Verdavalóság, avagy miért mestermű a Verdák? – 2. rész


00 borító

A Verdák az egyik legnagyobb Pixar-mestermű. Ezen erős állítást már elkezdtem vizsgálni, de Kipufogófürdőn érünk az igazi aranybányába. Törióra jön Schwarzival, Asimovval, de még Shakespeare-rel is. És hogy kerül a képbe De Niro a Taxisofőrből?

Ott tartottunk, hogy Villámot üldözőbe vette Sheriff. Ez eredetileg csak a csendéleti snittek után kezdődött volna (ott láthatjuk először a WV Bogarakat… azóta várom a Citroen Kacsákat). Kicsit hosszabb vágást terveztek a szinkronizálója alapján bajszosnak animált, 1949-es Mercury 8 kupé rendőr álmában való beszélésének is. Lasseter végül azért döntött másképp, hogy elsőre Michael Wallis – felderítőútjaik idegenvezetője – jelenjen meg a kipufogófürdőiekből, hisz a vele eltöltött hetek miatt is lett olyan tartalmas a film, amilyen.

A szinkronban „Hazárd megye idiótája”-ként oldották meg a lefordíthatatlant (bár passzol), mert eredetileg roadrunner hangzik el. Ez a Gyalogkakukk címe, a road meg ugye út. Igen ám, de a rajzfilmek hatására nevezték el az egyik legikonikusabb izomautót, a Plymouth Road Runnert. Ráadásul, ez volt az alapja a Superbirdnek, amellyel Richard Petty versenyzett – és amivel a filmben is megjelenik a Király. A Superbird szupermadár, és a pályán szuper gyorsnak kell lenni. Ajánlok 7 vicces Gyalogkakukk-reklámot: 1 2 3 4 5 6 7, ezek se HD-k… 🙂

A hajsza során megtudjuk, hogy a Stanley-t (az alapító, akiről a szobor van, és aki korábban a Hopszahopp c. rövidben tűnt föl) Gőzinek hívják a szinkronban. A teljes easter egg pont, hogy a két nyelvből együtt jön ki – hála nekünk! – mert az autót az 1909-es Stanley Steamer ihlette (az egyen karakterdizájn sarkítja), ami a hőskor leghíresebb gőzhajtásúja volt. Az egészben még viccesebb, hogy a Gőzi nevet pont a hippi szájába sikerült adni, aki mindig kikever valami biocuccot… nyilván gőzzel. Gőzi és Lizzie kapcsolatát, egy Vissza a jövőbe paródia meséli el. A nagy esemény 1909-ben történt = újabb Stanley utalás.

stanley 001

Sokak tudhatják, hogy a Villámra kerülő gumik a korai versenyszemüvegeket mintázzák, melyeket repülőpilóták, motorosok és formailag Eddie, a Sas is használt. A jelenet végén Sheriff egy „Fiú, nagy slamasztikában vagy!”-gyal zár, ami így magyarul semmi extra, de ez egy visszatérő szlogen volt régi Dodge reklámokban, melyek sheriffje 1970-től jó 15 éven keresztül szórakoztatta az amcsikat. Ezek sem HD-érásak, néha a full hangerő sem árt.
villam szemuveg 001

Másnapra a 24 órás útnak köszön..na várjunk! Elindulnak este a verseny után. Látjuk az első napot, és kedd délelőttre már Los Angelesbe ér Mack. Tehát a „24 órás non-stop” kb. Villám eltűnésekkor volt igaz, ergo Mack jó 32 órát ment egyhuzamban. Na mindegy! Szóval odaér üres konténerrel, ami után egy világsajtós montázs következik újabb rejtett dolgokkal.

Hova tűnt Villám McQueen?

Kori Turbowitz (tudjátok, Erős Antónia) bejelentkezése után új értelmet nyer az autópornó („autóerotikus filmek”). Mack „csak nem lyukas a balhátsóm?”-ja szintén médiakarikatúra: fotósok hada veszi körül hátsóját… mintha „defektje” némi villantáshoz vezetett volna.

Japán hírmondónk Tokióban visszatér, a 2-ben pedig a japó „szervizelde” is ő (amúgy Pixar animátor). Szinkronbaki, hogy Jr.-ort itt nem Moser Károly csinálta, de a legszembetűnőbb sokatoknak meglehet: Jay Lemo… azaz Jay Limo szereplése, aki egy Lincoln limuzinról lett mintázva, melyet showműsorának intrójában gyakran láthattunk. Neki még az arcára és a hajára is odafigyeltek. Poénját nem sikerült jól átadni, eredetileg úgy szólt: „Nem is tudom, kit lehet nehezebben megtalálni: McQueent, vagy egy csapatot, aki hajlandó vele dolgozni?” Kár az elfordításért, ez a mondat a későbbiekben súllyal bír.

limo 001

Aztán jön a Hummer katona (újabb nagyszerű párhuzam), mely teteje leköveti a kamionok-targoncák sapkás ötletét: ez kombinálja a parancsnoki fejfedőt a tipikus katonás frizurával. De tudjátok ki ő? Sven, a „Governator”, melyet talán „Terminátormányó”-ra fordíthatunk. Az egysorosra Arnoldot is hívták, sajnos nem jött össze, pedig voltaképp önmaga lett volna első szerepében a 80 nap alatt a Föld körül óta. És miért pont Hummer? Hámer’, de valójában ő volt az első Humvee magántulaj. Azóta se hajtott vele a Balcsiba.
hamer 001

Hát Kipufogófürdőre! Szép, némán…

Innentől egyszerűbb a karakterekről és a helyről regélni. Kezdjük az állatokkal. A VW Bogár geget a Repcsik is átmentette pár apró madárként siklórepülők formájában. Aztán vannak még a traktortehenek (Repcsikben is visszatérők, sőt a Repcsik 2-ben más erdei „élőlényeket” is láthatunk AC/DC-vel karöltve), és Pista bá, a bika. A traktorijesztős jelenetben egy kedves Vissza a jövőbe poén is el van rejtve, csak nálunk. A szitut különben a valóság ihlette, mert vannak, akik tényleg szórakoznak alvó tehenekkel. Hangjukat egy híres 1978-as játéktehéntől kapták (nem egy fingótól) kissé lassított, motorizált változatban. Frank (Pista bá) hangjáról, a szinkronszakma egyik legnagyobbjáról, Frank Welkerről kapta nevét. Azaz nem bikát használtak! Később „bocitrakik” is megjelentek (Repcsik 2 + a lenti rövid).

