A szerelem története


a szerelem történeteA szerelem története (The History of Love), rendező: Radu Mihaileanu, szereplők: Gemma Arterton, Dereck Jacobi, Elliot Gould, Sophie Nélisse, francia-kanadai-román-amerikai romantikus dráma, 134 perc, 2016. (12)

a szerelem történeteOsztozni az érzéseken

Gemma Artertonba ki nem akarna szerelmes lenni, A szerelem történetében ezt hárman is megteszik. A kompromisszumos megoldásba belerondít a második világháború, a szerelmesek külön utat járnak be, akárcsak az egyikük által lejegyzett kézirat. 

A fiatal és gyönyörű Alma Mereminskibe (Gemma Arterton) három férfi is szerelmes. A lánynak különös ötlete támad, ígéretet tesz, hogy mindhármukkal 10-10 évre összeköti az életét, ám közbeszól a háború, a holokauszt és útjaik elválnak. Évtizedeket ugrunk előre az időben, az ifjú szerelmesek felett jócskán eljárt az idő, de az érzelmek mintha mit sem változtak volna. Leo (Mark Rendall, majd Dereck Jacobi, aki az azóta elhunyt, akkor már súlyos beteg John Hurt helyére ugrott be) New Yorkba vándorol ki, ahol egész életében lakatosként dolgozik. A szürke hétköznapokat régi barátja – egyben Alma egy másik választottja -, Bruno (Corneliu Ulici, majd Elliot Gould) látogatásai teszik színessé. Véletlenül találkoznak, utolsó közös éveikre szomszédok lesznek. Mikor utoljára látják egymást, Alma éppen gyermeket vár Leotól, aki lejegyzi a lányhoz fűződő érzéseit A szerelem története címmel, ám a kézirat elveszik. A tizenéves Alma Singert (Sophie Nélisse) egy chilei kiadású, gyönyörű szerelmesregény főszereplőnője után nevezték el, a könyvet még néhai édesapja adta feleségének, Charlotte-nak (Torri Higginson). Egy szép napon Charlotte megbízást kap egy titokzatos idegentől, hogy ezt a könyvet – melynek címe teljesen véletlenül A szerelem története – fordítsa le angolra. Alma a fejébe veszi, kideríti, ki a titokzatos idegen, így fény derülhet nevének eredetére is.
a szerelem történeteBár eredetileg Alfonso Cuaron szemelte ki magának a történetet bő egy évtizeddel ezelőtt, Nicole Krauss regényét végül a számos rangos díjat és jelölést magáénak tudó Radu Mihaileanu vitte vászonra. Leo mindennapjai, Brunoval – félig jiddisül, félig angolul – folytatott beszélgetései (helyesebben barátai vitái) felidézik a múltat, az életet a stetlben (főként zsidók lakta kelet-európai kisváros, falu), a fasizmus előretörését, valamint az Alma iránt érzett, soha el nem múló szerelmüket. Gyakran felemlegetik Mishát is, a harmadik férfit, aki már nem lehet velük. Ők ketten a holokauszt túlélő, Kelet-Európából bevándorolt New York-i zsidók archetípusai a maguk civódásaival, szemrehányásaival, életbölcsességével, fanyar humorával, amit a legtöbben talán a Woody Allen filmekből ismerhetünk (a cselekmény szempontjából a jelent 2000-es évek eleje jelenti, de a ’90-es évek is szerephez jutnak). Megtudhatjuk azt is, hogy mi lett Almával és Loval közös gyermekével, mely történet ugyancsak fordulatokban gazdag. Hogy figyelmünk egy pillanatra se lankadjon, külön utat jár be Leo Gursky, Alma Singer és A szerelem története is, hogy aztán több ponton kapcsolódjanak egymáshoz. A legjobban szeretett nő története a nevének eredetét kereső tinédzsert is foglalkoztatja. Úgy érzi, a titokzatos megbízó adhatja a leghitelesebb választ arra a(z örök) kérdésre, hogy ez elsősorban áldás, vagy inkább átok, hiszen ha az utóbbi, akkor miért akarná bárki – köztük ő is – is megélni.
A film láthatóan valami fontosat szeretne elmondani – a regény ugyanakkor nem csak a szerelem kérdését feszegeti -, közvetíteni, ami több-kevésbé sikerül is. A színészekre igazán nem lehet panasz, egyedül a 31 éves Gemma Artertonnal nem tudtam mit kezdeni, aki fiatal fruskaként illegeti-billegeti magát, láttam már tőle ennél sokkal erősebb, korához és habitusához sokkal jobban illő alakítást is. A regényt méltató kritikák szerint a költészettel indító, második regényét jegyző Nicole Krauss egyik nagy erénye – a gyönyörű történeten túl -, hogy a téren és időn átívelő, soha el nem múló szerelem ábrázolása közben képes kézben tartani a szereplőket, az időpontokat és a helyszíneket. A film szempontjából – hiszen rengeteg a mondanivaló – a játékidő hossza akár indokolt is lehetne, ha ugyanezt látnánk a vásznon is, de egy idő után elveszítjük a fonalat és csak sodródunk a cselekménnyel, hiszen visszalapozásra nincs lehetőségünk. Így inkább részleteiben szerez emlékezetes pillanatokat, ahhoz, hogy igazán összeálljon, talán még egyszer meg kéne néznünk, de igazából nem akarjuk, hiszen egy filmnek elsőre is át kell jönnie, hatnia kell. Akinek igazán fontos a szerelem, azt úgyis tudja, hogy elsősorban megélni kell. Persze néha azért nem árt mások véleményét is elolvasni, meghallgatni, megnézni stb.

10_6

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Titanicként a munkába?
Következő cikk A legszebb DVD/BluRay kollekciók II. rész