Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal – kritika


zsigmond_vilmos_portrefilmHarmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal (Close Encounters with Vilmos Zsigmond), rendező: Pierre Filmon, szereplők: Zsigmond Vilmos, John Travolta, Nancy Allen, John Boorman, francia dokumentumfilm, 80 perc, 2016. (12)

harmadik_tipusu_talalkozasok_zsigmond_vilmossalA fény mestere

A francia dokumentumfilmes, Pierre Filmon készített portréfilmet a 2016. január 1-jén elhunyt magyar származású operatőrről, operatőrrel. A kortársak visszaemlékezései és a filmbejátszások révén egy tartalmas és termékeny életút elevenedik meg a néző előtt. Ha valamit kifogásolni lehet, az a rövid játékidő, Zsigmond Vilmos történeteit órákig tudnánk hallgatniA filmet megérdemelten jelölték Arany Kamerára és Arany Szemre Cannes-ban.

Aki látta már a Közeli találkozások Zsigmond Vilmossalcímű dokumentumfilmet (pl. a miskolci CineFesten), ne lepődjön meg, ugyanarról az alkotásról van szó. A hazai forgalmazó – bölcsen – a tükörfordítás helyett a mindenki által ismert cím újraértelmezése mellett döntött.
A francia rendező, Pierre Filmon azzal a kéréssel kereste meg Zsigmond Vilmost, hogy legyen az első nagyjátékfilmjének az operatőre. A találkozásokból végül egy Zsigmond Vilmos portréfilm készült, legalábbis így szól a fáma. Akárhogy is történt, a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal egy hiánypótló alkotás, mert bár sokszor, sok helyen hallhattuk őt az életéről beszélni, ennyire direkt módon még soha senki nem szedte egy csokorba ezeket a történeteket.
Jómagam azon szerencsések közé tartozom, akik 2015-ben a Fényképezte Zsigmond Vilmos kiállításon személyesen tőle kaptak egy kis ízelítőt ezekből a Ludwig Múzeumban.
A film Szegeden kezd, majd jön Budapest, a tanulmányok és az ’56-os forradalom, melynek folyományaként Kovács Lászlóval az ország elhagyására kényszerül. Nyelvtudás nélkül vándorol ki Amerikába, ahol szerencséje lesz, mert a rendezők keresik a kelet-európai látásmódot, ami egy különleges képi világot teremt filmjeikhez. Mentorának Haskell Wexlert nevezi meg, ő volt az, zsigmond-vilmosaki bevezette a hollywoodi forgatagba. A visszaemlékezések többrétűek, a fő vonalat az általa fényképezett filmek jelentik. Ezeket sorra véve szólalnak meg az egykori szereplők, rendezők, producerek és ő maga is. Ezt egészíti ki a rendezővel történő hagyományos kérdez-felelek, közönségtalálkozók, a kortársak visszaemlékezései és egy közös nosztalgiázás a kollégákkal-barátokkal, ahova mi, nézők is hivatalosak vagyunk. Az egyes filmek mellett így kapunk teljes, átfogó képet az életéről és munkásságáról.

Filmbejátszások, archív felvételek, kulisszatitkok, anekdoták, őszinte vallomások, számtalan történet. Az utolsó évek eseményei sajnos felgyorsulnak, kevesebb a beszélgetés, a visszaemlékezés, a sztorizás. (Ebben jó eséllyel közrejátszott Zsigmond Vilmos egészségi állapota is.) Kár, mert ezekről a filmekről is jó lett volna legalább annyi információt kapni, mint a többiről, így viszont marad egy kis hiányérzet.  Ettől függetlenül a Harmadik típusú találkozások teljesíti a küldetését, megmutatja az embert a név – és a kamera – mögött.

10_8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Állva maradni
Következő cikk „Marlon Brando pedig megállás nélkül zabált” - Brian Cox interjú