Szüleink szexuális neurózisai



Szüleink szexuális neurózisaiSzüleink szexuális neurózisai (Dora oder die sexuellen Neurosen unserer Eltern), rendező: Stina Werenfels, szereplők: Victoria Schulz, Jenny Schily, Lars Eidinger, Urs Jucker, svájci-német romantikus dráma, 90 perc, 2015. (18)

Dora, a felfedező

Vannak filmek, melyek beszélgetést indukálnak, legyen szó akár az önmagunkkal történő beszélgetésről. Ez az erős, gondolatébresztő darab a szülő-gyerek kapcsolatot helyezi teljesen új megvilágításba azzal, hogy utóbbi mentálisan sérült, ugyanakkor erősen vágyik a szexuális szabadságra.

szuleink-szexualis-neurozisai_Az értelmi fogyatékos Dora egészen mostanáig gyógyszereken élt. Tizennyolcadik születésnapját betöltve anyja úgy dönt, hogy ideje felhagyni ezekkel, Dora ismerje meg a gyógyszerek nélküli, normális világot. A lány mást sem lát maga körül, mint szexet és párokat, nem csoda, ha saját maga is részese akar lenni ennek. Kérése rövid úton meghallgatásra talál, a gyógyszervigéc Peter teljesen az ujja köré csavarja a testileg érett, naiv lányt. A svájci Lukas Bärfuss a német nyelvterület egyik legjelentősebb írója, műveit Európa szerte nagy sikerrel játsszák (A szüleink szexuális neurózisai mellett A próba és A busz is színpadra került nálunk).
A normálisnak tartott közösségbe helyez egy nem normálist és az ebből fakadó konfliktust osztja meg a nézőkkel. Egzisztenciális kérdéseket vet fel, társadalmi problémákat feszeget. Egy frusztrált társadalomét. A többség által csúnyának, abnormálisnak tartottat vizsgálja. Azt, amit meg kell szüntetni, vagy ha erre nincs lehetőség, el kell rejteni. Az egyik legveszélyeztetettebb korosztály a tinédzsereké, akik nem egyszer az alkoholban vagy a drogban találnak megoldást a szüleikkel át nem beszélt problémáikra. Talán mert maguk a szülők sem mentesek a problémáktól, az elfojtott vágyaktól, hazugságoktól és titkoktól. Dora szülei gyereket szeretnének, ami sehogyan sem akar összejönni, így a lányáért aggódó és a lányára irigy anya egyszerre van jelen. A lányát ugyancsak féltő apában nincs meg ez az irigység, őt inkább Peter flegmasága dühíti, aki férfiatlan viselkedés ide vagy oda, mégis csak képes a gyereknemzésre. A legfontosabb kérdés talán az, hogy a cselekvőképesnek nyilvánított Dora a szex élvezetén túl képes-e felfogni annak következményeit is, hiszen a gyerekvállalás egy olyan komplex dolog, ami gyakran a normálisnak tartott embereknek is láthatóan gondot jelent. És egyáltalán, van-e ebbe bárkinek is joga beleszólni, meddig tart a szülők és a társadalom (pontosabban az általuk felhatalmazott hatóságok, intézmények) felelőssége. A jóléti társadalmak szülte alkotásokban az olyan problémákon túl, mint a háborúk, a szegénység és az éhezés megjelennek azok is, melyekkel együtt tudunk élni, kevésbé zavarnak, vagy tudomást sem veszünk róluk. Megjelenik az egyén, és az egyénnek a közösséggel, egy másik egyénnel vagy éppen saját magával való viszonya. Ebből a szempontból Svájc még különlegesebbnek számít. Az életstílus, a szociális háló, a jogrendszer és más hasonlók, azon túl, hogy a többség számára irigylésre méltóak, gyakran válnak kritika célpontjává. Hozzá nem értő kezekben mindez nevetség tárgyává válik, ha pedig valaki kellő érzékkel nyúl hozzá a témához, akkor, mint ahogy Lukas Bärfuss esetében is történt, azonnal ráragad a botrányos jelző. A 2006-ban svájci filmdíjjal jutalmazott Utórengés forgatókönyvíró-rendezője ezzel a filmjével négy kategóriában kapott hazájában jelölést. Az egyébként is sallangmentes színpadi mű feldolgozása már-már dokumentarista (mintha nem is színészeket látnánk), nyers és kendőzetlenül őszinte, szinte csak és kizárólag a Dora által érzékelt és felfogott, beszűkült világ ábrázolása során él művészi eszközökkel.
Ebben a rohanó világban elsősorban az önfeledt szórakozásért váltunk mozijegyet, de tartozunk magunknak annyival, hogy időnként beiktatunk egy-egy önvizsgálatra buzdító darabot. A film kimond olyan dolgokat, melyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, de ha jobban tetszik, írhatom úgy is, hogy igyekszünk megfeledkezni. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy létezésünk más emberek tevékenységének, szerencsés esetben döntésének eredménye. Belegondolni is rossz, hogy csodált és sokszor istenként tisztelt szüleinknek mit kellett tenniük ahhoz, hogy mi itt lehessünk.

10_8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Lépcsőházi történetek - kritika
Következő cikk A hét röhögései (119.)

1 Comment

  1. […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]