Sully – Csoda a Hudson folyón (Sully), rendező: Clint Eastwood, szereplők: Tom Hanks, Aaron Eckhart, Sam Huntington, Laura Linney, amerikai életrajzi dráma, 96 perc, 2016. (12)
Csobbanás 2.
Egy utasszállító repülőgép kapitánya vészhelyzetben a Hudson folyóra tette le a gépét, a történetét megírta, Clint Eastwood megrendezte, Tom Hanks eljátszotta, mi pedig megnéztük és jól szórakoztunk.
2009. január 15-én röviddel a felszállás után a US Airways 1549-es járata madárrajjal ütközött, melynek következtében a belföldi utasszállító repülőgép mindkét hajtóműve leállt. Chelsey B. „Sully” Sullenberger kapitány és első tisztje, Jeffrey B. Skiles úgy vélték, az Airbus A320-214-gyel már sem a LaGuardiára való visszatérés, sem a közeli Teterborora való leszállás nem megvalósítható, ezért Sully a Hudson folyóra tette le a gépet. Ezzel a döntésével mindenkit, a repülőgépen tartózkodó 150 utast és az 5 fős személyzetet is sikerült megmentenie. Bár a kezdettől fogva tele volt vele a világsajtó és mindenhol hősként ünnepelték, az eseményt követő vizsgálatot ő sem úszhatta meg, különös tekintettel az elvesztett gép értékére és az utasoknak fizetendő kártérítés összegére. A film Sullenberg Highest Duty című könyvén alapul és tökéletesen illeszkedik a 35. filmjét rendező, 86 éves Eastwood repertoárjába.
A cselekmény az eseményt követő vizsgálatra összpontosít, amikor is Sullynak (Tom Hanks) és kollégájának (Aaron Eckhart) egy New York-i szállodában kényszerpihenőre ítélve kell felkészülniük a meghallgatásokra. Innen megyünk vissza az időben, felidézve Sully gyerekkorát, vadászpilóta múltját és magát a vízre történő „irányított kényszerleszállást”. Mivel a beszámoló első kézből származik, szem- és fültanúi lehetünk annak, hogyan próbálja meg a kapitány feldolgozni a történteket, miként viszonyult ahhoz, hogy az utcára kilépve hősként ünneplik, hogyan próbálja megnyugtatni a távolból a családját (feleségét Laura Linney alakítja) és a vizsgálat előrehaladtával miként bizonytalanodik el döntésének helyességét illetően. Részesei lehetünk a lelki vívódásának, félelmeinek, rémálmainak.
Ugyanakkor a filmre mégsem jellemző az egyoldalúság, számos más szemszögből – pl. a mentésben résztvevő kompok személyzete, a vízi rendőrség, a new yorki átlagemberek, a kollégák, a szakszervezet, a vizsgálók, a légitársaság, az Airbus szakemberei, a légi irányítók, az utasok, a családtagok stb. – is megismerhetjük a történetet. Ezek a jelenetek nagyon ügyesen váltogatják egymást, Blu Murray vágó sokadik alkalommal dolgozik együtt a rendezővel, közös filmjeik pl. az Elcserélt életek, az Amerikai mesterlövész, a Levelek Iwo Dzsimáról és a Gran Torino. Említést érdemel a fényképezés is, Eastwood soha nem idegenkedett a legújabb technikától, a filmet a legújabb IMAX kamerákkal rögzítette a Titokzatos folyó, a Millió dolláros bébi és a Gran Torino operatőre, Tom Stern. Az aláfestő zene is megadja az alaphangulatot, de egyáltalán nem tolakodó módon.
Eastwood megint a hétköznapi hősök témához nyúlt hozzá, de – tőle – szokatlanul rövid játékidővel dolgozott és a Sully személyét körüllengő pátosz megjelenítése is sokkal visszafogottabb, mint máskor, összességében jóval kevesebb patriotizmust kapunk. Meglepő a befejezés is (kicsit a Schindler listájára hajaz), sok dolgot a vége főcím alatt kapunk meg (!), nem érdemes felállni és kimenni. Hanksnek továbbra is jól áll az amerikai átlagember karakter, a pilótaruhát felöltve teljesen átalakult Sullyvá. A Két pasi – meg egy kicsi egyik epizódjában (3. évad/1. rész) Alan felmászik a tetőre, hogy megszerelje a tévéantennát, de leesik és összetöri magát. Az esetet hallva mindenki azt kérdezi tőle, miért nem bízta ezt az „emberre”. Az ismeretterjesztő csatornákon a favágós, költöztetős, halászós, autóépítős és hasonló műsorokban gyakran találkozni az „expert” kifejezéssel, ami arrafelé soha nem a papírt, hanem a valós tudást és szakmai tapasztalatot jelenti. Hajlamosak vagyunk megmosolyogni és szakbarbárnak nevezni a szerényebb általános műveltséggel bíró amerikaiakat, akiket ez valószínűleg egy cseppet sem zavar, hiszen – kevés kivételtől eltekintve – azt sem tudják, hogy a világon vagyunk. és merre keressék Magyarországot.
Mindezeket csak azért írtam le, mert számomra a Sully egyik kulcsmondata a „Mi csak tettük a dolgunkat.”, ami sok más, hétköznapi hősökről szóló filmben is elhangzik (különösen ha valós történeten alapul). Ebben a filmben mindenki csak teszi a dolgát, mely ugyan nem egyértelmű garancia a sikerre, de mindenképpen előnyt élveznek a fotelből okoskodókkal szemben. Amíg Eastwood és Hanks csak teszik a dolgukat, addig nekünk, mozinézőknek nagyon jó és csak remélni tudom, hogy nem utoljára együtt. Nem életük filmje, de első közös alkotásnak kifejezetten kellemes darab.