Virág, az aszfaltozógép elég érdekes kérdéseket vet föl: ő egy mozgásképtelen, hangtalan és arctalan jármű. De élettelen is? Egy reakciója van, de akkor miért nem hasonlít a többiekre, alacsony intelligenciájú tán? A bogarak/tehenek arcosak… És ha már madarak a Repcsikből: hasonlóak Virághoz, de a Verdákban valódi madarak is élnek a dróton. Szóval kész rejtély!

Van még egy néma karakterünk, a szégyenlős Piró, a tűzoltó. Látható, hogy autista, aki bár nem válik akcióhőssé, mint Affleck, de beszélni tudna, ha akarna. Konkrét megfelelője nincs, több évtized tűzoltóiból rakták össze, talán az American LaFrance a legközelebbi rokona, mint márka. A Sheriff 001-es, ő 002-essel szolgálja a közt. Szirénájának effektje a Hihetetlen családban is hallható. Emberi hangja, a Pixar alaptag, Verdák társrendező Joe Ranft, akire a stáblistában is emlékeznek. A premier előtt 11 hónappal autóbalesetben hunyt el. Piró mégis visszatért archív hanganyagokkal Ranft korábbi Pixar munkáiból.

Egy aranyos rövidfilmben aztán Joe testvére, Jerome vette át a szerepet. Joe ettől függetlenül beszél a Verdákban, ő a Peterbild hangja, akire Villám azt hiszi, hogy Mack. A Toy Story 3-ban az óvodai játékok között Villám fa változatban, az egyik traktor fémként, míg Piró műanyagként jelenik meg – hisz ő a legtörékenyebb. Óriási pacsi a Pixarnak, hogy erre is figyeltek. Az ilyen kidolgozott apróságokért lehet őket imádni!

red 001Joe Ranft szerepei és Red törékenysége a Toy Story 3-ban

Janka néni fogalom!

Pásztor Erzsi telitalálat volt az öreg Ford T-modell, Lizzie hangjának. A film talán legidézhetőbb poénja is hozzá köthető („ha magadban beszélsz…”), de ha szigorúak vagyunk, akkor „Janka” és Gőzi a ’10-es évek elején nem találkozhattak, hisz Galamb József és Farkas Jenő, a T-család híres tervezői még nem a ’23-as kupé for(d)máival lehettek elfoglalva, és a mindig remegő Lizzie akkori Model-T, lásd rendszámát: MT23.

06 Janka

A Lizzie név az autó becenevéből, a Tin Lizzyből származik (nem összetévesztendő a Rush-ban is hallható Thin Lizzy zenekarral). Eredetileg a Henry F. Ord nevet viselte volna a karakter. Gondolom, a T-t nem kell bemutatni: a ma ismert autózás igazi úttörője, az első futószalagon tömeggyártott automobil, ami megfizethető is volt az amcsi középosztálynak. A nagybetűs népautó. Jó 20 évig gyártották, több mint 15 millió készült belőle (a Bogárig rekord), és még hazánkba is jutott. Itthon a Közlekedési Múzeumban és az Óbudai Egyetemen is megtekinthető egy-egy Lizzie-nél idősebb darab. Nem hiába, Janka néni fogalom!

Tőtike folyása és Ramone, a tetováló festőművész

Kipufogófürdő házaspárja tele van érdekességekkel. Tőtike alapja már 7 évvel a film előtt megvolt a Toy Story 2-ben (fent). Ő két Buick, a LeSabre, és az XP-300 (baloldal/lent), a Chevy Bel Air valamint az ’57-es Chrysler Dart keveréke (jobb).

07 Flo

Benzinkútjának kialakítása ötvözi a kültéri, az ’50-es években népszerű gyorséttermeket és a töltőállomásokat, neon kivilágított cégére pedig egy 8 hengeres Ford motor működési elve alapján villan föl, de eleve a kút egy nagy V8-ast mintáz (lásd a nevét is: Flo’s V8 Café). Tudjátok, az ilyen drive-in’ büféket elégelte meg Michael Keaton az Alapítóban (a Verdákban meg ugye Villámot), így talán többen el tudjátok helyezni. Tőti karakterét (és benzin-italozóját) az 1928 óta folyamatosan üzemelő Midpoint Café egykori vezetője, Fran Houser ihlette, aki mindig családtagként fogadta Lasseteréket útjaik során. A Midway üzemel eredeti profiljában a legrégebb óta a nyitva lévő, nem múzeumokká alakított boltok közül.

Maga a Flo név szójáték a flow kiejtésére. Az ugye a folyam és hát egy benzinkúton (meg egy gyorsétteremben) elég sok a folyam. Rendszáma a SHOGRL kettős jelentésű: egyrészt a General Motors Motorama kiállításain volt használt a nőként kezelt bemutató autóknak (amik ihlették Tőtit), másrészt – amire a GM is játszott – a showgirlökre alliterál (lényegében Tőtike az volt mielőtt Kipufogófürdőre jött, a fecskeszárnyas kialakítás meg mintha a madártollas táncokkal vágna egybe). A Rendes fickók kiállítását is részben ezek ihlették. Tőti rendszámán az államnév helyett „Motorama 1957” olvasható (az ’57-es Dart miatt), bár a kiállítás azévben szünetelt. Türkizkék színe közkedvelt volt az ’50-es években.

