Kib*zgatóhelyettesek 1. évad – kritika


Kib*zgatóhelyettesek (Vice Principals) készítők: Danny McBride, Jody Hill szereplők: Danny McBride,  Walton Goggins, Kimberly Hebert Gregory, Georgia King, amerikai vígjátéksorozat, 30 perc, 1 évad, 2016- 

Az HBO új vígjátéka két nagyon szemét középiskolai igazgatóhelyettesről szól, akiknek hihetetlenül fáj a foguk az igazgatói székre. A Kib*zgatóhelyettesek a karakterekre húzza föl a humorát, amiben nem lesz hiba, hiszen a főszerepet Danny McBride és Walton Goggins kapta meg.

Az egész sorozatot összesen két évadosra tervezték, aminek a készítői Jody Hill, illetve az egyik főszereplő, Danny McBride már az Egyszer fent,… inkább lent műsoron is együtt dolgoztak. A tahó humor mellett számítani kell egy átgondolt történetre is, sőt az első évad olyan váratlan cliffhangerrel ér véget, ami egy jó kis kriminek is beillene és valószínűleg nagy szükség is volt rá, mert bár jók a poénok, de nem kiemelkedőek és csak arra építve nem biztos, hogy tartani tudná a nézőket a képernyő előtt.

A sztori elég egyszerű alapokon nyugszik; van egy középiskola, aminek az igazgatója (Bill Murray) éppen elmegy és a megüresedett pozícióra két esküdt ellenség vet szemet. Ők az igazgatóhelyettesek. Walton Goggins egy piperkőc, csokornyakkendős, nyájas fickó, aki könnyen találja meg a közös hangot a kollégákkal és olyan tenyérbemászóan jópofi, hogy attól szinte nyílik is a bicska az ember zsebében. A másik helyettes, Danny McBride, ezzel szemben egy kellemetlenkedő, antiszociális, a szabályokat a végtelenségig betartató karakter, aki nehezen találja a közös hangot a többi tanárral, illetve a diákokkal, de amíg minden az előírásoknak megfelelően történik, addig nem igazán érdekli őt, hogy mit gondolnak róla mások. A két ősellenség nem fél kimutatni, hogy mennyire rühellik a másikat és izmos káromkodások közepette lazán alázzák egymást rutinszerűen. Az igazgatói széket azonban egy frissen jött nő kapja meg, aki a megszerzett poszt miatt egy csapásra közös ellenségükké válik és az ellenségem ellensége a barátom alapon a két főszereplő szövetséget köt egymással. Inkább viselik el a másikukat igazgatóként, minthogy egy újonnan jött vadidegen parancsainak engedelmeskedjenek.Sem istent sem embert nem ismerve megkezdődik a harc az új igazgatónő ellen, akit a legkülönfélébb módszerekkel próbálnak kicsinálni (felgyújtják a házát, beleköpnek a kávéjába), miközben a szövetségük szépen lassan elkezd barátsággá formálódni. A jelenetek persze túlzóak, a káromkodásban nincs hiány és a tuskó modorukat a sorozat drámaibb elemekkel kompenzálja, mivel mind a két főszereplőnek betekintést enged az iskolán kívüli magánéletébe is, ahol elég necces problémákkal küzdenek.A humora nem kiemelkedő a sorozatnak, de ha valaki ráérez a két főszereplő poénjaira, akkor egy elég kellemes végeredményre számíthat. Nem mondom, hogy a hangosan röhögéstől fogunk fetrengeni a TV előtt, de akad benne fantázia. A sorozat nagy plusz pontja, hogy rettenetesen energikus marad és hiába tahók meg gyerekesek az igazgatóhelyettesek, némi ösztönös gonoszsággal megáldva, attól még viccesek. A zenék és a lassított felvételekben közvetített epikus jelenetek adnak a Kib*zgatóhelyettesek nek egy sajátos stílust, ami csak jót tesz a sorozatnak és látszik, hogy milyen igényesen vannak ezek a részek megkoreografálva.

Danny McBride a szokásos figurával dolgozik, Walton Goggins színész viszont már üvöltött egy jó vígjátékért. Láttuk már őt a Django elszabadulban, az Aljas nyolcasban, a The Shieldben, a Sons of Anarchy-ban és a Justifiedban is, de sehol nem kapott még ennyire egyértelműen vígjátékszerű szerepet; mindenhol csak maximum kapargatták ezt a képességét, itt viszont most virágba borulhat a tudásának ez az oldala is.

Egyelőre ennyit tud ez a 18 részesre tervezett sorozat, aminek a második és egyben záró évadát még idén megkapjuk. Kikapcsolódásnak tökéletes, paraszt humorban utazóknak gulity pleasure lehet, Walton Goggins rajongók úgysem hagyják ki, de azért ahhoz képest, hogy HBO sorozatról van szó, kicsit úgy érezzük, hogy nagyobbat szerettek volna szakítani, de nincs meg benne az a plusz, ami egy jobb kategóriába emelhetné a Kib*zgatóhelyetteseket.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tűnj el! - kritika
Következő cikk 1945 - kritika