X-akták – 10. évad

X-akták – 10. évad (The X Files); rendezők: Chris Carter, James Wong, Darin Morgan, Glen Morgan; főszereplők: David Duchovny, Gillian Anderson, Mitch Pileggi, Joel McHale, Lauren Ambrose, Robbie Amell, William B. Davis, Annabeth Gish, Sheila Larken; amerikai sci-fi minisorozat, 6 epizód; kb. 260 perc; 2016 (18)

Az igazság a 90-es években van

Vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Olyan dolgokat, amik működtek a 90-es években, de ma már nem működnének. Lenne bármi értelme folytatni a Rém rendes családot? A Jóbarátokat? A Szomszédokat? Na jó, ez utóbbit nem gondoltuk komolyan. Az X-aktákat egy hatrészes minisorozat erejéig sajnos folytatták, meglehetősen felemás végeredménnyel. Vigyázat, spoilerek előfordulhatnak.

Utólag kicsit már nehéz megfogalmazni, hogy mitől működött annyira az X-akták a kilencvenes években. Nyilván jók voltak a színészek, jó volt a zene, izgalmasak az epizódok – ekképp hétről hétre ugyanolyan lelkesen tudtunk szurkolni Mulder ügynöknek az igazság kiderítéséért. Aztán, ahogy szinte minden sorozat esetében megtörténik, szép lassan bekövetkezett a minőségromlás; az X-akták esetében körülbelül akkor, amikor a produkció – David Duchovny nyomására – Kanadából Kaliforniába költözött. Az 1998-as, nagyjából korrekt mozifilmet követően a sorozat hanyatlásnak indult, Mulder megformálója szép lassan el is kezdett kihátrálni, és a producerek terve az volt, hogy Duchovnyt és Gillian Andersont fokozatosan lecserélik. Utódjaik (Robert Patrick és Annabeth Gish) sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és bár a végéig fel-felbukkant Mulder és főleg Scully, a sorozat 2002-re kimúlt.

2008-ban kissé meglepő módon kaptunk egy újabb mozifilmet, de a Hinni akarok alcímmel ellátott alkotás kritikai és financiális buktája mindenkiben megerősítette azt a tényt, hogy az ufókutató FBI ügynökök kora végleg lejárt (ráadásul ebben a fura folytatásban szóba sem jöttek az idegenek). Duchovny közben nagy sikerrel játszotta egy másik sorozat, a Kaliforgia főszerepét, és Anderson sem unatkozott: felbukkant Az utolsó skót királyban, a Johnny English folytatásában, a Hannibal című sorozatban és egy csomó minden másban. Tulajdonképpen nem sok jel utalt arra, hogy valaha még találkozunk Mulderrel és Scullyval (akik a 90-es években még egy Catatonia dalt is megihlettek), de mivel minden évtized a kettővel korábbihoz nyúl vissza ötletért, lassacskán felmerült az X-akták folytatásának lehetősége is. Egy darabig még arról volt szó, hogy egy harmadik mozidarab fog elkészülni, de a Hinni akarok kudarca után végül egy hatrészes miniszériát jelentett be a régi sorozat kreátora, Chris Carter.

Mielőtt belekezdenénk az új részek ismertetésébe, tekintsünk egy kicsit vissza a legfőbb motívumokra. Az X-akták egyszerre serial, illetve series. Vannak az ún. „mytharc” epizódok, amelyek folytatólagosan követik egymást, és egy ufóösszeesküvésről szólnak. Ezek közé ékelődnek be a monster-of-the-week darabok, melyek egy-egy külön esetet mesélnek el, azonban nem földönkívüliekkel kapcsolatosak, hanem bármilyen egyéb természetfeletti jelenséget érintenek (telepátia, szörnyszülöttek, farkasemberek, stb.). Mindkét vonulatban lehetett élvezetet találni, és ami még plusz pozitívum volt a sorozatban, az a jó érzékkel megválogatott mellékszereplőgárda. A mindig feszült felettes, Skinner, a Lone Gunmen névre keresztelt geek-trió (Mulder konteós cimborái), a titokzatos Mr. X na és a még titokzatosabb, vérgenya Cigarettázó Ember miatt ugyanúgy érdemes volt nézni az X-aktákat, mint Mulderért és Scullyért. Némelyikük most a comeback-sorozatban is visszatér, és akkor nézzük is, hogy mit kapunk ilyen hosszú idő után – haladjunk epizódról epizódra.

