A hátrahagyottak 1-2. évad – kritika


hátrahagyottakA hátrahagyottak (The Leftovers) készítők: Damon Lindelof, Tom Perotta, szereplők: Justin Theroux, Liv Tyler, Amy Brennman, Christopher Eccleston, Ann Dowd, színes, amerikai sci-fi és drámasorozat, 60 perc, 2 évad, 2014 

Lost egykori alkotója tavaly egy újabb ötlettel jelentkezett sorozatfronton, az emberek most is el vannak veszve, de nem egy szigeten, hanem a saját életükben. Egy hatalmas misztikum lett úrrá a Földön, amire válaszokat egyáltalán nem kapunk, csak pár karaktert, akik két kézzel akarják kiverni a nézőből a drámai hatást. Van itt egy mítosz, jó pár szál elszívott cigaretta, egy Liv Tyler, borzasztóan jól eltalált zenék és egyre több kérdés.

A hátrahagyottakA Hátrahagyottak története szerint a világnak egyszer csak eltűnik a két százaléka teljesen random módon. Idősek, gyerekek, nők, férfiak, társadalmi hovatartozástól függetlenül egyik pillanatról a másikra, egy azon időben köddé váltak. Nincs olyan ember a földön, akit közvetlenül vagy közvetve ne érintene a dolog. A sorozat mégsem erről szól, hanem az ittmaradottakról, méghozzá a három évvel későbbi időszakról, amikorra már mindenki kezdi a maga módján kiheverni a történéseket  még ha elfeledni nem is bírja. Egy percig se várjuk, hogy választ kapjunk a misztikum kérdésére, nem erről fog szólni a sztori. Egyszerű tényként kell kezelni az alapkoncepciót és elkezdhetünk arra koncentrálni, amiről a sorozat valóban szólni akar, hogy ki hogyan dolgozta föl az eseményeket. Mivel ez pont olyan abszurd és nem reális esemény, mint egy zombiapokalipszis, így a készítőknek végtelen lehetősége van abból a szempontból, hogy milyen életutakat kötnek az egyes szereplőkhöz, hisz valós példát, hasonló életet még soha nem tapasztalhattunk meg a valóságban. Nagyon jó terep ez a karakterdrámára, de természetesen elkerülhetetlen a társadalmi következmények bemutatása és a vallási nézetek boncolgatása, mert biztos válasza senkinek sincsen, innentől kezdve minden ott dől el, hogy ki miben hisz.

A főszereplők egy New York állambeli kis városkában élik mindennapjaikat és így megismerhetjük a helyi rendőrfőnököt, Kevint (Justin Theroux) és annak családján keresztül a legszélsőségesebb történéseket és személyiségbeli változásokat az ominózus esemény óta. Azért volt elsőre érdekes húzás ennek a családnak a szemszögéből bemutatni az eseményeket, mert amíg egyesek elvesztették a gyermeküket, vagy a párjukat, addig ebben a családban mind a két a szülő és mind a két gyerek továbbra is békésen éldegél. Ebből csak annyi nem igaz, hogy békésen, ugyanis a családi életük romokban hever, de olyan fajtában, amit az ellenségünknek sem kívánnánk. Kevin fura látomásokkal küzd már három éve és ezt tagadva próbálja fenntartani a család látszatát az egyetlen otthon maradt taggal, a lányával; aki most éli kamasz éveinek virágkorát, így borzasztóan depresszíven és önfejűen viselkedik. A fiútestvér meg időközben csatlakozott egy férfihoz, aki egy istenkomplexusos, önmagát gyógyítónak determináló ember és azt állítja, hogy képes elvenni bárki marcangoló boldogtalanságát egyetlen szorosra zárt öleléssel – természetesen egy nagyobb készpénzösszeg ellenében. Egy egész mítoszt teremt maga köré és az emberek végső kétségbeesésükben szinte sorban állnak az ajtaja előtt. A már említett fiú testvér a felelős azért, hogy leszállítsa az ölelésre vágyó klienseket erre a titkos helyre, ezért elég távol került ő is a családi fészek melegétől.

