Váratlan szépség – kritika


will-smith-helen-mirrenVáratlan szépség (Collateral Beauty) rendező: David Frankel, szereplők: Will Smith, Edward Norton, Kate Winslet, Helen Mirren, Keira Knightley, Michael Pena, Naomie Harris, Jacob Latimore, amerikai filmdráma, 97 perc, 2016 (12)

Várható középszerűség

A Váratlan szépség egy karácsonyi szomorú film, ami képtelen igazán szívbemarkoló lenni, hiába vöröslik benne az elfojtott sírástól Will Smith szeme nulla-huszonnégyben. Olyan az egész mint egy urbánus Coelho kötet, ami tele van kézműves közmondásokkal és manipulatívan próbál előcsalni érzelmeket a nézőből, azonban ez a sírás csak műkönnyeket tartalmaz.

varatlan-szepsegAz ötlet amúgy teljesen rendben van, bár a téma elcsépelt és a kivitelezés felejthető, attól még a sztori kreatív alapkoncepciójával nem volt gond. Az a lényeg, hogy Will Smith rohadt szomorú; annyira, hogy még internetje sincs otthon (ilyen eszközökkel jelzik a készítők, hogy mennyire eldobta magától az életet). Ennek oka, hogy hat éves kislánya meghalt. Dolgozni még bejár a reklámirodába, aminek ő az egyik fejese, de nem csinál semmi érdemlegeset, nem beszél senkivel és nagyon úgy néz ki, hogy a cég emiatt anyagi károkat szenved. Szerencsétlenségének feldolgozása érdekében leveleket írogat és ad postára, amelynek címzettjei a Halál, az Idő és a Szeretet. Kollégái (Edward Norton, Kate Winslet, Michael Pena), akik egyben barátai is, nem tudják tovább nézni ezt a tétlenséget, illetve azt hogy a cég éppen romokban hever, ezért felfogadnak három színészt (Helen Mirren, Keira Knightley, Jacob Latimore), akiknek azt a feladatot szánják, hogy jelenjenek meg teljesen váratlanul Will Smithnek és csináljanak úgy, mintha ők lennének a Halál, az Idő és a Szeretet, azaz testet öltött fogalmak. A küldetés úgy látszik kezd beválni, mert Will Smith ennek következtében felkeres egy csoportot, ahol a gyermeküket elvesztett szülők beszélik ki fájdalmukat, miközben a kollégák is érdekes önismereti utat járnak be színészeikkel.

Az alapvető célja amúgy a kollégáknak az volt, hogy teljesen összezavarják Will Smith-t ezekkel a bérelt színészekkel és elmeháborodottnak tüntessék föl, hogy lemondassák; és ezek a kollégák egyben a főszereplő legjobb barátai is! El se merem képzelni milyenek lehetnek akkor az ellenségei szegény embernek. Persze aztán úgy magyarázták meg, hogy csak azt szerették volna, ha Will Smith szembenéz az élettel.

A Váratlan szépség azonban nem hoz sok váratlant, sőt még annál is nagyobbat hibázik, mert eléri, hogy teljesen unottan nézzük kedvenc színészeinket, akik semmi különöset nem hoznak a vásznon.  Ráadásul Will Smith-nek egész egyszerűen nem áll jól ez a szerep. Az egész film nagyon darabos lett és kiszámítható, bár meg kell jegyeznünk, hogy a vége egy valóban élvezhető csavarral operál, de az az egyetlen konklúzió már nem oszt nem szoroz. Persze nem dögunalom a film, a játékidő is elviselhető, New York is jól néz ki benne, de borzasztóan irritálóak a megszokott panelek és a szomorkás, romantikus zene, ami pisztolyt tart a néző tarkójához és addig nem tágít, amíg nem indulnak be a könnycsatornák. Pedig ennél szomorúbb témát keresve sem találunk, de ha ebben a topikban választanánk valamit, ami tényleg megmutatja a gyermeküket elvesztett szülők groteszk, feldolgozhatatlan és valódi súllyal bíró gyászát, akkor inkább nézzük újra a Niocole Kidmanes Engedd el! (Rabbit Hole) című filmet.

A Váratlan szépség azért nem jó a maga kategóriájában, mert a drámaiságát nem valódi érzelmekkel éri el, hanem klisékkel és kötelező eszköztárral. Egy darab tégla is édes lesz ha rászórunk egy kiló cukrot, azonban ettől még nem lesz belőle desszert. Pontosan ugyan ez a probléma a filmmel is.10_6

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Énekelj!
Következő cikk Reszkessetek, betörők! - 8 Bit Cinema