Kingdom, készítő: Byron Balasco, szereplők: Matt Lauria, Nick Jonas, Frank Grillo, Jonathan Tucker, Kiele Sanchez, Joanna Going, színes, amerikai drámasorozat, 43 perc, 2 évad, 2014-
A filmek és a sorozatok sem tudnak leállni a bokszolós drámákkal. Ennek valószínűleg az az egyszerű oka van, hogy ez az a díszlet, illetve szituáció, ahol nagyon szépen lehet ábrázolni azt a fajta kontrasztot, amiben kőkemény izmok takarják a dunyha puha érzelmeket. A Kingdom már a második évadának vége felé közeledve bizonyítja azt, hogy erre a biztos receptre abszolút lehet építeni, mert pontosan ezt láthatjuk itt is: egymás állát verik szét a ketrecharcosok, miközben minden második részben szilánkosra törik valakinek a lelke a drámai díszletben.
Ha valamelyik filmhez hasonlítanunk kéne a Kingdomot, akkor a Warriort hoznánk fel példának. Először is azért, mert ott is pontosan MMA harcosokról szólt a fáma, másrészt mert a drámai ízt ott is az adta, hogy családtagokat vontak be a történetbe, aminek hála így még nagyobb súlya volt a történéseknek. Ugyanezzel operál a másik bokszolós családról szóló sorozat is, a Ray Donovan és ott is nagyon jól megfigyelhető, hogy mennyire jól működnek a szereplők egy olyan díszletben, ami igazán férfiasnak van szánva. Egy edzőterem izzasztó valósága az egyik legjobb bölcső marad arra, hogy a fiúk két ütés közt halálosan beleszeressenek egy túl csinos nőbe akin egy résszel később összeveszhetnek, vagy hogy a bokszzsákon vezessék le a feszültséget, amit a családi konfliktusok generálnak.
A Kingdom is valami ilyesmire alapozza a miliőjét és ezzel hoz létre nagyon pontosan kimért karakterdrámákat. Ehhez természetesen szükségünk van egy csomó szereplőre, akik jól átláthatóan és nagyon pontosan csatlakoznak egymáshoz. Szinte mindenki főszereplőnek mondható a hat fős gárdából, ami a második évadban már hét-nyolcra duzzadt. Elsőre bonyolultnak tűnhet felvázolni, de valójában egy rész alatt teljesen átláthatóvá válik a terep.
Először is adott egy testvérpár; Nate (Nick Jonas) és Jay (Jonathan Tucker). Nate a legfiatalabb srác a csapatból, aki előtt fényes karrier áll az MMA világában és aki kellően komolyan is veszi ezt a sportot, amire feltette az életét, egészen addig, amíg önhibájában kívül az utcán úgy szét nem verik, hogy egy darabig hanyagolnia kell a bokszot, ami nélkül nem nagyon találja a helyét a világban. Jay az ő bátyja, aki teljes ellentéte tesójának: a bulizás, kábítószerek és nők szentháromságában vesztegel és bár neki is az MMA a mindene, ettől függetlenül elég megbízhatatlan, ha arról van szó, hogy időben ott kell lenni az edzéseken. Az edzőtermet az apjuk üzemelteti, Alvey (Frank Grillo), aki ennek a sportágnak az egyik szupersztárja volt hajdanán, most azonban már csak másokat készít föl meccsekre. A feleségével, Christinával (Joanna Going) már évek óta külön vannak, ami nem lenne akkora tragédia, csakhogy Christina heroinfüggő, aki prostituáltként keresi jelenleg a kenyerét. A fiúk természetesen elég nehezen dolgozzák föl, hogy az anyjuk nem egy ideális szülőtípus és megpróbálják őt kirángatni abból a pokolból, amiben él. Alvey-nak, az apának, természetesen azóta már van egy barátnője, Lisa (Kiele Sanchez), aki leginkább túl fiatal, de ettől függetlenül egy borzasztóan temperamentumos és logikus nő, aki segít a srácoknak működtetni az edzőtermet. A történetet azonban igazán azzal a szállal indítják be, hogy bemutatják Ryant (Matt Lauria), aki éppen frissen szabadult a börtönből és bár elég ártatlan gyereknek tűnik első látásra, de hamar kiderül, hogy az MMA világában jelentős hírnévre tett szert, így hát a sittről szabadulva ő is igyekszik vissza az edzőterembe, hiszen Alvey a jóbarátja, annak ellenére, hogy elvette tőle barátnőjét, Lisát, amíg ő a börtönben koptatta az éveket.
