer pedig egy lány volt az iskolában, aki verte Palahniuk húgát. 1997-ben könyvével két díjat is elhozott a Northwest Booksellers Association Award-ot és az Oregon Könyvdíjat. Törvényszerű volt, hogy a díjak és a szép eladási számok láttán Hollywood is lecsap az elsőkönyves íróra. Így küldte el Raymond Bongiovanni a 20th Century Fox ügyvezető producere a regényt a cég akkori vezetőjének Laura Ziskinnek, aki jóváhagyta a megvételét, annak ellenére, hogy sokan azt mondták rá a cégnél, hogy: “erőszakosan veszélyes és az emberek nagyrésze a felénél el fogja hagyni a mozitermet”. Három rendezőt is megkerestek a producerek, mire David Fincherhez került a forgatókönyv. Joshua Donen és Ross Grayson Bell először Peter Jacksonra gondoltak a Mennyei teremtmények, illetve a Törjön ki a frász! című filmjei alapján, ám Jacksonnak akármennyire is szerette a regényt, már javában a Gyűrűk Ura előkészületein dolgozott. A második jelölt Bryan Singer volt, akitől nem jött válasz, később bevallotta, hogy el sem olvasta a könyvet. Az utolsó kiszemelt pedig Danny Boyle volt, aki találkozott a producerekkel, el is olvasta a könyvet, ám végül A part című filmet választotta.

Fincher éppen a Játsz/ma utómunkálatait végezte, amikor Bell és Donen megkereste azt az embert, akinek a nevéhez fűződik a Hetedik. Noha vonakodva fogadta a 20th Century Fox-szal való együttműködést – a negatív tapasztalatok után, amit A végső megoldás: Halállal szerzett – mégis beleegyezett a rendezésbe, amikor már a stúdiófőnök kereste fel személyesen. Egyébként ő már a 8 mm előkészítésén dolgozott, ami végül Joel Schumacher rendezésében került a mozikba.
Tyler szerepére először Russell Crowe-t akarták szerződtetni, de az egyik társproducer Art Linson ragaszkodott Brad Pitthez. Később Ross Grayson Bell bevallotta, hogy örökké hálás lesz Linsonnak, amiért kiállt Pitt mellett, mert nála jobban senki se tudta volna eljátszani Durdent. Narrátorként, pedig Matt Damont, illetve Sean Pennt képzelték el, ám Fincher, addig rágta a producerek fülét Edward Norton miatt, hogy végül őt választották. Larry Flynt, a provokátor szerepében annyira mélybenyomást tett Fincherre, hogy akár a projektet is ott hagyta volna, ha nem őt választják. Norton egyébként  A tehetséges Mr. Ripley, Ember a Holdon, és Az ítélet eladó című filmek főszerepeiért küzdött akkor, amikor a Fox megkereste.

Amikor az alkotók elérik a holtpontot

forgatásikép2Láthattunk már jól megírt könyvek középszerű filmes adaptációit. A Harcosok Klubja sikere talán abban rejlik, hogy a készítők is teljesen átszellemültek a forgatás alatt.
Az egyik ilyen példa, amikor a bár előtt Tyler megkéri a narrátort, hogy üsse meg, akkor Norton tényleg fülön csapja Pittet, ugyanis a jelenet előtt Fincher félrehívta és parancsba adta neki, hogy ne merészelje eljátszani az egészet. Az ütést követően láthatjuk, ahogy mosolyogva nevetgél, amíg Pitt szenved. Norton és Pitt a részegen golfozós jelenetnél tényleg részegek voltak és az ételtároló teherautót lövöldözték a labdákkal. Hasonló átélés adta az ötletet akkor is, amikor Tyler hallgatózáson kapja a narrátort és az ajtónyitás után láthatjuk, hogy gumikesztyűt visel. Pitt ötlete volt, hogy felturbózzák a jelenetet, és ez volt az egyik legnagyobb vitatéma a Foxnál, miszerint kivágják vagy sem. Végül a tesztvetítéseken a legnagyobb nevetést kapta ez a momentum, ezért Ziskin benne hagyta a filmben. Edward Nortont sem kell félteni, mivel a fürdőszobás wc jelenet során, mint később kiderült ténylegesen a dolgát végezte. A DVD kommentár alatt Fincher megkérdezi tőle, hogy igaz-e, amit állít, majd Norton rávágja, hogy: „Nem vetted észre, hogy aznap egyszer se mentem szünetre a forgatás alatt?”

