A Star Wars gyűjtőszenvedély visszavág


SWAz év filmes eseménye a Star Wars sorozat régóta várt hetedik epizódja, ami mellett természetesen mi sem mehetünk el szó nélkül. Az ébredő Erő bemutatásáig két, meglehetősen szubjektív hangulatú felvezető cikket is közlünk a témában – ebben az elsőben szerzőnk Star Wars gyűjtőként coming-outol, de már itt leszögezi, hogy csakis a régi, ún. vintage szériában utazik.

Vannak az ember életét gyökeresen megváltoztató pillanatok, események, és ilyen volt nekem egy júliusi nap 1984 nyarán. Ez volt az első alkalom, hogy külföldre utaztam, nem is akárhova, hanem Ausztriába, a rokonokhoz. A szüleim már előre figyelmeztettek, hogy kicsit más világra számítsak, mint ami idehaza körülvesz, és ezt már a hosszas határátlépés után a legelső osztrák faluban elhittem nekik. A lélegzetvesztés tovább folytatódott a Bécs határában lévő Shopping City nevű plázában, majd pedig a Mariahilferstrassén. A kulcspillanat is aztán az utóbbi helyszínen jött el, a Gerngross nevű áruház második emeletén található óriási játékboltban.

Amikor beléptem, rögtön a Lego szakosztály felé vettem az irányt, de nem jutottam el odáig. Ugyanis a szemem sarkából, oldalról megláttam két műanyag Darth Vader mellszobrot, felváltva pirosan villogott a szemük, bár nem is ez volt a lényeg, hanem ami alattuk terült el, és ami a Legót azonnal megszüntette az univerzumomban. A két Vader alatt ugyanis egy hatalmas állvány volt, rajta több száz Star Wars figurával. Mellettük pedig a polcokon, illetve egy display-asztalon a filmben látható járművek játékverziói. Fogalmam nem volt róla, hogy ilyenek léteznek, csak a filmeket ismertem, illetve akkor még csak a IV. és az V. epizódot – ugyebár 1984 nyarán járunk, a Jedi visszatér pedig csak azon év szeptemberében került a magyarországi mozikba.

Az elég sokat elmond egy tízéves gyerekről, ha Darth Vader az első figurája, bár másnap azért sikerült vetetni egy Luke-ot is, az első bécsi látogatás pedig R2-D2 és C-3PO beszerzésével vált teljessé. Óriási volt az öröm, de aztán még nagyobb a szomorúság: akkoriban évente egyszer lehetett nyugatra utazni, úgyhogy egy hosszú, sanyarú időszak következett, ami alatt nem maradt más, mint szarrá játszani ezt a négy figurát, meg persze a hozzájuk tartozó, Kenner logós kártyahátlapokon bekarikázni a beszerzendő játékokat. Vagyis az összeset.

sw1Negyedmilliárd

Mire én megvet(et)tem az első figuráimat, nyugaton ez az egész mánia nagyjából túljutott a zenitjén. A gyártásért az előbb említett ohiói illetőségű Kenner cég felelt – ők vették meg 1977 tavaszán, még a film bemutatása előtt, nem kis kockázatot vállalva a játékjogokat. Az akkor még csak Csillagok háborúja címen ismert IV. epizódot, az Új reményt 77 májusában mutatták be az USA-ban, és viszonylag lassan, amolyan sleeper hitként futott be, éppen ezért nem volt gond, hogy még nem voltak egyből a játékok a boltok polcain. Igen ám, de a Kennernek sikerült még a karácsonyt is bebuknia, de aztán végül mire évekkel később kifutott a széria, kb. 250 milliós figuraeladással vigasztalódtak. 78 februárjában, óriási várakozást követően dobták piacra az első 12 figurát, elsősorban a főszereplőkre koncentrálva. Kb. tízcentis bábukról volt szó, amikre korábban más játékszériáknál nem nagyon volt példa, főleg nem filmek esetében. A figurák egy kartonhátlapra  kerültek, felül egy hatalmas Star Wars felirat volt látható, alatta egy fotó az adott karakterről, mellette pedig egy ún. műanyagbuborékban a játék. A Kenner ezt a designt alkalmazta egészen 1985-ig, vagyis a gyártás végéig, csupán a filmek címe változott, na meg a cardbackek hátlapján egyre több lett a figura. Sokan a mai napig ugyanolyan lelkesedéssel gyűjtik a hátlapokat, mint a figurákat – ezen sorok írója is leginkább rájuk fókuszál mostanság.