Ennyi drámai elem pontosan elég ahhoz, hogy beinduljon a történet; az a történet, aminek igazán nincs se eleje, se vége, csupán belecsöppenünk ezeknek a szereplőknek a mindennapjaiba és végignézhetjük, hogy ki hány meccset nyer meg, ki hogy szokik le majd esik vissza a drogok világába, ki mennyiszer adja föl, ki az akit megszívat az élet, vagy a barátai, kinek jön össze a szerelem és ki az aki csak őrlődik. Egyszóval az erre a díszletre pontosan felhúzható történetvezetést kapjuk hol kisebb, hol nagyobb drámai pontokkal, itt ott egy cliffhanger, amott pár könnycsepp, néha egy kiválóan megírt és abszolút hiteles hülyéskedés az edzőteremben a srácoktól. A Kingdom ebben erős, hogy kihasznál mindent, amit belepakol a sorozatba és él a lehetőségeivel. Azonban pont ez lesz a hibája is, ugyanis ezek a szituációk olykor túl klisések, nehezen tudnak meglepni, mert kiszámíthatóak. Néha azért tudjuk, hogy mi fog történni, mert a karakterek túl egyértelműek és szinte mindig ugyanúgy reagálnak bizonyos helyzetekre. Ebből következik, hogy nem mindig van súlya, nem mindig van tétje a dolgoknak. Néha csak arcon akarják csapni a nézőt egy-egy jelenettel, de ez nem sikerül túl hatásosra és a következő pillanatban már félbe is hagyják a cselekményt. Az egészből valahogy hiányzik a komplexitás és a nagyobb átívelő és alaposan kigondolt szál. Emiatt nem tudja hozni azt az őszinte és igazi feszültséget amit elvárnánk.
A színészek közül Frank Grillot már a Warrioirban megismerhettük. Nick Jonas az egykori tinizenekar, a Jonas Brothers tagja volt, de egyáltalán nem áll neki rosszul a színész szakma. Női szereplőkben nem olyan erős a felhozatal, az ő karaktereiken nincs is olyan nagy hangsúly. Akit viszont ki kell emelni az Jonathan Tucker, aki azt a Barney Stinson jelenséget hozza, amikor a színész annyira sokat tesz bele a karakterbe a saját jelleméből és azt olyan jól összedolgozza, hogy valami utánozhatatlant és ikonikusat hoz létre, ami senkivel nem összetéveszthető. Ráadásul borzasztóan hitelesek a ketrecben történő harcok, amibe nagyon sok melót fektettek a készítők; plusz a színészek is, hiszen hihetetlen mennyiségűt edzettek a srácok, hogy igazi MMA-harcosoknak tűnjenek és brutálisan kipattintották magukat a forgatásra, hogy ne kelljen dublőrökkel dolgozniuk.
A DirectTV-n futó Kingdomnak már berendelték a 3. évadát, ami egyáltalán nem meglepő, mert aki szereti ezt a világot, az teljesen kényelmesen tud benne mozogni. A karakterekkel nincs nagy gond, szokhatóak, szerethetőek, csak néha hagyni kéne őket fejlődni, vagy túllépni önmagukon; azonkívül az írok összehozhatnának valami eredetibb történetet is. Nem arról van szó, hogy még durvább sztorik kellenének, hanem egy kicsit összetettebb és jól átgondolt szituációkra volna szükség, hogy a sorozat valamiben ki tudjon emelkedni a tucatságából.
