A szoba


A szobaA szoba (Room), rendező: Lenny Abrahamson, szereplők: Brie Larson, Jacob Tremblay, Sean Bridgers, Sandy McMaster, ír-kanadai filmdráma, 118 perc, 2015. (16)

Az ellenségem gyereke

Vegyünk erőt magunkon, tegyük félre minden félelmünket az előzetesben látottak kapcsán, üljünk be egy moziba, adjuk át magunkat a filmnek és úgy fogunk a végén felállni, hogy ezt vétek lett volna kihagyni. Na meg rögtön fel is tesszük a kérdést, hogy lehetett az alkotók szemét négy Oscar-jelöléssel kiszúrni?

A szoba Anya és fia, Jack egy néhány négyzetméteres helyiségben élik az életük, a külvilággal gyakorlatilag nincs semmi kapcsolatuk, a televíziót, az egyetlen tetőablakot és az őket rendszeresen meglátogató öreg Nicket leszámítva. Nem titok, a férfi fogságban tartja őket. Mikor Jack ötéves lesz, az anyja előáll a szökés ötletével. A film forgatókönyvírója az ír-kanadai Emma Donoghue, akinek regénye 2010-ben jelent meg. A regény mind Kanadában, mind a világ más országaiban nagy siker volt, számos díjjal jutalmazták. Az írónő a Fritzl ügy kapcsán hallott a fogságban tartott 5 éves Felixről. A 42 éves Elisabeth Fritzl 2008-ban mesélte el az amstetteni rendőrségnek, hogy apja 24 évig fogságban tartotta és rendszeresen megerőszakolta, amiből hét gyermekük született (köztük Felix). Az apa háromnaponta látogatta meg a pincében a nőt és gyermekeit, élelmet és egyéb dolgokat vitt nekik. A negyedik gyerek születése után egy nagyobb helyiségbe költözhettek, kaptak tévét, videomagnót, valamint hűtőt és tűzhelyt, így az élelmet már tudták tárolni és maguknak elkészíteni. 2008-ban a legidősebb gyerek olyan rossz állapotba került, hogy az apa kórházba vitte, a rendőrséget a személyzet értesítette, mikor nyilvánvalóvá vált számukra a helyzet.
A regény főszereplői Anya és az 5 éves Jack, akiket a magát öreg Nicknek nevező férfi tart fogságban egy kifejezetten erre a célra átalakított kerti fészerben. Egy darabig megfilmesíthetetlennek tartották, de az ír Lenny Abrahamson nem az a fickó, akit az ilyen negatív energiák visszatartanak. Jó választás volt Emma Donoghue is, aki csak annyira nyúlt hozzá saját művéhez, hogy azzal a filmvásznon is a kívánt (legerősebb) hatást érje el. Jack számára a szoba jelenti a Világot, melyet Anya tölt meg tartalommal, hogy a fiú élete a körülményekhez képest minél teljesebb és boldogabb legyen. A szökéshez az 5 éves Jacknek olyan dolgokat kell felfognia, melyeket eddig egyáltalán nem, vagy teljesen máshogy ismert. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Anya 17 éves volt, amikor elrabolták, azaz maga is szinte gyerek volt még akkor, mégis képes helyt állni és anyaként funkcionálni, függetlenítve magát az apa személyétől. A csodával határos szabadulásukra mindenki másképpen reagál, beleértve a szülőket, a szomszédokat, a médiát és saját magukat is. Jack lesz az, akinek életkora miatt – és mert anyja a legjobb tudása szerint készítette fel erre – könnyebben megy a beilleszkedés, a múltbeli események feldolgozása és éppen ezért volt jó döntés, hogy végig ő narrálja az eseményeket.
Maga a szabadulás nem a film elején történik, hanem jóval később – előbb meg kell értenünk a szobán belüli életet – és nagyon odafigyeltek arra, hogy ez a momentum ne okozzon törést, ugyanazt a filmet nézzük továbbra is. A szobán kívüli történések is úgy vannak adagolva, hogy a cselekmény hullámvölgyek és kapkodás nélkül jut el oda a film végére, ahova szeretne. A befejezés már nem csak a fizikai értelemben vett szabadulást jelenti a szobából. Brie Larson és Jacob Tremblay alakítása lenyűgöző, mintha tényleg anyát és fiát látnánk az adott helyzetben, tökéletes az összhang kettejük között. A mellékszereplők, mint Sean Bridgers, William H. Macy vagy Joan Allen is teszik a dolgukat, minőségi játékkal töltve be a vásznat.
A szoba olyan mélységekben, olyan komplex módon ábrázolja a szülő-gyerek kapcsolatot, ami ritkaság számba megy a jelen filmművészetében.

10_9

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A dán lány
Következő cikk Filmvárosok: Róma 1. rész