Halálos iramban 8 – kritika


halálos irmaban 8Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious), rendező: F. Gary Gray, szereplő(k): hát a család!, színes, amerikai, piszkos élvezet, 2017, 136 perc (16)

Brian élete

Van pár dolog, amire nem számítottam a film előtt. Például, hogy random családos utalás helyett majd ezt a címet adom, mert találóbb. Meg hogy a sok légterelő ellenére pont egy ilyennél kell majd figyelni a spoilermentességre. Bizony! Van benne lelőhető fordulat! Két ponton még az „akció-thriller” megnevezés is helytálló. Éééééés a többi? Az attól függ, ki hányadán áll az F-ekkel meg az & jelekkel…

halálos iramban 8Szóval a filmtörténelemben először most az a szitu, hogy a jófiú lesz a rosszfiú, ami valójában annyira nem is áll távol Domtól, hiszen régen is az volt, na de most bizony nem csapatostul vált sebe…irányt, hanem egymaga, mert sikerült az előző filmekben felépített szálakból egy nem túl erőltetett gyenge pontot írni a… karakt… szereplőnek. Amit bizony a trailer se mutat meg, s milyen jól teszi ezt! Eddig – és ez itt sincs másképp – mindig kimerült ez annyiban, hogy amit az előzetesekben láttunk, arra rátettek még egy sebességet. Csak egy példa a 7-ből: a Lykan nem egy, hanem két toronyba hatol be a sokadik emeletről érkezve. Szóval fejlődött a sorozat! És ez hány 8. részről mondható el? (És egyáltalán: hány nyolcadik rész van?)

Tehát a történetről legyen elég ennyi, ha már szépen végigvitte ezt a Universal, nem én fogom elrontani. Maga az ok, amit rejtegetnek, és ahogy ezt kezelték, az pozitívum, és bár az egész írást ironikusra terveztem, erre tényleg csak egy pacsit tudok küldeni az alkotóknak. Aggódni nem kell, van így is elég lyuk, amin szivároghat az olaj és szivárog is, de jófej leszek és még mondok jót! Bizony, még tudok! (De már nem sokáig…)
Charlize Theron ugyan nem sokat csinál, akár Michael Keaton az NFS-ben, de azt annyira jól, hogy simán a franchise legtökösebb-, és emlékezetesebb főgonoszává válik. Jeleneteinek 90%-a mondjuk saját, műholdakat pont kikerülgető magángépén (mi a f…?) leledzik, mégis többet ad a sztorihoz összességében, mint elődei. Most az, hogy az egyik kopasz elintézi a másik kopaszt a harmadik kopasz felé vezető úton, annyira nem volt túl érdekes, de a Fast & Furiosa felállással sikerült végre valami eszet… észféleséget is adni izmok és kocsik helyett a gonoszoknak. Bár a pontos terve így sem derül ki, de az csak mellékes. S ha már kopaszok!charlize theron

Rock a forgatásra valószínűleg közvetlen a Disney szinkronstúdiójából érkezhetett, mert első jelenetében még Mauit játssza Hobbs helyett. Vele kapcsolatosan volt már egy kultutalás az előző részben (illetve kettő, de ugyanazon elemre felhúzva), amiből viszont – újabb jó pont! – itt már több jóval van. Nem csak vele. Végre akadnak önreflexív és popkult utalások, ráadásul nem is erőltetetten. Noha ez érdemileg nem ad semmi különöset, azért feldobja a hangulatot.

Most, hogy túl vagyunk az egyértelmű(nek ható) javulásokon, fejlődéseken, mit halalos iramban 8kapunk a többi, már jól megszokott sémán száguldva? Nem hiába tettem föl a kérdést a leadben: ki hányadán áll a filmekkel? Természetesen az 5 a legjobb, számomra a sok over-the-top baromsága (és nem a dal meg a szép búcsú) miatt pedig a 7 következik. Bár nem tudok olyanról, aki ne a Walker-hatás miatt mondaná jónak a hetet, azért ha vagytok páran, akik a piszkos élvezet miatt mosolyogtátok végig a két évvel ezelőtti benzinfröccsöt (hisz ilyen akciók mellett nem az a lényeg, hogy kik, hanem, hogy mit), akkor csalódni fogtok.

