Emir Kusturica: Hogy jövök én a képbe? – könyvkritika


Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma:296
éve:2013
Fordító:Tótfalusi Ágnes

Emir Kusturica Hogy jövök én a képbe

Kusturica könyvét olvasva saját, harmincnégy évvel ezelőtti élményeim elevenedtek meg, amikor a November 7. Filmszínház előtti sorban álltunk A Birodalom visszavágra várva – mellesleg apumat, az ízig-vérig melóst csak hosszas rábeszéléssel tudtuk rávenni, hogy eljöjjön a számára idegen sci-fi premierjére. Az a sor anno egészen a Patyolat ajtajáig kígyózott, ami mai, felnőtt szemmel nézve is legalább száz métert jelentett.

A filmek iránti rajongás és a szürke, szocreál acélvalóság kettősének furcsa keveréke ugrott be először, amikor végigolvastam a könyv első fejezeteit. Sajna, mire a végére értem – legalábbis a lapokon – megfakult a cinema paradiso sokszínűsége és helyette itt maradt a kevésbé mennyei átkos némileg kárpótló romantikája.

„Nem kell Fellinivé válnod, de legalább De Sica legyen belőled!” – indította útjára apja az ifjú Kustát, miután kiderült, hogy a mozinak fogja szentelni az életét. Egy ilyen indítást követően várhatjuk, hogy a könyv, rátér Kusturica filmes karrierjének részleteire, ám a kamerák csak hetvenedik oldal körül indulnak be. Addig azért kapunk életrajzi élményeket is bőven: a házilag barkácsolt, gyerekkori Titanic építésén, a suhancévek balhéin és a családi történetek elmesélésén túl láthatjuk a lakáskiutalás, a telefonszerzés procedúráját, de vannak itt szocialista kiskirály-elvtársak és jellegzetes helyi karakterek is, akikről lerí, hogy később a Kusturica filmekben köszönnek majd vissza.

arizona_dream_1991_referenceEzekbe a színes – nekünk, a cocializmust megélők számára is ismerős – életképekbe vegyül aztán néhány apró filmes utalás, a Radnik mozihoz kapcsolódó élmények és a prágai tanulmányok, a cseh irónia és kisemberi humor, amit aztán később a rendező sikeresen ültetett át balkáni történeteibe.

Hogy jövök én a képbe? identitás- és helykereső kérdése végigkísér minden oldalon,  Kusturica szókimondóan elmélkedik a Balkán népeiről és kapcsolatukról, Titóról, Szarajevóról és a háborúról, a NATO-bombázásról, a helyi néplélekről és elmondja, hogy mi a baja az ottani életfelfogással. Ezt rá jellemzően, egy anekdota egyetlen mondatában  – „A mindenségit, milyen sok krumplit lehetett volna ültetni a rózsák helyett!”képes tökéletesen lefesteni.

Persze kapunk még filmes morzsákat is – remek a Fellini Amarcordjával való hosszú hadakozása – és persze szó esik a Cannes-i Arany Pálmákról, a Columbia Egyetemről, az Emlékszel még Dolly Bellre?, A papa szolgálati útra ment, a Cigányok ideje és az Arizonai álmodozók című mozijairól – meglepő a Johnny Depp-pel kialakult szívélyes barátsága –, ám valahogy mindig bennünk marad a hiányérzet, hogy mindezeket csupán apró pótléknak szánja Kusturica sajátos élet- és korrajzához.

emirAhogy pedig a vége felé haladunk és minden lapozás után egyre jobban várjuk kultikus kedvencünket, a FILMET, a hátteréről, a forgatásról szóló infókat, egy nagy pofon következik: a könyv az 1995-ös Undergrounddal véget is ér! A várva-várt Macska-jaj egyetlen sort sem kap és ez nagyon nagy csalódás, hiszen legfőképp Dadan és társaik miatt veszi kezébe az ember a könyvet!

Kevesebb Titót, több Bubamarát!

A filmkészítő sajátos látásmódjával a betonszagú szocreál-érzést idézte vissza számunkra, de sajna ezen kívül csupán halvány élvezetet kínál a mozirajongóknak. Így a könyv érdekes ugyan, de – legalábbis egy filmrajongó számára – annyira hiányos, mint Garga bácsi fogsora!

A szocreál legyőzte a fantázia szárnyalását: apum végül feladta, nem állta ki A Birodalom…-ra váró sort és hazasétált. Úgy emlékszem, míg elballagott valami ilyesmit mormogott az orra alatt: „This is not the beginning of a beautiful friendship.”10_7

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 25 éves a Terminátor 2. – Az ítélet napja
Következő cikk Amerika Kapitány: A 100 éves szűz – 3. rész