5+1

A cég meglehetősen ügyes taktikákat alkalmazott: a széria során végig élt Amerikában az az akció, miszerint a kártyahátlap szélén lévő karikát, vagyis a vásárlási bizonyítékot (proof of purchase, szakrövidítéssel élve POP) ki lehetett vágni, és ha az ember elküldött belőle a Kennernek öt példányt, akkor cserébe kapott egy ajándék figurát. Ez általában egy olyan darab volt, amit addig még nem dobtak piacra; az első ilyen lett a Birodalom visszavág című filmben felbukkanó Boba Fett, akit már 1979-ben, vagyis egy évvel az V. epizód bemutatása előtt be lehetett szerezni. A korabeli reklámok szerint a hátán lévő rakéta kilőhető lett volna, viszont amikor a játék megérkezett, a gyerekek csalódottan vették tudomásul, hogy kilövésről szó sincs. Mindennek az volt az oka, hogy nem sokkal korábban a Battlestar Galactica játéksorozatban egy hasonló játékfunkció végül halálos balesetet  eredményezett.

A Kenner nagy sikere abban állt, hogy a játékok elérhető árban voltak az alsó-középosztály számára is. A figurák 2-3 dollárba kerültek, és a folyamatosan adagolt űrhajók, playsetek sem voltak nagyon drágák. Az egyre belelendülő játékcég a Birodalom visszavág esetében már jóval több figurát adott ki, a Jedi visszatér bemutatásakor, illetve azt követően meg még többet. Valószínűleg 1983 volt a csúcsév, de mivel nem jött több mozifilm, a játékok iránti érdeklődés is lanyhulni kezdett. Kennerék 1984-85-ben dobták piacra az utolsó sorozatukat, The Power Of The Force címszó alatt, új designnal, ráaádásul a figurák mellé még egy érmét is mellékeltek, azonban ekkorra már elkezdett felnőni az a generáció, amelyik gyerekként érte meg ezt a nagy felhajtást. Épp ennek köszönhetően a POTF szériába tartozó utolsó 15 figura (nemzetközi szaknyelven last 15) jóval nagyobb pénzekért cserél gazdát mostanság, akkoriban viszont már keveseket érdekeltek ezek az utolsó darabok. Senki sem gondolta, hogy az eredeti Star Wars játékszéria még bárkit is érdekelni fog, kivéve talán ezt a Freddie Mercury hasonmás csávót, akivel nagyon ott lehetett az Erő, és ma már valószínűleg gondtalanul éli az életét valahol a Bahamákon:

Hamis a baba

No de térjünk vissza a nyolcvanas évek közepének Magyarországára. Ki kellett húzni valahogy a következő nyárig, vagyis az újabb ausztriai látogatásig, és ez úgy zajlott, hogy az ember megpróbálta feltérképezni a hazai viszonyokat: elsősorban a leginkább szállodákban található ún. dollárboltokat (ahol nyugati valutával lehetett csak fizetni), illetve a trafikokat. Utóbbiak árusítottak magyar figurákat is, ugyanis a lengyelekhez és a törökökhöz hasonlóan kis hazánkban is akadt olyan élelmes vállalkozó, aki kiöntötte gipszből az eredeti játékokat, és elkészítette a saját verzióit. Ezek a hamisítványok borzalmasan néznek ki és összevissza lötyögnek a végtagjaik – nem is csoda, hogy anno kinevettem azt az osztálytársamat, akinek csak ezek a hulladékok voltak meg. És hogy aztán mekkorát tud fordulni a világ, azt jól jelzi az a tény, hogy mára a minden eredeti cuccot rég beszerző nyugati gyűjtők ezekért a kamufigurákért is óriási összegeket hajlandóak áldozni (ezen sorok írója vett a 2000-es években egy itteni bolhapiacon egy hamisítványt 200 forintért, és adta el az USA-ba ugyanekkora összegért, csak dollárban). Egy bontatlan magyar példányra orbitális összegeket hajlamosak áldozni a kinti megszállottak, csak azzal nem számolnak, hogy már a hamisítványnak is lehet hamisítványa. Egy újabb élelmes vállalkozó néhány évvel ezelőtt remek minőségben lefénymásolta a régi magyar hátlapokat, autentikus buborékot rakott rájuk, figurának pedig eredeti Kenner darabokat használt, csak kicsit megrongálta őket. Ezt is megértük: az eredetieket másoló hamisítványokat végül eredeti figurákkal hamisították. Ahogy azt a hvg.hu is megírta, a Sotheby’s aukciósház épp most bocsátott licitre egy bontatlan (gyűjtőül MOC, avagy mint on card) magyar bootleg Boba Fettet 3 és 5 ezer dollár közötti összegre becsülve, hozzáértő itthoni gyűjtők viszont a képek alapján kiszúrták, hogy ez bizony nem hiteles MOC, hanem egy újracsomagolt darab (vagyis reseal).