Férje, a low rider (tudjátok, a pattogós hidraulikás kocsik) kultúrát kialakító, oly sok rapklipben, gettó filmben és játékban feltűnő híres ’59-es Chevy Impala. Akár a Ford T, a Bogár, az autós utazások történelmét rögzítő filmbe kellett egy Impala, és hát na, legyünk őszinték: gyerekként mindenki belezúgott hátsójukba.

08 Impala hátsó

Festőszalonja akár a tuningműhelyek festészetei. Nyilván ilyen szimpla fényező helyek jóval korábban is voltak, olyannyira, hogy ez az egyetlen, konkrétan lemásolt hely a főutcán, méghozzá egy 1936-ban épült, több néven is ismert épület alapján. A naponta új színekkel előrukkoló Ramone-nak 13 külseje van, eggyel kevesebb, mint Villámnak.

09 Ramone boltja

Ramone a szinkronban az eltévedt turistáknak felajánl egy Alien-festést és egy titkos tetkót. Ezek eredetiben Von Dutch stílusként hangzanak el, mely Kenny Howardra utal, aki rengeteg artcart készített ezen a néven. Az artcarok olyan autók, melyeken profi festőművészek kedvükre elszabadulhatnak. Leginkább a Le Mans-i 24 óráson indulnak rendre, idén egy foszforeszkáló Corvette-et láthatunk most hétvégén, de Andy Warhol is készített anno egy BMW-t az egynaposra. Michel Vaillant népszerű témája ezeknek.

Rendszáma vezetési stílusára utal, L0WNSL0, azaz alacsonyan és lassan. Ja, pattogás közben gyorsan nem ajánlott. Egy kimaradt jelenetből megismerhetjük románcuk kezdetét is. Tőtike átutazó volt a 66-oson és benézett Ramone-hoz, akitől persze kért is egy ráncfelvarrást, azonban az Impala ezt visszautasította: „számomra te így vagy tökéletes!”. Mindketten visszatérnek a 3-ban, de Némedi Mari sajnálatos hiánya szerencsére nem nagyon tűnik föl.

A tétlen veterán Őrmester, és Fillmore, a majdnem terrorista vegán hippi

Talán a 2. világháborús Jeepről lehet a legkevesebbet mondani, ez a téma elég népszerű és számtalan feldolgozást megélt. Tényleg egy egyszerű világháborús veterán, aki ki nem állhatja a hidegháborút és a hippiket. Festése alap katonai, néha eltűnő rendszáma gyártása és az USA beszállási évét szimbolizálja (41WW2). Érdemrendet meg csillagos matricákat lelni ajtajain, még sorszáma is van, és teteje is őrmesterkalap. Tökéletes kombója az egyenruháknak és a járművek kötelező plecsnijeinek. Egy képen felbukkan a Repcsik 2-ben is. Garázsa sima barakk, ahol katonai cuccokat árul, és pótalkatrészeket tárol (a szervizkórházba Dokinak). Pótkereke valamiért mindig nála van, éjjellátója és rakétái ellenben nem.

10 Őrmester éjjellátója

A katona amolyan se veled, se nélküled viszonyt ápol a nagyszerűen eltalált, az indulót Jimi Hendrix-szel túlbömöltető VW hippivel, ami történelmi szempontból is jópofa (Vietnám), hát még megvalósításban! Mind Őrmesterre, mind rá igaz a korábbi megállapítás: ezen járgányok kötelezőek egy, a négykerekűek kultúráját rögzítő karikatúrába. Fillmore sok változáson esett át: eredetileg a Waldmire nevet viselte és az eggyel újabb VW -ként jelent volna meg (így tudjátok melyikként). Az megvan, hogy egyik külsőtükrére csonk?

A név Bob Waldmiré, egy ex-hippié, aki a 66-ossal foglalkozó népszerű művész volt (AZ. A. BUSZ!), mielőtt maga is tulajdonosává vált családi vállalkozásuknak az úton. Akkor műveit állandó tárlatba helyezte. Vele is találkoztak Lasseterék, a szerepet is felajánlották neki, de ő nemet mondott rá (elvileg a hangját nem tartotta elég jónak egy nagyfilmbe). És ez a nem szülte azt a döntést, hogy a populárisabb, mindenkinek beugró mikrobusz lett a hippikarakter alapja, hisz nem kellett lekövetni Waldmire, már újabb generációs VW-jét.

Neve még maradt volna így is, de Waldmire akkor kérte lecserélni, amikor megtudta: Happy Meal menühöz is tervezik felhasználni nevét, ami őt, mint vegánt érzékenyen érintett. Halkan mondom, családi vállalkozásuk egy autós gyorsétterem a 66-oson… Így lett hát az ’72-es alapú Waldmireból az ’60-as Fillmore. De az így született név, az mifene?

Nem más, mint a 60-as-70-es évek egyik legnépszerűbb (tippeljetek kik körében) koncerthelyszíne, a Fillmore Auditórium San Franciscóban. Lényegében ez volt a hippik legfőbb kiindulópontja. Waldmire helyére egy stand up-os, George Carlin ugrott be (ő a 2-t már nem élte meg). Fillmore rendszáma Carlin születésnapja és az iowai George irányítószáma egyben. A „May 1960” pedig gyártási hónapját tükrözi, ez vissza köszön amúgy Dokinál is.

11 Fillmore matricák

Festése is tipikus hippi, békejelek, meg szeretet felirat, a kis kecskeszakállnak animált rendszáma meg egyenesen parádés. Ha viszont jobban megnézzük hátsó matricáit, látni egy „Save 2D animation”-t, ami Toy Storyval forradalmasító, csak 3D-t és számítógépet használó stúdió „szájából” a lehető legtörvényellenesebb dolog, ami kijöhetett. Aztán olvasható az is, hogy „nyúlból lett antilopokra fékeztem” (a Hopszahopp főszereplője ilyen), több matrica az „anyaút” tiszteletére, és persze a fű szinonimájaként használt, sátrában előállított biocuccáról is sokat látni. Mindet nem fordítom le, a Disney Verdák parkjában kiállított példányáról ott a fotó (sajnos az oldalsó egysorosok így sem láthatók). És még nincs vége!

