A nagy dobás – kritika

A nagy dobás (The Big Short); rendező: Adam McKay; főszereplők: Steve Carell, Christian Bale, Ryan Gosling, John Magaro, Finn Wittrock, Hamish Linklater, Rafe Spall, Jeremy Strong, Brad Pitt; amerikai dráma; 130 perc; 2015 (16)

A nagy átdobás 

Annak idején azok, akik elveszítették a lakásukat, kocsijukat, nem nagyon értették, hogy mi történik velük. Ez a film most megpróbálja elmesélni a hogyant és a miértet, de ettől még továbbra is csak az látja át igazán a dolgokat, aki a Közgázon végzett. 

Volt már egyszer egy ilyen film, pár évvel ezelőtt, Krízispont volt a címe, és abban is egy igazi ensemble cast szerepelt: Kevin Spacey, Jeremy Irons, Zachary Quinto, Paul Bettany, Demi Moore, Simon Baker, Stanley Tucci, és még sorolhatnánk. Az a történet is a nagy 2008-as pénzügyi válságot, illetve annak közvetlen előzményeit mesélte el, és sokszor abból sem értettünk egy kukkot sem. De talán annyiban mégis élvezhetőbb volt, hogy jobban kidomborította az emberi szálat. Persze, ahol ennyire a pénz dominál, ott nem könnyű emberi lelkeket találni a milliárdok mögött.

A parádés szereposztást most is megkapjuk, de hát rendező legyen a talpán, aki egy ilyen sztorit no-name színészekkel próbálna eladni. Itt van Christian Bale, aki egy aspergeres pénzügyi zsenit játszik, mezítláb ül az irodájában, maximális hangerőn thrash metalt bömböltet, és otthon is a dobokat püföli – már jöhet is az Oscar-jelölés. Aztán megkapjuk a drámai szerepekben egyre ügyesebben mozgó Steve Carellt, az ezúttal nem csak rejtélyesen/bambán bámuló Ryan Goslingot, no és a producerként is funkcionáló Brad Pittet, akire szinte rá se lehet ismerni. És még persze egy csomó remek színészt, akik az ilyen filmek hagyományát követve viszonylag gyakran hadonásznak a karjukkal, és mennek át üvöltöző üzemmódba.

A rendező érdekes módon Adam McKay, a Will Ferrell vígjátékok konduktora, és noha kellő komolysággal közelít a témához, egy-két jelenetben nem tagadhatja le a vígjátéki múltját. Például amikor olyan jócsajok igyekeznek elmagyarázni különböző pénzügyi machinációkat, mint Selena Gomez, vagy a Wall Street farkasából, vagyis egy másik tőzsdés filmből ismert Margot Robbie. Nem ők az egyenetlenek, akik a kamerába beszélnek: sokszor a főszereplők is „áttörik a negyedik falat”, és a nézőhöz szólnak, általában enyhén komikus célzattal.

A néző meg próbálja követni a követhetetlent, de ez szinte már az elejétől kezdve lehetetlen küldetés azok számára, akik a film előtt nem rendelkeztek minimum középfokú ismeretekkel a pénzügyi világról. Így a Big Shortból big long lesz, a film legjobb pillanata pedig akkor jön el, amikor a vége főcím alatt felcsendül a Led Zeppelintől a When The Levee Breaks.

Hozzászólások

hozzászólás