Lépcsőházi történetek


lépcsőházi történetekLépcsőházi történetek (Asphalte), rendező: Sauel Benchetrit, szereplők: Isabelle Huppert, Gustave Kernern, Valeria Brundi Tedeschi, Tassadit Mandi, francia-angol vígjáték, 100 perc, 2015. (12)

Mikrokozmosz

A magány, az egymástól való elhidegülés leképezése egyetlen lépcsőházra abszurd történeteken keresztül. A lakók életékbe váratlanul betoppanó idegenek kizökkentenek mindenkit a komfortzónájából és elhozzák a változást. Egyszerre humoros és szomorú mozi szokatlan megközelítéssel és emlékezetes alakításokkal.

Lepcsohazi_tortenetekEgy társasházban járunk valahol Franciaországban, egy kevésbé felkapott környéken. Sterkowitz (Gustave Kervern) nem hajlandó beszállni a lift javítási költségeibe, hiszen az elsőn lakik, ezért a többiek megszavazzák, hogy egyáltalán ne használhassa azt. Egy finoman szólva is ostoba baleset következtében azonban átmenetileg tolókocsiba kényszerül, így egy hatalmas öngólt könyvelhet el magának. A liftet innentől kezdve csak akkor használhatja, amikor a többiek alszanak és a boltok zárva vannak, emiatt a kórházba jár vissza, hogy az automatából enni- és innivalót szerezze magának. Így ismerkedik meg az éjszakás ápolónővel (Valeria Bruni Tedeschi), akinek azt hazudja, hogy az egyik legismertebb természettudományi magazin fotósa. A házba költözik a szebb napokat látott híres színésznő, Jeanne Meyer (Isabelle Huppert) is, aki rendszeresen kizárja magát. A szomszédban lakó fiú, Charly (a rendező fia és Jean-Louis Trintignan unokája, Jules Benchetrit) siet a segítségére, akivel egy idő után összebarátkozik. Itt él Hamida asszony (Tassadit Mandi) is, akihez egy szép napon egy tévedésből a ház tetején landolt amerikai űrhajós, John McKenzie (Michael Pitt) csönget be. Mivel az idős nő fia éppen a börtönben hűsöl, a NASA arra kéri, hogy szállásolja el az űrhajóst, amíg érte nem jönnek. Az arab és az amerikai kultúra találkozása egy harmadik országban önmagában vicces helyzeteket szül, McKenzie és Hamida asszony ráadásul egy szót sem ért a másik nyelvén.
Ebben a három különös kapcsolatban mégis megtörténik a csoda, a másik megismerése iránti vágy megszünteti a különböző korlátokat. Egy társasházban teljesen máshogy szocializálódik az ember, hiszen a szomszédtól csak egy fal választja el és soha nem tudja, kivel fut össze a lépcsőházban. Van közös költség, közös képviselő és még egy csomó dolog, ami közös, mint ahogyan a lift is. Egy kis világ, egy mikrokozmosz, egy több-kevésbé zárt közösség, melyben az egyes lakók tulajdonságai összeadódnak, vagy éppen kivonódnak egymásból, ez teszi olyanná, amilyen. Egyszerre lesajnált és irigylésre méltó. Bár filmünk színhelye az előbbi kategóriába tartozik, az itt élők kifejezetten érdekes emberek, mint ahogy a történeteik is azok. Egy társasházban az ember a magányt, a barátságot és a szerelmet is másként éli meg. A városi létforma nem hozza magával törvényszerűen a közönyt, az egymástól való elhidegülést, az élet megteremti azokat a helyzeteket – még akkor is, ha ebben a filmben ezek meglehetősen szélsőségesek -, amikor igenis tudomást kell vennünk a másik létezéséről sőt, egy idő után már hiányzik, ha nincs ott velünk. Nem szabad odáig eljutni, hogy a környezetünk formáljon minket, nekünk kell formálni azt, különben elszürkülünk, mint a bennünket körülvevő aszfalt (lásd a film eredeti címét) és beton. A film csak annyira abszurd, mint az a tény, hogy valóban így élünk. Újévi fogadalmakhoz ideális mozi.
10_8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 2015-ös kedvenceink
Következő cikk Szüleink szexuális neurózisai

1 Comment

  1. 2015. december 31. csütörtök

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]