Többször idéz Arlo Guthrie Alice’s Restaurant Massacre-ből, melyben erős utalások vannak a VW Transporterekre, továbbá szinkronhangjának volt egy Al Sleet nevű hippi karaktere (kb. mint itthon Tüdő az erőcsávó és társai), akinek hangját kérték Carlintól a felvételek során. Díszes kinézete és sátrának dekorációja Waldmire-tól maradt. Az első Matuka rövidben, van egy hatalmas poén vele és a kannáiból való slukkjainak hatásáról.

Luigi és Guido, avagy a tifosi Finucci fivérek – hisz boltjuk voltaképp öltönyös

Rajzfilm- és reklámfigurák, forradalmárok, hippik, veteránok, showgirlök, és fogyatékosok után KIS kitérőt kell tegyek az autósporthoz, két vallásos olasz szurkolónk (tifosónk) képében. Kezdjük a BMW Isetta és Peel P50 kereszteződéséből született Guidóval. Neve lefordítva „vezetek” és 3 szót beszél angolul (okay, pit stop). Ettől függetlenül érti a nyelvet, sőt később bővül tudása (modify, boss). Eredeti hangja egy Guido nevű pixaros, aki javasolta a nevet a szójátékkal. Erre Lasseter egyből bekért egy hangmintát és voilá: szereplő lett a stábtag, de a végig olasz beszédét honfitársainál át kellett hidalni. Ezt úgy oldották meg, hogy az átlagos kiejtése helyett modenai akcentust használtak. Modena a Ferrari székhelye.

12 Luigi és Guido

Az olaszoknál a Niki Lauda-szerű túlélő, Alessandro Zanardi szinkronizálta a karaktert. Bolognaiként ismerte a dialektust. Róla dióhéjban annyit, hogy csúnya balesettel ért véget első F1-es próbálkozása, aztán 2x megnyerte a Felpörgetve bajnokságát (köztük az egyik legszebb előzéssel az autósport történelmében), majd sikertelen második F1-es próbálkozása után visszatért az amcsikhoz. 2001-ben elvesztette mindkét lábát egy balesetben, de 2003-ra már gyári BMW-ben ült túraautózásban. Velük nyert műlábaival pár vb futamot is, majd 2010-től kézzel hajtós kerékpárokra nyergelt át, hogy dominálja a londoni, és címet védjen a riói paralimpián, a kettő között pedig komoly GT autókat is vezetett, és csak a technika szólt közbe, hogy ne érjen célba egy Spá-i 24 óráson. Hé Hollywood! Itt egy sztori!

Aztán itt van nekünk az olasz népautónk, a talán még barátjánál is nagyobb tifoso, a kis Fiat 500-as, Luigi. Rendszáma Modena koordinátáit fedik, illetve egész konkrétan a Ferrari gyár főbejáratát. Olasz hangja egy stand up-os, aki korábban kialakított egy F1-es Ferrari csapattag karaktert, és ez igen kapóra jött a kisautóhoz, aki szintén „modenaiul” beszélt. A cameókon kívül ez a Pixar kedvence a nemzetközi szinkronokból. Luigi angol hangja Monk, aza Tony Shalhoub, de Jáksó László is sziporkázott benne.

Luigi intette le a teaserben a futamot, és kétszer (szemekkel!) feltűnt a Némó nyomábanban. Ponyvateteje lenyalt olasz frizurát formál (számomra ez csak sokadik nézésre esett le, ezért írom, hátha más se látta – még Ramone bajszát is hamarabb kiszúrtam!), de nagy rajongásán túl annyira nem érdekes ő maga. Viszont a boltja! Ott a film során előkerülő Ferrari fan cuccokat, és rengeteg posztert látunk, ami a gyár legsikeresebb, F1-en kívüli autóit ábrázolja. Azt is, ami a Le Mans-ban Steve McQueen ellenfele. Talán vele keverte össze Luigi Villámot, amikor megtudta, hogy versenyautó? Csak a mi McQueenünk nem ismer Ferrarikat…

13 Lugi Ferrarik

A Pirellit utánzó szójáték csak nálunk (Pinelliként) és az olaszoknál van, de mi más is lehetne a Pisai Ferdetornyot ábrázoló gumikra megfelelőbb alternatíva? Maga a bolt neve „A kerék/gumi háza”, nyelvtől függően. Rengeteg pontosan ilyen nevű gumis van Itáliában, Lasseterék is belefutottak olaszokba, ők javasolták a nevet. Luigi emelőjének hangja a Hihetetlen család katapult szelepéjé. És még mielőtt megijednénk, hogy nincs tésztás poén: van! Luigi fehér gumijai a „Fettecuni Alfredo”. Ez egy fehér szósz, amit tésztával esznek. Mondjuk, mit nem azzal?

Mini? Van!

A két eltévedt turista idevág, hiába nem lakosok. Az egyik Minny, a másik Van, nálunk Minimanó és Bubus névre lettek keresztelve (2-ben már Mini/Kisbusz), de mivel a magyarban a minivan, minibusz, mikrobusz összefolyó fogalmak, egész jópofa nevek. Minny minnesotai tájszólással beszél, Bubus megfelelője pedig a Toy Story 3-ban az ovi parkolójában cameózik.

Őt az a Richard Kind szinkronizálta, aki Michael J. Fox partnere volt visszavonulása előtti utolsó főszerepében, a Kerge város/Káoszházábanban. Ez csak azért érdekes, mert Fox a Verdákat jócskán megihlető Doc Hollywood táján jelentette be betegségét. A házaspár egy mára félig-meddig kihalt, ill. „városi terepjáró”-vá alakult autófajtának képviselői, melyek pont a film idején kezdtek eltűnni és „elveszni a nagyvilágban”.