Starbucks poharak
Starbucks poharak

Helena Bonham Carter a sminkesét arra kérte, hogy bal kézzel fesse ki, mert szerinte Marla egy olyan nő, aki nem igazán gyakorlott a sminkelésben.  A hitelesebb alakítás jegyében Pitt és Norton boksz illetve taekwondo edzésekre járt. Brad elment egy fogorvoshoz, hogy letörje a fogát. A könyvben tökéletesen le van írva, hogyan készítsünk házi robbanószert, ám a film már így is megannyi problematikus témát foglal magába, ezért egy fiktív receptet csempésztek bele.
Tyler inspirációs monológja közben, amikor a „A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk.” részhez ér, akkor a rocksztárok szónál Jared Letora néz, mert a színész a film készítése közben alapította a 30 Seconds to Mars elnevezésű zenekarát.
A végén a két főszereplő harca során látható lépcsős legurulást, a rendező 12 alkalommal ismételtette meg a kaszkadőrrel, majd az elsőt használta fel. Pitt és Bonham Carter 3 napot töltött azzal, hogy felvegyék az aktusuk alatt hallható hangokat. Fincher az Empirenek azt nyilatkozta, hogy minden jelenetben található egy Starbucks pohár, ahogy a Játsz/ma című filmjében is.

Norton és Pitt is meg tanult szappant főzni a forgatás alatt. Noha a Pókerarcokban jelentős szerepet játszott volna Edward Norton karakterének életében a cigaretta, ott mégsem gyújtott rá soha. Ellenben ebben a filmben megszegte a cigivel szemben támasztott elutasítását, hogy jobban átadja a nézőknek a narrátor destruktív életvitelét. A forgatás alatt egyébként a két főszereplő egyöntetűen utálta az új Volkswagen Beetlet. Ezért, az egyik autó, amit egy baseball ütővel szétvernek pont egy új Beetle. Norton elmondása szerint: „Az eredeti jármű a 60-as évek fiataljainak volt a főszimbóluma a szabadságra és fiatalságra. Miután a 90-es évekre ebből a generációból kerültek ki az akkori cégvezetők, ez annak volt a szimbolikus megfelelője mintha eladták volna a saját fiatalkorukat egy másik generációnak, ami semmit se jelentett volna számukra. A film pedig pont ez ilyen pénzhajhász eszmék ellen harcol.” Annál a résznél egyébként megfigyelhető, hogy az első ütést az autóra Tyler méri, a riasztó mégis csak akkor kapcsol be, amikor a narrátor lesújt. Tyler pedig négyszer tűnik fel egy pillanatra, mielőtt aktuálisan is szereplővé válna a történetben.

négyszervillanFogadtatás

A forgatás befejezését követően Finchernek sajátos elképzelései voltak a reklámozás terén, ám a Fox így is félt a negatív visszajelzésektől, ezért elvették tőle az általa megvágott előzeteseket (ezek a DVD-n megtalálhatóak) és saját reklámkampányt indítottak, hogy még mentsék, ami menthető. Magyarul megismétlődött az, ami a harmadik Alien film során, hogy nem hagyták teljesen érvényesülni. Több nagyobb márka is visszalépett, hogy a nevét adja a filmhez, köztük a Starbucks, Blockbuster Video, Reader’s Digest, akiktől Joe (a filmben angolul Jackre változtatták pont emiatt) történetét is, amire többször is visszautal a narrátor ( magyarul „Apu ökölbe szorult keze vagyok…”).
Brad Pitt próbálta meggyőzni a szüleit, hogy ne nézzék meg ezt a filmjét. fincherpromo3A kémiai égésnél látottak után adták fel, hogy valaha is megtudják mi a vége a történetnek. Chuck Palahniuk a látottak után azt nyilatkozta, hogy a film tetszett neki és úgy gondol rá, mint a regény egy továbbfejlesztett verziójára.  A pénteki bemutatót követően Rosie O’Donnell a saját műsorában elmondta, hogy a sajtóvetítés óta nem tud aludni. Majd miután elmesélte a csavart a befejezésnél, mindenkit arra utasított, hogy ne nézze meg soha ezt a filmet. Pitt, Norton és Fincher a DVD kommentár alatt mindhárman megbocsáthatatlannak tartották Rosie viselkedését és akkor még finoman is fejezték ki magukat. Legfőképpen, mivel nem csak az alkotók munkáját vette semmibe, hanem Raymond Bongiovanni utolsó kívánságát is, amely az volt, hogy a könyvet a vásznon is viszont lehessen látni. A Fox által forgalmazásra került előzetesek alapján az emberek nem értették miről szól a film, ugyanis többnyire a verekedésekre és Brad Pittre építették a kampányt, ezért is van az, hogy sokan csak egy erőszakra buzdító propaganda maszlagként értelmezik a mai napig. Világviszonylatban visszahozta a gyártási költséget és az akkori év legnagyobb vitatémája lett. A DVD kiadást már Fincherre bízták, így a korong nagyon jól szerepelt az eladási listákon és végül kultfilmmé vált.

2008-ban beválogatta az Empire a 10 legnagyobb film közé az 500-as listájukon. A Total Film a 4. helyet adta neki az 500-as listáján. A rajongók a mai napig egyik legkedveltebb Palahniuk regénye. Annyira, hogy amikor a szerző megosztotta a képregényes terveit, azonnal lecsaptak rá, kérték, hogy a könyvet folytassa történetileg, ne egy új sorozatot kezdjen.

Brad Pitt és Edward Norton – Penis című számot adják elő a forgatási szünetben:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hetediksor kvíz 8.0
Következő cikk Megőrjít a csaj