Game over

1986-ban már nem villogtak a Vader fejek a Gerngross-ban, de azért még ott voltak, figura is akadt bőven, egy évvel később viszont már épp hogy alig maradt valami a készletből, és az árak is sokkal alacsonyabbak voltak. Ekkorra a cuccok már természetesen nem estek áldozatul olyan játszótéri atrocitásoknak, mint az első Luke figurám, aminek korábban letörött és szétroncsolódott a feje. Ahogy a mellékelt archív fotó is bizonyítja, a cucc egyből a polcra került, és nem nyúlhatott hozzá senki, még én sem, mert hát hiába is hangzik el az Űrgolyhók című filmben, hogy „nem uram, nem láttam, ahogy a babáival játszik”, az igazi gyűjtő kiállítja a figuráit, és többet nem nyúl hozzájuk.

sw2

Általában minden gyűjtőnek van valami nagy sztorija a majdnem megvásárolt, de végül bebukott nagy zsákmányról. Velem ez 88 júniusában esett meg, amikor hazafele tartottunk Ausztriából, ahol cserediák voltam. Megálltunk pihenni egy áruháznál, bementem, csak úgy megszokásból rákukkantottam a játékrészlegre, és egy elfeledett sarokban, a földön, egy bevásárlókosárban ott hevert egy nagy kupac figura, nevetséges áron. Ráadásul simán meg is vehettem volna az egész kosarat, mert a költőpénzem nagy része megmaradt, de aztán belegondoltam, hogy három hónap múlva már gimnazista leszek, és vannak izgalmasabb dolgok is az életben. Ahogy annak idején a Star Wars felváltotta a Legót, úgy ekkorra a Schwarzenegger és Stallone filmek felváltották a figurákat, tombolt a VHS korszak, és mire jött a gimnázium, a játékok bekerültek egy szekrény mélyére, és ott maradtak jó tíz évig.

Gyűjtők háborúja

YakMindenért a gyűlölt Special Edition és a még gyűlöltebb prequel trilógia tehet. Amikor George Lucas leporolta az univerzumát, világszerte rengetegen szedték elő a régi cuccaikat, főleg, amikor tudomást szereztek róla, hogy létezik egy eBay (aktuális gyűjtői szleng szerint evilBay) nevű aukciós oldal, ahol el lehet adni ezeket a játékokat, illetve ki lehet egészíteni a hiányzó gyűjteményeket. Aki meg például idehaza nem kívánt ezzel a viszonylag könnyű és mindössze a pénztárca vastagságától függő beszerzési forrással (vagy mondjuk a brianstoys.com nevű online bolt nyújtotta szolgáltatásokkal) élni, az feladott hirdetéseket, bolhapiacokra és Star Wars klubtalálkozókra, valamint külföldi, elsősorban ausztriai börzékre kezdett járni. No meg persze ott volt a gyerekkori gyűjtőtársak felkeresése, az ő cuccaik begyűjtése, és többek között az a szomorú felismerés, hogy az ember gyerekkori legjobb barátja lopta el azt a Hoth Luke figurát 85 őszén. Kitartással és a megfelelő helyeken kereséssel egész jó kis gyűjteményt lehetett így már a 2000-es évek elejére összeszedni, és nem ártott sietni, mert az árak érezhetően évről évre növekedtek. Kiderült, hogy meglepően sok „civilnek” maradtak meg cuccai a nyolcvanas évekből, sokan egész nagy kollekciót halmoztak fel már akkor, és ha az újkori gyűjtőknek szerencséje volt, az eladók egész tűrhető áron váltak meg a gyerekkoruktól. A legemlékezetesebb eset talán az volt, amikor valaki egy majdnem teljes szériától vált meg: nagyjából a teljes figuraszettet, illetve szinte az összes gépet dobozostul eladta egy kereskedőnek, aki meg a jó kis hasznával továbbadta a gyűjteményt darabonként. Volt még ennél ravaszabb kereskedő is, aki az ezredforduló környékén folyamatosan hirdette „Segítsetek!” fohásszal az általa főszerkesztett gamer magazinban, hogy a gyűjteményébe keres hiányzó figurákat, konkrétan a legritkábbakat a már említett „last 15” szériából. Meg is lett az eredménye, és az évek során így több tucatnyi Yak Face-t küldött ki az USA-ba azután, hogy az olvasóktól ingyen, vagy valamilyen nevetséges összegért megszerezte őket. Ez a figura bontottan is 250-300 dollár között mozog mostanság, és azért keresik olyan sokan az Államokban, mert ott annak idején nem volt kapható.

