Az ír úr, Liam Neeson 65 éves


liam k 001Az úr ír

liam3A 193 centiméter magas Liam Neeson a díszletépítő munkások kedvence, volt rá példa, hogy miatta kellett rohamtempóban mindent megmagasítani, nem kis fejfájást okozva ezzel a költségek felett szigorúan őrködő producereknek is.

Az észak-ír óriás 1952. június 7-én született Ballymenában egy szakácsnő és egy pedellus gyermekeként. Három lánytestvére van. Fizikát és informatikát tanult, de megunta. Neeson dolgozott targonca kezelőként, teherautó sofőrként, segédépítészként, de még az amatőr bokszba is belekóstolt (ekkor tört el az orra).
Tanári állást keresve érkezett a színház világába, Newcastle után következett Belfast, majd Dublin. Itt figyelt fel rá John Boorman rendező, aki felajánlotta neki Sir Gawain szerepét az Excalibur (1981) című filmjében.  Belépőnek ez egyáltalán nem volt rossz, a film számos díjat és jelölést kapott.

A nyolcvanas években brit televíziós sorozatokban játszott, majd Hollywoodban próbált szerencsét. A gyanúsított (1987) néma hajléktalanjától kacskaringós út vezetett a Schindler listája (1993) címszerepéig. Valószínűleg Julia Roberts is letagadná a Gördülő kavicsokat (1988), a Darkman (1990) vagy a Férjek és feleségek (1992) már inkább segítették, mintsem hátráltatták a sikerben.

1993-ban debütált a Broadwayn. Az Anna Christie című darabban Tony-jelölt alakítást nyújtott, nem mellesleg együtt játszott jövendő feleségével Natasha Rochardsonnal. A következő évben újfent együtt játszhattak Jodie Foster Nell, a remetelány című filmjében és júliusban össze is házasodtak.

A skót Rob Roy (1995) és az ír Michael Collins (1996) megformálásával visszavonhatatlanul az élvonalba került.

Láthattuk őt Star Wars I. rész – Baljós árnyak (1999) Qui-Gon Jinn jedi mestereként, a Kinsey – Mindenki másképp csinálja (2004) címadó főszereplőjeként, a Batman: Kezdődik! (2005) titokzatos Ducardjaként, de ő adta a hangját Aslannak, az oroszlánnak a Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (2005) című kalandfilmben.

liam 1Érdekes módon az akciófilmekkel a 60-hoz közelítve találtak egymásra. Az Elrabolva (2008) visszavonult CIA ügynökeként alaposan megleckéztette az albán maffiát. A jutalom nem maradt el, még kétszer bújhatott Bryan Mills bőrébe.

A titánok harca (2010) Zeuszaként A titánok haragjában (2012) is szórhatta a villámokat. A szupercsapat (2010), az Ismeretlen férfi (2011), a Fehér pokol (2011) vagy a Csatahajó (2012) ugyancsak nem jelentik karrierje csúcsát, de a legtöbben ezeknek a moziknak is adtunk egy esélyt.

Gyakran vállal olyan szerepet, ahol apa, mentor, tanító figurát alakíthat. A Batman és a Star Wars mellett ilyen még pl. a Mennyei királyság (2005), vagy a New York bandái (2002). Ezekben a filmekben olykor meg is hal.

A Schindler listájáért Oscarra jelölték. Ugyanezért BAFTA és Golden Globe-jelölést is kapott, utóbbira jelölték továbbá Kinsey és Michael Collins megformálásért is.

Liam Neeson a nők megmentéséért vetkőzött

A Csatahajó és a Titánok haragja ugyanabban az évben két Arany Málna-jelölést is hozott számára.

A Brit Birodalom Rendjének tisztje (ez a második fokozat, csak a negyedik és az ötödik jár lovagi címmel).

A 2009-ben síbalesetben elhunyt Natasha Richardsontól két fia született.liam 2

Sikertelenül pályázott az Aranyszem (1995) James Bondjának szerepére.

Annyira akart szerepelni a Baljós árnyakban, hogy el sem olvasta a forgatókönyvet.

A Felhők közül a nap (1992) című romantikus drámában egy magas rangú náci tisztet alakít, ennek ellenére Steven Spielberg mégis itt szemelte ki a Schindler listája főszerepére.

Oliver Stone első körben őt szerette volna Philipposz makedón király szerepére a Nagy Sándor, a Hódító (2004) című történelmi drámájában. Val Kilmert láthattuk helyette.

Daniel Day-Lewis és ő több alkalommal kapták meg egymás szerepét.

Legutóbb Scorsese Némaság című drámájában mutatta meg színészi mélységét, a jezsuita szerzetes megformálásáért  csontsoványra fogyott.

liam natasha 001
(

20 éves korában tanult meg úszni.

Ralph Fiennes jó barátja.

Írország jószolgálati nagykövete.

Felesége halálát követően erősen ivott.

Qui-Gon mestere Dooku gróf volt. Christopher Lee június 7-én halt meg.

A Schindler listájáért 1.5 milliót kapott, az Elrabolva 3-ért 20 milliót.

Az Igazából szerelmet 250 ezerért vállalta.

liamVonzanak a magányos karakterek, akik egyedül dolgoznak. Van valami titokzatos, férfias és sztoikus bennük.”

„Jó móka felfedezni ezeket a segget szétrúgó karaktereket.”

„Soha nem volt részem utcai verekedésben.”

„Nem hiszem, hogy szexszimbólum lennék, minden esetre nagyon hízelgő.”

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Verdavalóság, avagy miért mestermű a Verdák? – 1. rész
Következő cikk A Mary Poppins zebrán előadva, hol Sir Ben Kingsley is táncol és énekel