A hátrahagyottakÉs bár kezdetben azt hihetné a néző, hogy a család kezdődő diszfunkcionálásának alapja az anya hiánya, akkor belátjuk, hogy nem is tévedünk nagyot. Azonban az anya, Laurie (Amy Brennman), nem tűnt el azon a bizonyos napon, ahol az emberiség egy kisebb hányada, hanem az esemény következtében elhagyta őket és csatlakozott egy helyi szektához, akiknek a tagjai nemhogy a családtagjaikkal nem beszélnek többet, de még egymással sem. A magukat Bűnös Maradéknak nevező csoport tagjai a legérdekesebbek az egész történetben. Ennek valószínűleg az az egyszerű oka van, hogy alig tudunk meg róluk valamit, ergo egy újabb mítosz a mítoszon belül; mégis nagyon erős jellemzőkkel bírnak. A tagok ugyanis állandóan hófehér ruhát hordanak és folyamatosan, megállás nélkül dohányoznak, miközben néha napokig egyetlen ház előtt álldogálnak és bámulják az ott lakókat hangtalanul. Semmire nem reagálnak, senkihez nem szólnak. Az egész város gyűlöli őket, mert fogalmuk sincs, hogy mit akarnak, de az biztos, hogy amíg a társadalom többsége felejteni kíván, addig ők valami úton-módon emlékeztetik az embereket az elragadtatás napjára.

A történet nagyon lassan bontakozik ki, sokkal inkább jellemzi a karakter-központúság. Borzasztóan érdekes, ahogy ezen a családon kívül megfigyeljük, hogy ki hogyan akarja feldolgozni az eseményeket. Például a helyi pap (Christopher Eccleston), aki nem szűnt meg hinni Istenben és mindenféle magyarázatokat akar adni a felekezetének és ezzel együtt önmagának is. Vagy a nő, aki annyira szerencsétlenül járt, hogy a férjén kívül mindkét gyerekét is elvesztette azon a bizonyos napon és azon kívül, hogy próbál megbékélni a világgal még a szánakozó tekinteteket is el kell viselnie. Az emberek persze emberek maradnak, van aki üzletet csinál a dologból, van aki új vallást alapít, van aki elfogadja, van aki retteg a következő hasonló dolog bekövetkeztétől, de a lényeg, hogy kicsit olyan mintha az emberiséget kigáncsolták volna, mert ott áll egy olyan kérdőjellel szemben, amire soha, senki nem fog neki választ adni. A hátrahagyottakA Hátrahagyottak azonban több sebből is vérzik. Hiába a megbízható HBO minőség, akkor sem vagyunk benne biztosak, hogy akarunk még egy olyan drámát, ami két kézzel tuszkolja le a néző torkán a gyötrődést. Hiába a gondosan felépített és jól elkülöníthető egyéni érzelmek bemutatása, valahogy túl radikális mindenki nyomora, amit nehezen kezelünk már, mert túl nagy a piaca mostanában a drámának. Ráadásul hiába magyarázza ki magát előre abból a konfliktushelyzetből, hogy ne akarjunk válaszokat az emberek eltűnésével kapcsolatos természet feletti eseményre, ösztönösen nem tudunk ezzel megbékélni, olyan mintha egy nyomozós sorozatban soha nem kapnánk meg a választ a gyilkos kilétére, pedig a nézőnek ezt a fajta igényét ki kell elégíteni, ha nem is mindenáron, de a sorozatnak nincs joga felmenteni magát ez alól.

A második évad közepén jár most a széria és kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a történet folytatása, mert az első évadot biztosan építette föl Damon Lindolf, a Lost egykori társszerzője, Tom Perotta azonos című regényének alapján. A színvonal persze megmaradt és a történet ott folytatódik ahol abbamaradt az első, csak még több szereplőt kapunk azáltal, hogy egy új helyszínen járunk, méghozzá abban a városban, ahol a világon egyedülálló módon egyetlen ember sem tűnt el. hátrahagyottak

A színészek kiválóak, van is mit eljátszaniuk a képernyőn.  Justin Theroux-ot végre nem csak úgy ísmerjük, mint Jennifer Aniston férje, Liv Tyler még mindig meseszép, Amy Brennman az egész sorozatban nem szólal meg, mégis az egyik legsúlyosabb alakítást hozza megtört családanyaként, Christopher Eccleston, aki valamikor 2005-ben a 9. doktort alakította a Ki vagy, Doki? című sorozatban, most nagyon jól hozza az idegesítő pap szerepét, Ann Dowd, aki a fehérben járó, láncdohányzó szekta oszlopos tagja szintén rettentően odateszi magát. És külön ki kell emelni, hogy mennyire zseniálisan jó a zene, ami nagyon gyakran éles kontrasztban áll a jelenetekkel és hatalmas pluszt ad a sorozathoz. Ennyire nem találtak még el zenét sohasem.

A Hátrahagyottak legnagyobb előnye és hátránya az, hogy nagyon nagyon szólni akar valamiről. Rettentő szép motívum, amikor egy sorozat szereplői ennyire bűnösen simogatják és fojtják el magukban a reményt egy azon pillanatban, de a kérdések meg nem válaszolása talán akkor is túl merész húzás volt.10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Roberto Benigni a Tescóban
Következő cikk A hét röhögései (112.)