A számolás joga


a számolás joga-002A számolás joga (Hidden Figures), rendező: Theodore Melfi, szereplők: Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monáe, amerikai dráma, 127 perc, 2016. (16)

a számolás jogaŰrmatek

Bár a rabszolgaságot száz éve eltörölték és a NASA-ban az N azt jelenti, hogy Nemzeti, a hatvanas évek Amerikájában nem volt annyira egyértelmű, hogy John Glenn űrhajós röppályáját afro-amerikai nők számolják ki.

A filmipar időről-időre elővesz olyan vallási, etnikai, faji stb. alapon megkülönböztetett csoportokat, közösségeket, melyeknek ugyan sokat köszönhet az adott nemzet, de akkor és ott a jelenlétük és a köztudatba való elterjedésük nem volt kívánatos. A számolás joga. Azt hihetnénk, hogy aki jól számol, az előtt minden iskola, majd minden intézmény, munkahely nyitva áll, de a hatvanas évek Amerikájában ez egyáltalán nem így volt. A rabszolgaságot törvényen kívül helyező alkotmánymódosítás óta eltelt ugyan száz év, de az így megszerzett jogok gyakorlását megakadályozó szegregációs törvényeknek („elkülönítve, de egyenlően”) köszönhetően a feketék még mindig elkülönülten éltek, tanultak és dolgoztak (és utaztak). A film főszereplői olyan fekete nők, akiknek ugyan megadatott a tanuláshoz való jog, de az így megszerzett tudással és végzettséggel való érvényesüléshez egy igazán különleges helyzetre volt szükség.
Amikor az USA és a Szovjetunió között kitört az űrverseny, mindenkire szükség volt a NASA-nál, aki jól számolt. (Az első számítógépek megjelenéséig már nem sokat kellett várni, a filmben ez is ki van dolgozva.) Ne gondoljunk rögtön nagy dolgokra, a fekete nőket általában jól eldugták valahova, kevesebb pénzért dolgoztak és fehér embert csak akkor láttak, ha a főnökük állt előttük. Katherine (Taraji P. Henson), Dorothy (Octavia Spencer) és Mary (Jamelle Monáe) barátnők, mind jól értenek a matematikához, de más-más terület az erősségük. Az elképesztő munkabírással és elemzőkészséggel megáldott Katherine a maximalista, ugyanakkor minden beosztottját egyformán fontosnak tartó Al Harrison (Kevin Costner) részlegébe kerül, ahol Paul Stafford (Jim Parsons) a vezetőmérnök. A rendkívül jó szervező Dorothy életét Vivian Mitchell (Kirsten Dunst) keseríti meg, aki egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy feketékkel együtt kell dolgoznia, így a Dorothy számára a csoportvezetői beosztás és a vele járó fizetés (és megbecsülés) csak álom marad. Mary a rakétazseni lengyel zsidó, Karl Zielinski (Oleg Krupa) vezetése alatt dolgozik, aki szerint igenis vannak még csodák, amire ő az élő példa.
az elszámolás joga Azt hihetnénk, hogy egy űrhajózással foglalkozó fehér szakember elismeri egy szintén űrhajózással foglalkozó fekete szakember munkáját és tudását, pláne ha ugyanott dolgoznak. Ezzel szemben a film nagyon jó érzékkel mutatja be, hogy még ebben a munkakörnyezetben is, ahol közös a cél, mindenki munkája számít és mindenki magasan kvalifikált, mennyi az előítélet a feketékkel szemben. A cselekmény néhány drámai jelenet ellenére inkább a humor oldaláról közelíti meg a történteket. Látunk bíztató (pl. az egyiküknek egy magas rangú fekete katonatiszt udvarol) és kevésbé bíztató jeleket (pl. feketeként az út szélén autóval lerobbanni nem szerencsés) is. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy ők csak és kizárólag azért lehetnek most ott, mert az űrverseny felülír bizonyos dolgokat, de azért csak járjanak külön WC-re és igyanak külön kávés kancsóból. Igazából – kimondatlanul is – nem is az a nagy szám, hogy itt vannak, és ezt csinálják, hanem az, hogy eleve eljuthattak idáig. Most, hogy ezek a dolgok nyilvánosak, egy kis guglizással kideríthető, hogy mi lett a három nő sorsa, akinek ehhez most nincs kedve, annak annyit árulok el csak, hogy a film végéig egyiküket sem koncolják fel fehérbe öltözött csuklyás emberek, miközben keresztet égetnek. Korhű jelmezek és díszletek, ügyesen beillesztett archív felvételek, Hollywood élvonalbeli afro-amerikai színésznői hozzák a kötelezőt. Kevin Costner és Kirsten Dunst is emlékezetes alakítást nyújtanak, aki viszont Sheldon Cooper miatt ül csak be a filmre, az valószínűleg csalódni fog, nem jut akkora mozgástérhez.
Amit kapunk az egy szép – jó eséllyel a valósághoz képest némileg megszépített – történet egy kevésbé szép korszakból, fontos, de szándékosan elhallgatott emberekről, szórakoztató, élvezetes módon.

10_8

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rólunk szól (This is Us) 1. évad - kritika
Következő cikk xXx: Újra akcióban