Az első rész (My Struggle) természetesen az ufós mitológiával veszi fel a szálat, egy jó kis roswelli flasbackkel, aztán újra egyesülnek hőseink, egy erőteljesen republikánus webcaster társaságában. Fordulni látszik a kocka: Mulder hitét veszti a bolygóközi összeesküvésben, míg Scully egyre inkább hinni kezd. Valójában egy nagy katyvasz az egész, és az első részt végignézve csak annyi marad meg az emberben, hogy a két főszereplőnek annyira rekedt a hangja, mintha az elmúlt bő tíz évet a Cigerattázó Ember hű követőiként folyamatos dohányzással töltötték volna, Scully (vagyis Anderson) arcán meglehetősen furán feszül a bőr, és még el kell viselnünk egy rettenetesen rosszul eljátszott jelenetet is, ami egy tornácon játszódik.

A készítők a második epizódra aztán összekapták magukat: a Founder’s Mutation az új miniszéria kiemelkedően legjobb darabja. Monster-of-the-week témáról van benne szó, bár azért a mytharc vonal is felbukkan – torzulást okozó gyerekbetegségek ügyében nyomoznak ügynökeink, és megemlítődik az anno örökbe adott gyerekük is. És amikor az ember már azt hinné, hogy a széria visszaáll a régi színvonalra, jön az arculcsapás, Mulder And Scully Meet The Were-Monster címszó alatt. Aki ismeri az X aktákat, az tudja, hogy annak idején minden évad kapott egy vicceskedő epizódot; nos, mivel ezúttal minisorozatról van szó, ezt igazán megspórolhatták volna. Egészen döbbenetes dolgokkal szembesülhetünk benne: Scullyt magáévá teszi egy bajuszos, szalmakalapos manusz, Muldernek az X-akták főcímzene a csengőhangja, és láthatunk egy temetői sírkövet, amin a sorozat korábbi rendezőjének, Kim Manners-nek a neve áll.

A Home Again sem kerüli a vicceskedést, bár egy komoly mellékszál is van a történetben, de ez most nem spoilerezzük el. Ez egy igazi monster-epizód, egy olyan különleges lénnyel, ami (vagy aki) valójában egy testet öltött gonosz gondolat, mindig egy kukásautóval érkezik, és nem hagy szép látványt maga után. Érdekes módon itt komoly szerephez jut Tim Armstrong, a Rancid énekese, de másra már nem is nagyon tud emlékezni a néző egy-két nap elteltével. A Babylon egy aktuális témára, az öngyilkos terroristamerényletekre reflektál, és itt felbukkan az új évad legirritálóbb mellékszereplője, Einstein(!) ügynöknő, a rettenthetetlenül sokat grimaszoló és pislogó Lauren Ambrose alakításában. A téma komoly, de itt is szerepel egy olyan jelenet, aminek láttán az az ember érzése, hogy Carterék paródiaszintre akarják zülleszteni az X-aktákat. Mulder betol egy kis magic mushroomot (amiről aztán ráadásul kiderül, hogy valójában csak placebó), szédületes táncba kezd egy country klubban, és a vízióban még az elhunyt Lone Gunmen trió is megelevenedik.

Ilyen, vagyis nem túl jó hangulatban érkezik el az ember az utolsó epizódhoz (My Struggle II). Nem igazán ott vesszük fel a fonalat, ahol a nyitó mytharc rész elején elveszítettük, de ez már nagyjából mindegy is. A földönkívüli összeesküvés új értelmet nyer, az újra felbukkanó Cigarettázó Emberrel, Einstein ügynök tovább rontja a levegőt (na meg vicsorog és pislog veszettül), a nyitó főcím végén olvasható This Is The End feliratot pedig egyáltalán nem értjük, ugyanis a záróepizód akkora cliffhangerrel végződik, amekkorára soha nem volt példa a sorozat történetében. Mindebben csak az az érdekes, hogy lesz-e vajon folytatás, amire mi a nézettség és a kritikai, valamint rajongói fogadtatás ismeretében egyáltalán nem vennénk mérget. Talán nem kellett volna az egészet bolygatni, mindenki csinálhatta volna a maga kis dolgait, például Duchovny a zenei karrierjét (áprilisban koncert Bécsben!), és akkor a néző sem gazdagodott volna egy ilyen kiábrándító folytatással. Az új X-akták széria egy hajszállal ugyan jobb lett, mint a 2008-as mozifilm, de most már egyértelmű, hogy ideje azt az alagsori irodát bezárni, az aktákat meg jó mélyen elrakni ugyanabba a raktárba, mint a Frigyládát.