Bár azért végigvehetünk pár példát: a filmben a kubai mérföld valami oknál fogva más, mint a sima mérföld; Vin Diesel másodállásban tűz (kétszer is!)-, Tyrese Gibson pedig golyóálló; Rock és a torpedó esete megvolt a trailerben, a többit meg nem lövöm el. Úgyis az ilyen dolgokra kíváncsi az, aki befizet rá, csupán akkora mosolyt generáló hülyeség, mint a gipszből kiszakított karral lopni egy mentőt, amivel légi járművet szedünk le; meg a világ leghosszabb kifutója (nem beszélve a völgyhídon Supermanező Dieselről)… na, ilyenek nincsenek. Épp ezért ezt a részt én e tekintetben a 6-hoz hasonlítanám. Átlagfilmhez képest így is extrém jelenetek vannak benne, de a sorozaton belül is volt már jobb. Nem baj, a 10-ben úgyis már az űrben leszünk, mert a földi járműlehetőségek lassan kiapadnak…

Fontos szerepet játszik a család, mi több, ezúttal két vérvonali családszálat is bevetettünk, ami már tényleg a család, viszont a család szót nem használom, ebben a mondatban annyiszor, minthogy a filmben valaki azt mondaná, hogy család. Számoltuk is Filmszerésszel, végül 17-re jutottunk, már ha a spanyol familiázást is vesszük. Ívójátékosok, hajrá!

Fast and Furious 8Tudom, hogy mindenkit az a kérdés gyötör ennyi szövegezés után, hogy mikor lesz vége milyenek a szereplőink. Ugye adott a 6. rész fordított felállása, amivel elkezdett önismétlőbe váltani a család, és persze ahová kivezetik Statham szálát, simán visszajöhet még Han is (hát igen, két éve két hetedik rész is elbúcsúztatta Hant), szóval semmi extra. Rock örvendetes, hogy nincs parkolópályán, de negyedjére már nem működik annyira varázsa (pedig a legbadassebb pillanat és legjobb egysoros is hozzá köthető), a spin-offért annyira már nem üvölt a figura. Amúgy meg sajnálatos, hogy Kurt Russell-lel még mindig takarékon bánnak, Scott Eastwood sem annak a sokszor használatos újoncnak készült, ellenben Helen Mirren rejtélyes, és potenciálisan benne lehet egy később RED-féle akciózás. A vicces feka sablont viszont ezúttal már tényleg túltolták.

A CGI sem lett jobb a korábbiakhoz képest, sőt, ezúttal talán rosszabb is, de az még mindig dicséretes, hogy a fizikailag lehetséges dolgokat leforgatják a vasakkal élőben is: a széf pl. egy félbevágott pickup volt, a 6 már a GTÁ-t is megihlette, a 7-ben is kidobták a repülőből a kocsikat. Emlékezhetünk a hírre, hogy meghalt egy ló a lóerők között az izlandi forgatások során (ahol amúgy Brosnan a láthatatlan Astonnal halálos iramban üldözte a rakéta Jaguárt), szóval nem lehet mondani, hogy nem próbálkoztak. Meg különben is, az autós kaszkadőrszakmának az F&F az egyetlen állandó megélhetése manapság, de ezek mindhiába, ha kilóg a CGI, amire pedig nyilván volt pénz. A New Yorkban lévő (amúgy kissé Olasz melós) autós Walking Deadet megoldhatták volna szebben is, na! Vagy ha sejthető, hogy az CGI-vel nem lesz a legjobb, akkor azon a pénzen miért nem dobtak még le pár igazi kocsit?

Csomó ilyen apróság van benne, ami rontja a tökéletes „high budget trash” érzést, amik kevésbé voltak jelen a 7-ben. A zenehasználat se annyira intenzív, bár az előző menet 4532 montázsának elmaradásával ez nyilván visszább vesz. IMAX-ben a motorzúgás ráül a score-ra, autóbolond filmzeneszeretőként ez számomra felemás, de a berregések közepette azért Brian Tyler munkája ígéretesnek érződött: a Dom filmvégi ugratásakkor hallható téma pl. nagyon ott volt, pár lassabb számnál pedig megidéződött az első rész. A montázsok defektjével a vágás se annyira hangsúlyos, bár a börtönbunyó egyik ihletése feltehetőleg Liam Neeson 14 snittes kerítésátugrása lehetett. Annyira azért nem extrém.

A közönségét tehát megtalálja majd a Halálos iramban 8, nem akar ez több lenni annál, ami, funkcióját pedig betölti. Ez van, akinek bejön, van, aki az első három rész rajongója, és van, aki rakétát lőne a családba (mindegy, túlélnék). De mivel Mad Max mostanában csak 30 évente jön, az NFS megállt, higgyétek el: valahol mégis hiánypótló Vin Diesel Kft-je.

Kelet-európai szempontból pedig van még egy üde színfolt: ilyen szépen tropára menni Lada Nivákat még garantáltan nem láttunk!10 7

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az 50 legjobb gengszterfilm
Következő cikk Danny Trejo elárulja, ki a legkeményebb fickó a Földön