Kosok (Hrútar), rendező: Grímur Hákonarson, szereplők: Sigurdur Sigurjónsson, Theodór Júlíusson, Charlotte Boving, Jon Benonysson, izlandi filmdráma, 93 perc, 2015. (16)
Vérvonal
Egy juhtenyésztő testvérpár évek óta nem beszél egymással, ám amikor állataik megbetegszenek, közösen kell megoldaniuk a problémát. Grímur Hákunarson mozija a testvérek történetén keresztül hitelesen mutatja be a farmerek és az állatok kapcsolatát, miközben művészi értéket teremt és legfőbb ismérve a humanizmus.
Az elmúlt hetekben, hónapokban több alkalommal is volt szerencsém megnézni ezt a filmet és mindannyiszor azon véleményemnek adtam hangot, hogy számomra ez az év egyik nagy meglepetése. Ezt szeretném most pontosítani. Az, hogy egy izlandi film jó, ma már nem lep meg, de hogy egy juhtenyésztő testvérpár konfliktusából valaki ezt hozza ki, ráadásul az első nagyjátékfilmjében, na, az már valami. Szerencsére ezt nem csak én gondolom így, mikor a rendezővel találkoztam, a film éppen csak elkezdte járni a fesztiválokat, mára azonban rengeteg díjat besöpört és ez Izland hivatalos Oscar-jelöltje is. Grímur Hákonarson több rövid- és dokumentumfilmet készített, jól ismeri a farmerek életét.
Történetének hősei Gummi és Kiddi testvérek. Bár egy farmon élnek és mindketten juhtenyésztéssel foglalkoznak, külön házba költöztek és negyven éve nem beszéltek egymással. Ha mégis valami mondanivalójuk akad, akkor levelet írnak a másiknak, amit a kutya kézbesít. Egy nap a surlókór nevű betegség üti fel a fejét a völgyben, amit Gummi fedez fel Kiddi juhain. Ha sejtése beigazolódik, az egyet jelent az állatok leölésével. Kiddi azt hiszi, hogy az egész kitaláció és testvére csak őt akarja tönkretenni, ezért még tovább mérgesedik a viszony kettejük között. Az alkohol problémákkal küzdő, nehéz természetű Kiddi nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal, a farm azonban Gummi tulajdona, annak idején őt tették meg egyetlen örökösnek – már csak ezért sem beszélnek egymással negyven éve -, így Kiddi juhaiért is ő felel. Mivel ritka vérvonalról van szó, a két testvérnek össze kéne fognia, amire szinte nulla az esély.
A rendezőre inspirálóan hatott a Nobel-díjas izlandi író, Halldór Laxness Független emberek című könyve, melynek főszereplője szintén juhtenyésztésből él. A regény a harmincas években játszódik, a Kosok főszereplői ugyanezt a közeget testesítik meg, Hákonarson ezt a mentalitást, ezeket az értékeket mutatja be filmjében. A testvérek történetén keresztül a nézők megismerhetik a farmerek és a juhok közötti kapcsolatot, ahol utóbbiakat szinte istenként tisztelik és gyakran az ember van értük és nem pedig fordítva. Gummi és Kiddi egy olyan generációt képviselnek, akik azért nem beszélnek egymással, mert túlságosan büszkék ahhoz, hogy kimutassák az érzelmeiket. Nem tudják megoldani a problémáikat, nem kérnek segítséget, nem is nyílnak ki, nem közelítenek egymáshoz. Valami nagyon súlyos dolognak kell történnie ahhoz, hogy megszűnjenek ezek a határok.
Minden drámaiság ellenére erősen jelen van az északi humor, Hákonarson nem akart túlságosan nehéz filmet csinálni, sikerült is megtalálnia az egyensúlyt, a történet egyszerre szomorú és vicces. A színészi alakítások nagyon jók, láthatóan átgondolt, pontos és precíz instrukciók alapján dolgozott mindenki. Egy látszólag egyszerű történetből kellő megfontoltsággal sokat lehet kihozni, a cselekményen túl a vágás, a fényképezés és a zene is hozzájárulnak a magas színvonalhoz. Hákonarson számára nagyon fontos volt a hihetőség, a Kosok ennek az elvárásnak is maradéktalanul eleget tesz.
A néhány évtizedes múltra visszatekintő izlandi filmipar nagyon kicsi és kevés pénzzel működik. Nehéz dolog a finanszírozás, mert nincs mögötte akkora társadalmi és gazdasági erő, mint máshol, a pénzhiány miatt az alkotók egyszerűbb, emberközelibb történetekben gondolkodnak. Cserébe viszont nincs annyira leszabályozva, így szabadabban lehet dolgozni. Arrafelé úgy gondolják, hogy azok a filmek sikeresek külföldön, melyek jobban kifejezik a saját identitásukat. Többek között ebben rejlik a Kosok sikere is.
