Csendes szív (Stille Hjerte), rendező: Bille August, szereplők: Ghita Nørby, Morten Grunwald, Paprika Steen, dán filmdráma, 97 perc, 2014. (16)
Önrendelkezés
Az Oscar-díjas Hódító Pelle rendezője a kegyes halál témáját boncolgatja szűk családi körben. A halálos beteg Esther önkezével akar véget vetni életének, amit senki nem fogad kitörő örömmel. Erős darab, megkönnyezi az embert.
Ha az ember ősszel tarja meg a Karácsonyt, arra biztosan nyomós oka van. Esther (Ghita Nørby) súlyos beteg, egyelőre csak az egyik kezét tudja nehezen mozgatni, ám idővel a gyilkos kór egész teste felett átveszi majd az uralmat és már csak gépek fogják életben tartani. Mielőtt ez tényleg bekövetkezne, úgy dönt, hogy összehívja a családot egy spontán Karácsonyozásra, majd miután mindenki hazament, szerető férje, Poul (Morten Grunwald) támogatásával halálos adag gyógyszert vesz be. Ígérete szerint tervét csak akkor valósítja meg, ha abba a teljes család beleegyezik. Idősebb lánya, Heidi (Paprika Steen) határozott jellem benyomását kelti, boldognak tűnő házasságban él férjével, Michaellel (Jens Albinus), fiuk, Jonathan az egyetlen unoka. Kisebbik lányáról ugyanez már nem mondható el, az öngyilkosságra hajlamos Sanne (Danica Curcic) se veled, se nélküled kapcsolatban él felnőni képtelen barátjával, Dennisszel (Pilou Asbæk). Velük tart még Esther legjobb barátnője, Lisbeth (Vigga Bro) is. Mivel mindenki be van avatva, felfokozott érzelmi állapotban érkezik a családi összejövetelre, ugyanakkor próbál a többiek előtt uralkodni magán és a lehetőségekhez mérten élvezni a társaságot. Ahogy múlik az idő, úgy szembesülnek a ténnyel, hogy Esther, a feleség, az anya, a nagyanya, a barátnő nem lesz többé. Az empátia és a szeretett mellett mindenkiben van annyi önzés, hogy minél tovább igényt tartson Esther személyére, akár betegen, nyomorékon is. Nincs joga ettől megfosztania másokat, nem rendelkezhet a saját életével, amolyan majd mi eldöntjük, jelentesz-e számunkra terhet ebben az állapotodban helyzet ez. Természetesen ezzel együtt előjönnek az eddig ki nem mondott régi sérelmek is és mindenki elkezd a másik életével, döntéseivel foglalkozni.
A film úgy közelíti meg az euthanázia bonyolult és senki számára nem közömbös kérdését, hogy azt egy családi dráma középpontjába helyezi, ahol mindenki a saját személyes tapasztalatai és természete szerint ad rá választ, miközben maga a családi dráma is a megszokottól eltérővé válik a téma és annak tálalása miatt. Mindezt visszafogottan, okosan, humoros pillanatokkal átszőve, a hatásvadász elemeket nélkülözve. Bille August nem megy bele teljes mélységig a témába, nem hoz ítéletet, amit egyébként simán megtehetne. Olykor annyira el van foglalva a családtagok egyéni és egymás közötti problémáival, hogy Esther mellékszereplővé, az eutanázia pedig huszadrangú kérdéssé válik. Ez se nem jó, sem nem rossz. A szereplők sokak számára ismerősek lehetnek, a rendező legutóbbi filmjétől az Éjféli gyors Lisszabonba-tól eltérően nemzetközi nevek helyett dán színészgárdát látunk, akik nem okoznak csalódást. Az, hogy Esther végül hogy dönt, kizárólag az ő döntése, senki nem mondja ki, de még csak nem is sugallja, hogy ez-e a helyes döntés, sem közvetve az alkotók, sem direktben a családtagok részéről. De ha így is lenne, ha valaki ugyanígy gondolkodna a témáról, ugyanezt a döntést hozná meg, akkor sem lenne mit ünnepelnie, hiszen a végeredményt tekintve itt nem lehetnek nyertesek.