14 Elveszve a nagyvilágban

Számos ilyet tudunk visszaidézni mozgóképről. Ha valaki a Hetedik Mennyországban Camdenék autójára (Minimanót arról mintázták leginkább csak színe más, sőt szinkronhangja hosszú éveken át visszatérője volt a sorozatnak), vagy az Idegroncs derbi négykerekűjére gondol, akkor tudja milyen pofás kis autók is voltak ezek. Több generációnyi Chrysler Voyager vagy Dodge Caravan, Toyota Previa, Citroen Xsara Picasso, és Ford Winstar juthat eszünkbe.

Két poén elveszik nálunk: Sally egy „Lincoln Continental Breakfast”-et kínál (ez nálunk a „büfékocsis reggeli”), a másik pedig egy 66-os út mentén rendezett (azóta megszűnt) családi fesztivál, melyet egy indirekt Hungaroring utalással pótoltak. „Kerekestárcsa” gyanítom Kerepes és Kistarcsa kereszteződése. Jellemző amúgy, hogy a magyarban sokkal több autós szójáték van, mint eredetiben, ami jelentősen élvezetesebbé teszi a filmet. Pont ebben a jelenetben egy másik példa: „Lóerőt, egészséget!” Ez angolul még csak autóhoz se köthető!

Vontató bányász Matuka, a nagy NASCAR-fan

Matukához kisebb horderejű dolgok köthetőek csak. Az A113 általános easter egg, egyik verdákos megjelenése Matu rendszáma. Akár Tőtike, ő sem egy konkrét vontató megfelelője, több Chevy és Dodge, valamint egy legendásabb harmadik kombója. Mint a 2-ben kiderül, Matuka 1957-ben született (a hogyanba most ne menjünk bele…), Lasseter szülinapján, eredetileg pedig babakék, azaz elég sok közös jellege van Tőtivel.

Matuka legendás megfelelőjét a bányászatban használták, és jelentős szerepe volt a 66-os pár körzetének fellendítésében. Bizony! Főalapja közel sem vontató! Ráadásul 1 készült belőle, ami mára az út egyik kiállítási tárgya és napellenzővel általában szemeket is kap. Tolatási képességét a 66-os út kansasi történelmi szövetségének elnökétől kapta, aki képes volt megcsavarni lábát (másik irányba nézett) és úgy járkálni tetszőleges irányban.

15 Matuka

A „Mater” nevet egy nagy NASCAR-rajongó becenevéről kapta (ő szinkronizálta Villám lakóautó fanját), beszéde dél-rednecki, kissé beszédhibás. A kiejtést egy út során megismert önzetlen fickótól kértek használni. Matu szinkronhangja ezt oly komolyan vette, hogy hetekig elment hozzá megtanulni pontról pontra stílusát. Ő is egy stand-upos, aki belecsempészte szövegébe néhány ismert mondását (nálunk ez a „Gyúrúnk, vazze?” Gesztesitől), de csupaszív személyiségét valójában a már sokat emlegetett Joe Ranfttól és egy kutyától kapta (vontatója sokszor farokként animálódik). Ranft akkor érezte úgy, hogy kell egy ilyen szereplő, amikor az utazás során meglátott egy elhagyatott, szegény rozsdás vontatót (lásd a képen azt is). További inspiráció volt Don Knotss humorista. Igen, Matu nem rejtett álleesős dolgokat, ám ami innentől jön, az az aranybánya utolsó nagyterme!

Sally Carrera: Shakespeare és Asimov féknyomán

Sokkalta érdekesebb a 2002-es Porsche 911-es, melyet eredetileg Mustangként képzeltek el egy dal miatt, csak a kocsi nem nézett ki „annyira nőiesnek” (és hogy melyik generáció, hát gondolom a Steve McQueen-féle Bullitt vagy a 2000-res Tolvajtempó musztángja), aztán vagy egy Porsche 956-ost, vagy egy ’93-as 911-est kértek a gyártól, de az meg ragaszkodott az akkori legújabbjukhoz. Sőt, ők javasolták a Carrera vezetéknevet is a Mustang helyett.

16 Sally evolúció

A ’93-as modellt Dawn Welch ihlette volna, aki ebben az évben vette át az 1936-ban nyitott, oklahomai Rock Cafét a 66-oson, és azóta is az útvonal régi dicsfényének visszaállításán ügyködik (ez Sally álma is), olyannyira, hogy aktivitásaiért 2009-ben az állam meg is választotta az Év Nőjének. Welch egy sikeres nagyvárosiból lett az út szerelmese és a felderítő utak idején még szinte újoncnak számított az 66-os kulcsemberi között. Mint Sallyke.

Welch volt továbbá az is, aki Lasseterékkel folyamatosan egyeztetve kivette a részét a film promóciójából, legalábbis a 66-oson. Amikor a stáb 2010-ben tartott egy túrát, vizsgálva a film hatását az útra (a Blu-Ray-hez), büszkék voltak, hogy sikerült boldogabbá tenni a helyieket, akikről szól a film. Az addigra Matukaként kiállított bányászautót is megnézték. A sors fintora, hogy Welch és a Verdák történeteként is felfogható Doc Hollywood szintén ’93-as, ráadásul Michael J. Fox egy Porsche 356 tulaja.

De hogy jön az irodalomhoz Sally?

