Alien: Covenant



Alien: Covenant, rendező: Ridley Scott, színészek: Michael Fassbender, Billy Crudup, Katherine Waterson, Danny McBride, amerikai sci-fi, horror, 123 perc, 2017, (18)

Ozymandias feltámadása

„Egy messzi vándor jött, ki ős romok / Felől regélt: A pusztán szörnyű két / Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok / Lep egy kőarcot. Homloka setét. / A vont ajk vén parancsszóktól konok, / S vad szenvedélye még kivésve ég / A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz, / S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég. / A talpkövön kevély igék sora: / “Király légy bár, jöjj és reszketve nézz: / Nevem Ozymandiás, urak ura.” / Más semmi jel. A roppant rom körül / Határtalan szélesre s hosszura / A holt homoksík némán szétterül.” (Ozymandias, írta: Percy B. Shelly, 1817, Tóth Árpád fordításában)

Egy valami biztos: a Covenant lesz az egyik legmegosztóbb folytatás/előzményfilm, hiszen pont ugyanannyi negatívummal bír, mint amennyi pozitívummal, csak más-más megközelítésben. A történet szerint a Prometheus eseményei után vagyunk 10 évvel, 2104-ben, amikor egy csapatnyi gyarmatosító egy kóbor rádiójelet követve ideális letelepedési helyet talál egy bolygón. A feltérképezés során azonban belebotlanak Davidbe, az előző film androidjába, aki feltárja előttük igazi célját és a valódi eseményeket, amik a bolygón történtek.

Kezdjük a negatívumokkal, mivel számomra ezek elnézhető döccenők, hiszen egyrészt az eredeti sem tökéletes, másrészt az eszmeisége, amit hivatott ábrázolni egy kvázi horrorfilmen keresztül, sokkal magasztosabb, mint az olyan dolgok, hogy a párbeszédek sok helyen röhejesek. Nem mindig az aktuális dramaturgiát követi és van olyan is, hogy egy-egy krízishelyzetet próbál meg feloldani humorral, ami legtöbbször idétlenül hat. A karakterek nagyon átlagosak, a legkiemelkedőbb Michael Fassbender és az általa alakított David és Walter. Kifejezetten üde színfoltok és valóban, minden, amit ő megmutat nekünk és feltérképez, megváltoztatja az egész Alien világról alkotott képünket. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még az elbaltázott cselekményszálat nem is említettem, ugyanis a film vége úgy viselkedik, mintha nem egy prequel lenne, ergo nem tudnánk, mi fog történni, amit ugye azért még a kevésbé edzett nézők is kitalálnak, ha látták az eredeti filmeket. A csattanó csattanótlansága mégis eléggé epic jelenettel van felvezetve, ami szépen keretbe foglalja a történet mondanivalóját.

A Prometheus elindította azt az irányvonalat, hogy igyekezett megmagyarázni a xenomorphok létformáját és a származását, valamint a Teremtők sorsát is megismerhetjük. Sok volt a panasz, hogy kevés lényt láthattunk az előző filmben, így ez a folytatás egyfajta fan service-ként is szolgál, ugyanis ennek a létformának mindenféle megtestesülésével találkozhatunk: kicsi, közepes, nagy, fekete, fehér, hátrobbantó, arcrobbantó, stb. A helyszín bámulatosan van összerakva, míg az előző részben inkább a mechanikus díszletek voltak hangsúlyosak a hajóbelsővel, addig itt a biológiai, szerves anyagok dominálnak. Ugyanis ebből áll össze a lenyűgözően változatos idegen lényünk, a biomechanikus xenomorph, kinek eredetéről nagyon sok titkot és érdekességet megtudhatunk: például olyat is, hogy kinézete nagyban függ attól, hogy milyen szerves gazdatestben fejlődik ki, de ennél többet elárulni már spoiler lenne.
A történet egy Isten-szindróma leképzése, egy bújtatott társadalomkritika, mely az ember örökös terjeszkedési vágyát helyezi egy központi figura teljhatalmára, Davidre. Fassbender játéka kiváló, szinte biztonsági színésznek választották be, hiszen csodásan illusztrálja egy android robotikus, alárendelt mozgását és öntudatra ébredését egyszerre. A film Ozymandias utalása el is hangzik egy párbeszédben, a legnagyobb hangsúly a teremtésen, az alkotáson van és ez ebben a filmben minden formában jelen van: zenét komponálni, rajzolni, új létformát létrehozni….de Ozymandias bukása elkerülhetetlen volt. A legendás fáraó megjelenítése egyébként már a Breaking Bad utolsó évadában is megjelenik, ugyanis az Ozymandias címet viseli az az epizód, amelyben Walter körül leomlanak a falak, és a fáraó szobrához hasonlóan a sivatag földjére hullik a főhős. Mind a mai napig, 87 ezer szavazat után is 10/10-es IMDB-n, így ez a klasszikus irodalmi karakter hálás figura a modern kori mozgóképgyártásban. A Covenant-ban a bukás még nem érkezett el (esélyt adva egy újabb folytatásnak), de felüdítő változás, hogy ebben a teremtéstörténetben visszanyúlnak a klasszikusokhoz, és irodalmi szimbólummal igyekeznek egy személyiséget jellemezni, mely által sokkal letisztultabb képet kapunk az idegenek világáról, arról, amire a laikus néző annyira kíváncsi.
A klasszikus mellett még pár easter egg-et is felfedezhetünk David barlangjában, pár eredeti H.R. Giger alkotást, aki ugye az Alien-filmek látványvilágát megalkotta. A véres jelenetek zsigerien jók és igen sok is van belőle, a látvány és a hangkeverés ismételten kiváló, sok a rémisztgetős jelenet, viszont elmarad a sablonos final girl végkifejlet, ebből is látszik, hogy igyekeznek egy újfajta vonalat felvenni ennek a klasszikusnak az újragondolása kapcsán.

Lehet, hogy nagy veszteség, hogy végül Neill Blomkamp nem kaphatta meg a saját Alien-filmjét, látva a korai terveket, de méltó előzményfilm lett a Covenant, véleményem szerint sokkal inkább beteljesíti a szándékát, mint ahogy a Prometheus tette: megmagyarázza, hogy miért és hogyan fejlődtek ki az első filmből ismert xenomorphok és az ember mint gondolkodó lény, erre már 1979 óta kíváncsi volt.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Újra Chaplin film a hazai mozikban!
Következő cikk Mundruczó Kornél Jupiter holdjának előzetese