Ártatlanok (Les innocentes), rendező: Anne Fontaine, szereplők: Lou de Laâge, Agata Buzek, Agata Kulesza, Vincent Macaigne, francia-lengyel dráma, 115 perc, 2016. (16)
Isten akaratából
A francia lengyel alkotások mindkét ország filmes kultúrájából tartalmaznak értékes elemeket. A Lengyelországban szovjet katonák által teherbe ejtett apácák testi és lelki fájdalmait enyhíteni próbáló francia orvosnő története nem egy sétagalopp, de időnként a fajsúlyosabb dolgokról is beszélni kell.
A második világháború végén a francia vöröskereszttel egy fiatal orvosnő érkezik Lengyelországba, a helyzetből adódóan a misszió katonai irányítás alatt áll. Mathilde-ot (Lou de Laâge) egy apáca arra kéri, kísérje el őt a közeli zárdába, ahol sürgős orvosi beavatkozásra van szükség. A zárdában aztán valami olyat tapasztal, amit álmában sem gondolt volna, a felszabadító szovjet Vörös Hadsereg katonái által megerőszakolt és teherbe ejtett apácákon kell segítenie. A lány titokban, éjszaka dolgozik, másnap hullafáradtan lát hozzá a gyógyításhoz, amit feletteseinek is feltűnik, de nem árulhatja el az apácákat. Mivel egyedül nem győzi, – az egyébként neki udvarló – kollégáját (Vincent Macaigne) is magával viszi, aki azon túl, hogy férfi, zsidó is egyben. A rendfőnök is belátja, hogy ide kevés az ima és a gyógyfüvek, így hát megtűri az orvosokat maga körül. Az egészet úgy kell levezényelnie, hogy ne tudódjon ki, különben a rendet a feloszlatás veszélye fenyegeti, arról nem is beszélve, már egyértelműen látszik, hova tart Lengyelország.
Rengeteg filmet láthattunk már az egyház és a külvilág: az állam, az átlagember vagy a különféle izmusok kapcsolatáról, az egyházon belüli dolgokról: a rítusokról, a pedofíliáról, vagy arról, hogyan és miért lesz valakiből pap vagy apáca. Ez a film az egészet a maga komplex valójában próbálja meg ábrázolni valós események alapján. Ez a múltbeli történés nem egyedi eset, már akkor is számtalan hasonlóról lehetett hallani, amikor teljesen más szelek fújtak Kelet-Közép-Európa szerte. A nagy testvér nem csak figyelt, meg is erőszakolt téged, kit fizikailag is, kit „csak” ideológiailag. A mélyen vallásos Lengyelországban soha nem sikerült olyan mértékben elhallgattatni, ellehetetleníteni az egyházat, mint máshol és az oroszokhoz való viszonyuk is – történelmi okokból kifolyólag – teljesen más jellegű volt, sokkal kritikusabb, őszintébb. Az, hogy az áldozatok apácák, ad egy plusz töltetet a cselekménynek, hiszen itt olyan nőkről van szó, akik egyrészt lemondtak a férfiakról, másrészt a hit gyakorlása által a spirituális feldolgozás, az okok és felelősök keresése, a miértre a válasz teljesen más mechanizmusok, beidegződések alapján történt. A világi dolgokat egyfajta ellenpontként az orvosnő jelenléte testesíti meg, aki – és ez megint egy plusz töltet – orvosként a tudományt képviseli és mint ilyen, feltételezhető egyfajta kétkedés a részéről, amit meg is kapunk. Az álláspontok a dialógusokban ütköznek, de azt is megtudjuk, hogy az apácák sem mind egyformák.
A már fentebb említett komplexebb képhez pedig leginkább azzal járulnak hozzá az alkotók, hogy újabb és újabb, megvitatandó helyzeteket teremtenek. Amikor a néző azt mondja magában (vagy a mellette ülőnek), már csak annak kéne történni, hogy…, akkor azt szinte biztosan meg is kapja néhány percen belül. Fogjuk fel úgy ezt úgy, hogy a kedvünkre járnak, és akkor biztosan nem érezzük erőltetetnek. Természetesen a válasz ott van a filmben, mármint arra a kérdésre, hogy egy terhes apácának Istenre, vagy egy képzett és határozott orvosra van-e nagyobb szüksége. Erős darab, a francia elegancia és a lengyel érzékenység érdekes, elgondolkodtató elegye.