Shakespeare A velencei kalmárjának főhősnője Portia. E név mára az ügyvédnők gyűjtő beceneve lett az angol szlengben. A Portia kiejtésétől pedig nincs messze a Porsche. Aztán van egy Asimov novella, a „Sally”, mely arról szól, hogy már csak pozitronaggyal ellátott, értelmes autók közlekednek. Hmm! És ha ez még nem lenne elég, több név a Verdákból ismerős lehet Asimovtól. Lasseter nem hiába ismerte el, azt az agyas dolgot…

A nőiesség miatt a tengelytávot megrövidítették. Elég ismert, de idevágó Sally titoktetkója, ami a valóságban egy bizonyos sebesség után felnyíló spoiler alatt található. Ennek kivillanása lehet Sally izgatottságától is (értelme lenne), de sokkal inkább a klasszikus Monroe jelenet megfelelője, csak a szoknya nem a széltől csúszott föl. Na ezért lenne értelme a másiknak. „Ez a legszebb testem valaha egy filmben! Igazi luxus! Pedig azt hittem, hogy egy roncs Buick leszek.” – mondta mókásan Bonnie Hunt. Welchről még annyit, hogy úgy üzemeltet a semmi közepén egy éttermet, hogy két diplomája van és négy nyelven beszél. A turistáknál jól jön ez…

Kipufogófürdő környéke: az autótemető, Clint Eastwood medvebarlangja és az indiánok

Sally Bábúlábú Motele megér külön fejezetet Rugóscsapágy Megye többi részével. Az „Anyaút” ill. Amerika főutcájaként ismert 66-os 1985-ben került le a főutak térképéről, azaz nem volt olyan drámaian hamar, mint azt a filmben látjuk. Kipufogófürdő (a szinkronban mindkét ragozási fajtával ellátták) legközelebb talán az arizonai Seligmanhoz van, persze nem méretben, inkább funkciókban. Hisz ilyen igazi egyutcás kis községből elég sok található, de ekkora méretben nem lehetnének annyira fontosak, mint a filmben megismert alteregójuk. Ezért nehéz egy konkrét várost mondani alapnak.

A Sally által mutatott kilátópont, Napfény-tető felé vezető vízesést (és a meridásat is) a Havasu-vízesés ihlette, a fenti panorámát pedig a Monument Valley. Filmes neve az Ornament Valley, ez a sziklaformákra utal, melyek régi díszes motorháztetők a világháborúk közötti autókról. (ornament = dísz) Érdekes, hogy ezen helyek nem konkrétan a 66-oshoz, csak annak érintett államaihoz kötődnek, a sziklákat csomó filmben láthattuk már.

17 vízesősziklák

Kipufogófürdő = Radiator Springs. A spirngs egyfelől rugók, de kedvelt szó üdülőhelyek, fürdők neveiben. A radiator nem a téli időjárásban jól jövő fűtőtest, hanem az autó hűtője. A város mögötti hegy (RS rövidítéssel) egy ilyet formáz.

Kiszúrtátok már a háttérben lévő magas, sorba állított autóhegyeket? Azok igaziak! Legalábbis van valóságalapjuk. A flashbackben látjuk ezek nevét a térképen: Cadillac Range. A range a sor egyik szinonimája. Armallo közelében található egy mára műalkotásként kezelt hely, a Caddilac Ranch, azaz tanya, ahol régi, kiégett roncs Caddyket állítottak orral a földbe egy szép sort mintázva. A beásott autók fecskeszárnyai eleve elég díszesek, de ezen még alakítanak a szépen megmunkált graffitik is, ez ugyanis Texasban az egyetlen legális helye a falfirkáknak. Természetesen ezt karbantartják, hisz az út közeli turistalátványosságokat gyarapítja. Ennyi föci után jöjjön egy kis biosz.

18 Caddy ranch

A Bogarak hangjai igazi motorjukból szólnak, magasabb oktánszámmal. A növényzet, a felhőzet (ha nem is oly durván) szintén különböző alkatrészeket formálnak, a kondenzcsíkok pedig guminyomokat, és több helyen van elrejtve pl. VW embléma. Az erdősséget a korai Need for Speedek hangulata is áthatja, bár fura, hogy a kilátóból azt nem látjuk viszont.

És akkor a maradék pár épület: ha nem is keréktárcsaként, de a Napfény-tetőn elhagyatott sziklának is van eredeti megfelelője Új-Mexikóban, ami viszont érdekesebb lehet, az az autósmozi. Annak alapja ugyanis részben a Vissza a jövőbe 3-ban látható mozi, ami 1955-ös mivolta (a sok ’50-es évek utalás közt) és helye miatt érdekes. Marty gyorsulása közben HILL Monument Valley felé veszi az irányt, tudjátok, a medvebarlang és a lovasság. A nálunk Burkák bolygójaként lévő gúnynév eredetiben „Hill Valley Hell”, a pontot az I-re pedig Matuka teszi föl, aki egy DeLorean nevű lányt is ismert korábban.

19 Bábú lábú indiánok

Akkor végre a Bábúlábú Motelről: az alapok a Toy Story 2-ből lettek átalakítva. Valóban vannak ilyen formájú motelek, azonban indiános tematikában. Ez szintén annyira popkult, hogy újabb GTA kapcsolódási ponthoz érünk, hisz a San Andreasba is került egy. Ez az indiános hálózat hét ilyet üzemeltet(ett), a film az arizonai Wigwam Motelt mintázza, de az első, 1935-ben már bezárt elrendezésével. Inkább táborok ezek és jópofán falukként hirdetik magukat. Az eredeti „Cozy Con” nevet pedig a springfiedi Cozy Dog Drive-Inről kapta. Ebben eddig semmi különös, de ez a fent említett Bob Waldmire gyorsétterme. A bábúk belsejében lévő vekker az eredeti Disney rövidfilmre utal a kis kék kupéval.

Lizzie boltjáról sem esett szó. Megfelelője Új-Mexikóban van, de a plakátszlogen egy másik ritkaságbolté. Annak logóját parodizálja ki Ford T-vel egy matrica. Továbbiak: „Nem gyorshajtók, időmérőzök.”, „Taposson rám!”, „Kipufogófürdőn jártam és csak ezt a tetves matricát kaptam.”, és egy magyarra átültethetetlen poén a csomagtartóval. Nézelődjetek!