Elvonó

Na és miért kezdtek el sokan, huszon-/harmincéves korukban gyűjteni? Egyrészt nyilván azért, mert felnőni továbbra sem sikerült, másrészt mert most be lehetett pótolni azt, ami a nyolcvanas években nem, vagy csak részben jött össze. Annak idején nekem is csak a figurák kábé egynegyedét sikerült összehozni, az internet korában viszont már esély nyílt arra, hogy az ember egy komplett sorra szert tegyen. Minden attól függött, hogy a gyűjtő mekkora áldozatot hoz a cél érdekében, és ezen cikk írója akkor döbbent rá, hogy talán már kicsit túllő a célon, amikor azt vette észre, hogy a külföldi nyaralása alatt is az eBay licitek lejártát vizslatja. Nem csoda, hogy szépen alakult a gyűjtemény, és egy idő után már így nézett ki:

Scan140013

2003-ra aztán meglett a komplett széria, mind a 96 figura, hozzá közel 300 hátlap (a figurákat több különböző átlapon adták ki), és még jó pár cucc, azonban ahogy a nyolcvanas évek végén a kamaszodás, úgy most egy szakítás szólt közbe. No meg az ezzel járó problémacsomag: elköltözés, új otthon, annak a berendezése, pénzhiány, és hát azt valahogy orvosolni kellett. A legjobban mozgósítható és pénzzé tehető ingóság a gyűjtemény volt, úgyhogy már ment is a köremail meg a körsms a haveroknak, és viszonylag hamar kiürült a fent látható vitrin. Érdekes, hogy akkoriban annyira nem sajnáltam, és aztán megint eltelt úgy egy évtized, hogy semmilyen Kenner termék nem bukkant fel az életemben.

A végzetes focimeccs

Mígnem aztán elmentem focizni egy új társasággal, ahol, mint kiderült, ott játszott az egyik régi gyűjtő haverom is, akinek jó sok mindent adtam el a kiárusításomkor. Ő nem állt le a biznisszel az évek során, és mostanra valami egészen sokkoló méretűre hízott a gyűjteménye. Néhány újabb focimeccset és eszemcserét követően aztán, mint a kemény drogok okozta addikció, úgy jött vissza a gyűjtői hajlam, és az ezzel járó cselekedetek: újra regisztráció az evilBay-en, jelentkezés különböző Facebook csoportokba, régi gyűjtők felkutatása, kiruccanás bécsi börzékre, és hasonlók. Elérhető készlet van bőven: az Ébredő erő miatt is rég nem látott szinten pörög a nemzetközi biznisz, csak sajnos az árak emelkednek veszettül, ettől függetlenül viszont még mindig lehet egész jó üzleteket kötni. A fókusz természetesen továbbra is a vintage széria, egyrészt a nosztalgikus okok miatt, másrészt meg Steve Sansweetnek kéne lenni ahhoz, hogy valaki minden létező cuccot be akarjon szerezni.

Persze az is kérdés, hogy kinek van kedve ehhez: amikor a Hasbro által felvásárolt (és 2000-ben végleg becsődölő) Kenner a Special Edition környékén újrakezdte a figuragyártást, elég sokan ledöbbentek. Sokan ezt az ún. POTF2  sort tartják a szteroid szériának, ugyanis mindenki, még Obi-Wan Kenobi és 3PO is szétgyúrt testet kapott. A vintage iránt támadt újfenti érdeklődés miatt sokan alaposan bespájzoltak ezekből a figurákból, mondván, hogy 20 év múlva ezek is nagyon sokat fognak érni. Hát egy frászt – bontatlanul sem érdeklik az embereket, 1-2 dollárt lehet elkérni értük, de így se kellenek a kutyának sem. A későbbi szériák aztán már visszafogottabbak lettek, és a vintage-dzsel ellentétben kiadtak tényleg minden létező karaktert, ráadásul a főszereplőket az összes létező (és még annál több) variációban, ami azt jelenti, hogy csak Darth Vaderből több tucat változat létezik, pedig a karakter nagyjából egyformán nézett ki a filmekben. A régi játékokhoz képest az újak összehasonlíthatatlanul kidolgozottabbak (főleg az a széria) sikerült jól, amelyiknél az új figurákat a vintage hátlapokra csomagolták), de valahogy rég elveszett belőlük az a romantika és kedves egyszerűség, ami a régieket jellemezte. Aki vintage gyűjtő volt, az kizárólag az is maradt, és hát az is épp elég anyagi és egyéb áldozattal jár. Viszont marha jó dolog felkutatni régi ritkaságokat, és amit én mindig is bírtam az egészben, az a haveros, kommunikációs része a dolognak, ráadásul a facebookos csoportoknak köszönhetően egy csomó külföldi emberrel is lehet diskurálni. Aki meg ezeket a sorokat olvassa, és megválna régi ereklyéitől, annak név és cím a szerkesztőségben.

fotók: Steve-O, Pintér Dániel

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kosok
Következő cikk 2015 a moziban