Miért én? (De ce eu?), rendező: Tudor Giurgiu, szereplők: Emilian Oprea, Mihai Constantin, Andreea Vasile, Dan Condurache, román dráma, 125 perc, 2014. (16)
Megfelelő ember kényes feladatra
A feltörekvőben lévő román film olyan témákhoz is hozzá mer nyúlni, amikhez nálunk még a szándék sincs meg. Aki nem csak az önfeledt szórakozásért jár moziba, hanem érdeklik a világban (szomszédban) zajló politikai események, azok nem fognak csalódni. Mindezt ráadásul egy fiatal és tehetséges ember drámáján keresztül kapjuk meg. A díszbemutatón Tudor Giurgiu forgatókönyvíró-rendező, Szikszai Rémusz színész, Lemhényi Réka vágó, Vágási Emőke producer és Alexandru Lele, a film alapjául szolgáló valós ügy egykori gyanúsítottja, nagyváradi ügyész is jelen voltak.
A politikai témájú filmek nagy kedvenceim, de szigorúbb is vagyok velük. Bár a Miért én? egy 2002-es eseményt dolgoz fel, aktualitása megkérdőjelezhetetlen, a magyarországi bemutatóval szinte egy időben mondott le Victor Ponta román miniszterelnök.
Ha korrupcióról esik szó, Románia gyakran kerül szóba, éppen ezért az utóbbi években különös gondot fordítanak ennek felszámolására, a gazdaság kifehérítésére, az átláthatóságra, a korrupciós bűncselekmények felderítésére és az elkövetők példás megbüntetésére. A korrupcióellenes ügyészség, a DNA 2014-ben 9 törvényhozó és 12 volt, vagy jelenlegi kormánytag ellen indított eljárást. A szervezetnél 86 ügyész 9000 ügyben nyomozott, egy év alatt 1000 vádlottat küldött a bíróság elé, köztük 35 bírót és ügyészt. Eközben 300 millió eurót koboztak el, ami teljes egészében fedezné a romániai orvosok egyévi fizetését. És még így is, a korrupciós ügyekben elrendelt vagyonelkobzások 10 %-át sikerül csak behajtani. A múltbeli ügyek kormányszinten történő feltárása még várat magára. Ma már egyre többen tudni vélik, hogy a rendszerváltást követően az állam a kiadásait bűncselekményekből származó pénzekből fedezte.
A 29 éves, szépreményű fiatal ügyész, Cristian Panduru (az életben Panait) dolga az lett volna, hogy börtönbe juttassa volt kollégáját. Leca igazi bűne az volt, hogy bíróság elé állíttatta Bihar megye prefektusának fiát üzemanyag csempészetért. A prefektus, a Szociáldemokrata Párt tagja volt (a most lemondott Victor Pontához hasonlóan, aki akkoriban ugyancsak ügyész volt). Ha egy tehetséges és ambiciózus valakit bíznak meg egy kényes feladattal, akkor általában annak fiatalságára és tapasztalatlanságára építenek, eleve bukásra ítélve őt.
Hollywoodban az ilyen történetek szinte kivétel nélkül happy enddel végződnek, ezt a történetet azonban az élet írta. Cristiant főnökei tiltása ellenére beleássa magát az ügybe és rájön, hogy a Leca elleni vádak gyenge lábakon állnak. Választania kell, hogy beáll a sorba, vagy személyes meggyőződését és szakmai elhivatottságát szem előtt tartva kiáll az igazság mellett. Miért én? – teszi fel a kérdést Panduru főnökeinek.
A forgatókönyvíró-rendezőnek több szempontból sem volt könnyű dolga. Egyes dokumentumokba sokszor csak az utolsó pillanatban nyerhetett betekintést, a kollégák, a rokonok, barátok, ismerősök pedig – különböző okból kifolyólag – joggal nem akartak megszólalni és nem ismerjük a Panait felfüggesztése utáni történéseket sem, egészen a végkifejletig.
Lele (a filmben Leca) – aki ma ügyvédként praktizál – hatalmas segítséget jelentett ebben a munkában. Az ismert cselekmények esetében Giurgiu törekedett a legteljesebb hűségre, a házkutatásról videó felvétel is készült, ennek szinte minden mozzanata megegyezik a filmben látottakkal. Panait magánélete ugyanolyan hangsúlyosan van jelen, mint maga az ügy, amin dolgozik. Az ismeretlen cselekményeket sikerült úgy megtölteni tartalommal, hogy a kapott eredmény egy hiteles, kerek történet. Ez igaz mind a főszereplő lelkében lezajló folyamatokra – ebben a fiatal ügyészt megformáló Emilian Oprea kitűnő partner -, mind pedig a külső történésekre. Utóbbiakra konkrét példák is vannak ebből a korszakból, mondhatni bevett módszerek, vagyis semmi olyan nem történik a filmben, ami akkor ne történhetett volna meg hasonló esetben, az életben.
Giurgiu stílusa talán túlságosan is dokumentarista (számos dokumentumfilmet tudhat maga mögött), száraz és precíz, valahányszor azon kapja magát, hogy egy kicsit elkalandozott, máris visszakozik. Kár, mert ezek a jelenetek kifejezetten élvezhetőek, látszik, hogy megvan az érzéke hozzájuk. Valamiért mégsem akarta, hogy nagy számban jelen legyenek, ne adj’ isten eluralkodjanak a filmen. A forgatókönyvíró-rendező nemzedéke számos sikert ért el a rendszerváltás óta, összességében ő maga mégis úgy látja, hogy ők az igazi vesztesei ennek az egésznek és bízik benne, hogy a következő generáció már jobban a kezébe veszi a saját jövőjének irányítását.
Azért büszkék lehetünk, mert a film számos magyar vonatkozással bír: Magyari Zsolt operatőr, Szélyes Andrea jelmeztervező, Kabán Benedek fényelte, Szikszai Rémusz színészként, Lemhényi Réka pedig vágóként tett hozzá rengeteget a végeredmény megszületéséhez.
