Julieta


Julieta, rendező: Pedro Almodóvar, szereplők: Emma Suárez, Adriana Ugarte, Michelle Jenner, Dario Grandinetti, spanyol filmdráma, 99 perc, 2016. (16)

Semmit anyámról

A BAFTA és az Arany Pálma-jelölés önmagában jó előjel, de a filmet megnézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy néhány kevésbé élvezhető mozi után Almodóvar újra a régi.

Julieta (Emma Suárez, fiatalkori szerepében Adriana Ugarte) éppen Portugáliába készül barátjával, mikor az utcán összefut lánya régi barátnőjével, akitől megtudja, hogy Antía (Priscilla Delgado, 18 évesen Blanca Parés) él és maga is két gyerek édesanyja. A nő lemondja az utazást, kiadja barátja útját, visszaköltözik a régi otthonukba és naplóírásba kezd. Ebből tudhatjuk meg, hogyan ismerkedett meg Antia apjával (Xoan, a galíciai halász szerepében Daniel Grao), majd annak váratlan halála után miként távolodtak el egymástól lányával, aki 18. életévét betöltve a nyári vakációt követően soha nem tért vissza hozzá. Julietta megszállottan kereste lányát, de ahogy teltek az évek, belefáradt. Most, hogy végre van valami kézzelfogható hír, talán sikerül rendbe hozni a múltban elkövetett hibákat, létezik gyógyír a sérelmekre.
A kanadai Alice Munro 2013-ban (82 évesen) kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, melynek indokolásában a kortárs novella mesterének nevezik. Műveinek helyszíne Ontario és vidéke, téma és a stílus miatt kritikusai gyakran hasonlítják Csehovhoz. Ahogy akkor írták, új műfajt hozott létre, ami már nem novella, de még nem is regény. Kiemelték továbbá fantasztikus emberábrázolását, valamint azt, hogy karaktereiben mindig megjelenik az írónő személyisége. Nőkről ír nőknek, de a férfiakat nem démonizálja. Ő pedig a díjra úgy reagált, hogy végre elismerték a novellát (valóban ő az első, aki úgy kapta meg, hogy szinte mást nem is írt) és már nem úgy tekintenek rá, mint valamire, amivel az író eljátszadozik, amíg egy regény megérik benne. Alice Munro főhőse általában egy idősödő – elégikus? – nőalak, aki levél vagy napló formájában idézi fel a múltat és próbálja meg feldolgozni, megérteni mindazt, ami vele, illetve a körülötte élőkkel történt. Ezek a nők önálló személyiségek, akik feszegetik a határokat (hol óvatosan átlépve, majd visszatáncolva, hol pedig vissza sem nézve), vágyaik, vagy valamilyen tulajdonságuk kiemeli őket a kisvárosi létből.
Egy-egy hétköznapi döntés (félreértés, kihagyott lehetőség stb.), mely hibásnak bizonyul, de az idő megszépíti azt, majd jön a késői felismerés, a megvilágosodás. A Csend, vétkek, szenvedély. Nyolc történet című novelláskötete 2007-ben jelent meg nálunk. Főhőse Julietta, ki naplóírás közben ébred rá, milyen keveset tudtak egymásról lányával és mennyire szükségük van egymásra.
Mindezt csak azért bátorkodtam leírni, mert számomra az egész a női drámák szakértőjéért, Almodóvarért kiált, aki természetesen rá is mozdult a témára, elkövetett angolul egy forgatókönyvet, el is utazott a nagy vízen túlra és ha minden igaz, még Meryl Streep neve is felmerült a főszerepre. Aztán gondolt egyet, az egészet áthelyezte Spanyolországba és csinált egy ízig-vérig spanyol mozit a maga félreismerhetetlen stílusában. Tehette mindezt azért, mert az alapsztori tökéletesen megfelel az ő ízlésének és stílusának, másrészt egyetemes emberi érzésekről van szó, melyek nem ismernek időt és határokat.

Sokévnyi nélkülözés – értsd: feledhető alkotás – után Almodóvar újra a régi. Jómagam nem is várom el tőle, hogy a 70-hez közelítve megújuljon és valami teljesen váratlannal és szokatlannal álljon elő, csak kapjam vissza azt, akit szerettem és tiszteltem, és akinek gondolkodás nélkül beültem a filmjeire, akit bátran mertem ajánlani mindenkinek. A Julietával ez most sikerült, megvan benne minden, a szereplők, a zene, a színek, a hangulat stb., ugyanakkor amolyan csendes drámaként abszolút nélkülözi a humort (amit egyébként az ember csak utólag vesz észre).  Ha jól számoltam, ez a 7. alkalom, hogy Almodóvar filmben láthatjuk Rossy de Palmat, aki szépen hozzáöregedett karakteres arcához, és akinek szerepe – bejárónő – látszólag elenyésző, de később rájövünk, hogy nagyon is sok köze van a történésekhez. Egy szónak is száz a vége, visszakaptam és bátran merem ajánlani mindenkinek.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Star Wars karakterek éneklik a Smash Mouth All Star című slágerét
Következő cikk Dunkirk új előzetes