20 Lizzie matricák

Mielőtt rátérnénk Dokira, ajánlom a Verdák videojátékát, ami közvetlen folytatás. Szabadon gurulhatunk a teljes környéken, megnézhetjük a filmben nem látható részleteket is. Ja, és volt egy 20 éve olajra lépő lakos, aki eredetileg Big Al névre hallgatott, de itt megragadnám a szinkron dicséretének újabb lehetőségét: nálunk ő Jeep’n’dale.

Doc Hollywood

Még nem jártunk, az ideiglenes oválon Kipufogófürdő mellett. Nem is pálya ez igazán, hisz a Tetőcsomagtartó-tető után nincs kialakított kanyar, csak szakadék. A rajt előtti melegítése Villámnak tipikus boxos, a gumik mintha a kesztyűi lennének és itt mondja Ali idézetét is (nálunk ez az: „első kerék műhely…”). A középső sziklához hasonlót Utahban találni, formailag egy régi Pontiac díszembléma. A NASCAR hőskorában hasonló felületen folytak a versenyek (STRANDON is!), de erről és Dokiról még többet megtudunk a 3-ban.

Innentől az epilógusig újra visszakanyarodunk az autósportokhoz, de aki idáig eljutott, azt aligha zavarná ez. Nem csak azért, mert Newman is versenyzett (csapattulajként sikeresebb volt, a csapat most épp az F1-ben van), hanem mert a Hudson Hornet és a karakter is olyan kidolgozott, mint a Király. Persze előtte Paul Newmanről pár érdekességet még.

Egyrészt ez volt karrierje legtöbbet hozó filmje, és ő maga is úgy ítélte meg, hogy az 1982-es Ítélet óta ez legjobb alakítása (megjegyzés: a ’61-es Svindler folytatásáért, a Scorsese rendezte, ’86-os Pénz színéért kapott Oscart – ahol Tom Cruise-zal játszott, és hát ő se áll oly távol a NASCAR-moziktól). A film után még a fent említett játékban, ill. az első rövidfilmben halhattuk orgánumát. Viszont nem utoljára! A 3-ban archív és nem felhasznált szövegekkel visszatér flashbackek formájában! Tordy Géza veszi át Kristóf Tibortól.

A filmben elhangzik egy „Our Town” című szám, ami érdekes, hogy Newman 2003-ban egy Pulitzer-díjas színdarab felvett anyagában cameózott, mely szintén ezt a nevet viselte. Eredetileg már haldokló autóként szerepelt volna (egy szívroham szerű motorlefulladást előzött volna meg az Őrmester), erről végül letettek. Newman utoljára 2005-ben indult versenyen (80 évesen!), pont amikor a szinkron is zajlott, már a filmet promótálva.

21 Newman 80 évesen

És akkor magáról a karakterről: ő egy 1951-es „Hihetetlen” Hudson Hornet. A figurát Herb Thomasról mintázták, aki 1951-ben és ’53-ban Hornetekkel lett NASCAR-bajnok. ’52-ben csak 2. lett, azonban szintén egy hudsonös lett a győztes. A Doki is ezen 3 évben nyert. ’54-ben a Hornet uralmat az a Lee Petty törte meg, aki bizony Richard Petty apja, és már a kezdet óta indult a bajnokságban (a link első két sztoriját érdemes elolvasni). Richard az egyik stáblistás jelenetben megállapítja: „Kezdőként a Doki volt a példaképem.” – hisz látta is versenyezni a Hudsonöket.

Doki esése ’54-ben történt listavezetőként, a valóságban viszont Thomas ’55-ben bukott óriásit, már nem Hudsönnel, így a baleset utáni roncs egy ’53-as másolata, legalábbis végeredményében. Visszatérése után már nem volt régi önmaga, ez nem Thomasra, a Hornetekre utal. Az autó azért volt népszerű és legyőzhetetlen, mert alacsony súlypontja miatt sokkal stabilabb volt az akkori földes/homokos pályákon. Ez az utcai változattól jött és (a jóval kisebb versenyváltozati eltérések miatt) kifizetődő volt. Ezért kiválóan tudtak driftelni is, akár Doki, és ez a tudás nagyon hasznosnak bizonyult.

Bár ’55-ben még voltak megvillanásaik, az első versenymotorokkal már nem tudtak versenyezni. A General Motors fejlesztését a Fordok és a Chryslerek is megkapták. Őket szimbolizálta az a zöldfülű, akit Doki említett, hiába volt még nagyon sok benne. A Horneteket ’54-ig gyártották, de a Hudson összeolvadt, és létrejött az AMC (ők is használták a nevet). Ezért nem kaptak fejlesztéseket és ’57-re végleg eltűntek a pályákról.

Rajtszáma gyártási/első bajnoki éve, bár 51-essel senki nem indult valójában, ill. Thomas sem Doki betűtípusával. Rendszáma 51HHMD, az MD nyilván orvosi hivatása. Az egyik matricája az ’52-ben kapott motorjára utal. Doktori mivoltát Michael Wallis egy jó barátja ihlette, aki a 66-os tán leghíresebb orvosa (volt 40 éven át), de persze a Doc Hollywoodban neki is van párja. Thomas autója ma Doki színére festve kiállított michigani múzeumban.

22 Hudson

Doki 78 futamot nyert 4 szezon, a 8 Hudson versenyző 108-at 3 alatt. Doki ’51-es 13 győzelme valóság, ’52-ből pedig annyi futamot nyert, amennyit a bajnok is. Ez egy éven belül máig rekord. Dokit a 3-ban végre versenyezni is látjuk fénykorában, és találkozunk négy – veteránok által szinkronizált – öreg barátjával Thomasville-ben. (Értitek… Herb Thomas!)

