Az 1. és 2. rész után folytatjuk…
A Büszkeség és balítélet világában Lizzy Bennet karaktere nevezhető az adaptálások szempontjából a legproblematikusabbnak. Tulajdonképpen sem a 2005-ös mozifilm, sem az 1995-ös mini-sorozat nem tudta visszaadni a könyvben leírtakat. Jennifer Ehle Elizabeth-je túl határozott, koravén személyiség lett, míg Keira Knightley egy tökéletesen jelentéktelen női figurát hozott. Ez persze nem kizárólag az ő hibája. Szépen összedolgozott a kétes eredményért a lebutított sztori és a tanácstalan rendezés.
Talán ezt felismerve döntött úgy Guy Andrews és Dan Zeff, hogy megajándékozza a nézőket egy felfrissített Miss Bennettel. Sőt egy felfrissített sztorival. A Lost in Austen című mini-sorozat lényege, hogy miközben pofátlanul kiszolgálja a Büszkeség és balítélet esszenciálisan romantikus részei iránti vágyunkat, segít abban, hogy meggyőződhessünk róla, valóban olyan vonzó-e az a világ, amit a regény, majd az abból készült sorozat tár elénk, mint amilyennek feltételezzük.
Azt máris leszögezném, hogy Mr. Darcy itt vetkőzik! Juhééé!
A történetben egy Austen rajongó a napjainkból egyszer csak a Büszkeség és balítéletbe csöppen, ahol persze jól összekutyul mindent. Ez így leírva elég sablonosnak és mesterkéltnek tűnhet, de meglepően szellemes és kedves. Ráadásul egészen más színben tünteti fel az egyes szereplőket. Azt a technikát alkalmazza, hogy megőrizve az eredeti történet gerincét, azokat az eseményeket mutatja be, amelyek csak vélhetően történnek meg két leírt fejezet között, illetve az új karakter belépésével alternatív megoldási lehetőségeket vonultat fel a történetben. Elizabeth karaktere majdnem mellékes lesz a modernkori, regénybe csöppent lány figurája mellett, mégis általa rajzolódik ki valós személyisége.
És hogy biztosak legyünk benne, Jane Austen a mai olvasó közönség számára akkor szerzett komoly rajongó bázist, mikor a BBC mini-sorozata 1995-ben elkészült, a Lost is Austen-ban egyértelműen a tévés feldolgozás jelenti a hivatkozási alapot, és kevésbé az eredeti regény. Többször utal arra, hogy Darcy lényegében Colin Firth által lett az, aki. És ennek az eredménye az is, hogy egy egészen nevetséges módon, de megejtik a vizes-inges fürdőzős jelenetet.
Természetesen szükséges az eredeti mű ismerete ahhoz, hogy igazán szórakoztató legyen ez az abszurd átirat. Azonban ha ez adott, magunk is meglepődünk, mennyivel közelebb kerülünk a szereplők valódi jelleméhez, mint egy klasszikus adaptáción keresztül. Végre megfejthetjük Caroline Bingley karakterét; jogos megelégedettséggel láthatjuk, ahogy Charles Bingley lezavar egy sallert az arra már jó ideje érdemes, basáskodó Darcynak; és most először elhisszük, hogy Whickham simán lehet olyan vonzó, mint a főhősnek kikiáltott igazságbajnoka.
Nos, véleményezve a sztorit, ahogy a főszereplő mondja az események megváltozása láttán: Jane Austen úgy forog a sírjában, mint a macska a centrifugában, és ezzel a nézőnek is egyet kell értenie. Igazi bűnös élvezet ez a sorozat.
Jane Austen klasszikusa természetesen rengeteg filmest és írót megihletett. Nem vagyok hajlandó azokkal az „alkotásokkal” foglalkozni, melyekben zombik szerepelnek, vagy ahol a szerző úgy érezte, tovább kell szőnie Benneték történetét. Azonban még egy Austen-mániára reagáló darabról szót ejtenék. Az 1810-es évek romantikája iránti vonzalom – talán meglepő, de – sokakban él. A jó üzleti érzékkel megáldottak pedig könnyen pénzt csinálnak az ártatlan rajongásból.
Az Austenland című könyv középpontjában egy olyan szolgáltatás van, amelynek lényege, hogy súlyos összegekért kínáljon Austen-élményt egy angol, vidéki kastélyban. Korhű ruhákkal, bálokkal és természetesen urakkal szórakoztatja a vállalkozó szellemű és persze fizetőképes ügyfeleket a park üzemeltetője. Shannon Hale regényében egy fiatal lány minden pénzét arra költi, hogy részt vehessen egy ilyen kalandban. Ennek fő oka természetesen a Mr. Darcy iránti szerelme. Hogy az ódon kastélyban a menetrendszerűen leszervezett programok hatására felerősödik-e benne ez a kamaszos érzés, vagy éppen leszámol vele, és elkezdi élni a saját életét, valamint, hogy napjainkban létezhet-e olyan férfi, mint Darcy, ez csak a történet végén derül ki.
A könyv sikere és a mindenkori olvasók/nézők töretlen Büszkeség és balítélet iránti rajongása egyértelművé tette, hogy vászonra kell vinni a sztorit. Filmen már a Vakáció Mr. Darcy-val lényegre törő címet kapta.
A Keri Russell főszereplésével készült adaptáció sok szempontból persze elég amerikai lett, ami lássuk be, nem tesz jót egy ízig-vérig brit gyökerekkel bíró történetnek, mégis jó szórakozást jelenthet, ha ismerjük valamelyest Jane Austen műveit.
És bár ebben a filmben a legkevésbé sem vetkőzik Darcy, illetve a cselekmény szerinti alteregója, azért érdemes végignézni. Továbbá ez a darab is a BBC változat adaptációk közötti egyeduralmát bizonyítja, hiszen főhősnőnk Darcy iránti szerelme egy óriási papír Colin Firth bábúban ölt testet, amelyet a szobájában őrizget. Ráadásul lelkesen nézi, és a pasijával is megnézeti (ami több mint pofátlanság) a sorozatot, a vizes jelenetnél leállítva a srác taperoló kezeit, hogy cssss, most jön a legjobb rész.
Sorozatunk folytatásában még mindig Darcyt vetkőztetjük. Megnézzük, hogy milyen hősünk modernkori verziója.