A Los Angeles-i döntőfutam

Matuka „Hölgyeim és úrvezetők!”-je az amatőr, általában 40+-os hobbiversenyzőkre utal, őket hívjuk úrvezetőknek. Kiszámolható, hogy Villám péntek este „kerül elő”, szóval elvben az utolsó napját már edzések helyett töltötte Kipufogófürdőn, ahonnan láthatóan szombaton indult volna és a film alapján aznap volt a döntő is. Edzésre viszont nem volt utalás (Joe sem azért ment oda). A neonest alatt lévő szikrák újabb Vissza a jövőbe utalás. Amúgy Villám újonccsíkját Ramone hogy festette le úgy, hogy Lizze matricái már rajta voltak?

Először is érdemes leszögezni, hogy ilyen spontán döntőfutam a valóságban nincs, itt jól összeszedték a Szelep-kupa különbségeit. A Los Angeles International Speedway nem egy létező pálya, mint Bristol, hanem hibrid. Vonalvezetése, dőlése és a többi versenyzéshez köthető része a fontanai nagy ovált mintázza, de a létesítmény kívülről Los Angeles olimpiai stadionjára hajaz, míg lelátói és belseje a pasadenai Rose Bowlon alapszanak. Mindhárom Dél-kaliforniai hely. Itt szenved balesetet Villám a 3-ban.

23 LA

A verseny előtti vadászgépek többek közt átrepülnek a Pixar stúdiójának műholdképe és a bezárt Emeryville fölött (belőlük egyiküket szinkronizálta Val Kilmer a Repcsikben). A nézők között ott van ismét a Pizza Planéta furgonja (Elvis mellett), ill. a Peterbild is a film elejéről egy kúton (kettővel mellette egy T2-es kamion). Fred, a rozsdás rajongó egy Ladán alapszik, hangja Andrew Stanton pixaros. Az egyik Király fan Dinoco Lightot iszik, ami a Bud Lightot parodizálja: nincs nagy sportesemény nélkülük, vagy reklámjaik nélkül az USÁ-ban (wassup! – valaki?). A futam során láthatjuk a vezérlőt, ahol 44 monitor található, azaz azon pillanatokról 44 vágást/nézetet animáltak meg. De vajon miért van ott a többi csapat is kamionja is, ha csak hárman indulnak? (lásd a Vin Diesel utalás alatt)

24 Light indulók

Guido kerékcseréjét az akkori F1-rekodnak megfelelőjen animálták, amit a Ferrari tartott. Szabályváltoztatások miatt ez már a múlté és még ehhez képest is sikerült másodperceket faragniuk a csapatoknak. Joe csúfolódó szerelőihez olaszul mérgelődve a Taxisofőrből idéz: „Hozzám beszélsz? Mit képzelsz, ki az istenhez beszélsz, mi?” – értelmes reagálásra átalakítva. És a benzin (vagy ami benne van) fröccsöket tartó hippi fejkendő megvan?

Petty balesete legnagyobb bukásai kombója. 1970-ben, Darlingtonban esett egy jókorát (azévben ment filmbéli autójával, de itt pont nem), és 1988-ban a Daytona 500-zon repült óriásit: kerítés melletti pörgése a filmhez hasonló. Sőt! Az is „igaz”, ahogy Villám betolta. Szerelői a füvön segítették a „célvonal fűjét” elérni. A Joe győzelmekkor látható médiareakcióra is akadt már példa, ráadásul érintett volt Darrell Waltrip is (a film szakkommentátora), aki szenvedő alanyként élhetett meg egy hasonló kiforgatást. A régóta tiltott manővert használó Rusty Wallace megnyerte a futamot, és akár Joe, ő is megkapta a csaló jelzőt.

A Verdák abban is bitang erős, hogy a film gonosza „nyeri a sztorit” és a szépen fejlődő hős csak utolsó, azaz nem egy sablon befejezést kapunk. Mint Rocky, aki kiskezdőként csak derekasan helytáll. A 3 egyszerre akar Rocky 3-7 lenni, meglátjuk mi lesz…

Epilógus

25 reunionA Rozsda-Maris testvérek nem a tragacsokkal, hanem a fürdőiekkel ünnepelnek. A flashbackben feltűnhetett, hogy volt ott egy Rozsda-Maris bolt. Tán egy nagy reuniont láttunk?

A Pixar negyedszer tart bent a stáblistán, de először nem bakikkal (Egy bogár élete, Toy Story 2, Szörny Rt.), valamint harmadjára tettek stáblista utáni jelenetet filmjükbe (Toy Story 2, Némó nyomában). Itt is vannak érdekességek dögivel, bár még nem a feliratok alatt, de van egy Knight Rider utalás. Ez is magyar szinkrontalálmány! Lássuk mit tartogat még a többi jelenet!

-a Michael Schumacher Ferrarit nem kell magyaráznom, de mit mond olaszul? „Remélem, a barátod mihamarabb felépül! Azt mondták nekem, ti fantasztikusak vagytok!” Schumi ezt négy nyelven mondta föl. Játékautós mása viszont csak „Real Ferrari F430” volt jogi problémák miatt. Gumija, akár egy sportcipő nyikorog a parkettán. Bónusz, hogy akik F1-esek az angol szinkronban cameóztak, később a Mercinél kötöttek ki.

-a flashback remake-jében látjuk, ahogy Mia és Tia pincérnők lettek Tőtikénél. Mivel pont ő rendelkezik az egyik leggazdagabb háttérrel, az ikerlányok se csak úgy lettek. Fran Houser alatt a Midpoint Caféban a 66-os felfedezésekkor pont két lánytesó volt a főpincér

26 MiaTia

-Fred a zeneszövegére táncol, mintha klipben lenne. Sheriff előbb Guido mellett alszik, majd hirtelen a várostábla mögött. Elkapja a tuningbandát, akiknél múltkor lemaradt, hogy mind egy-egy tuningstílust szimbolizálnak: Wingo (wing=szárny) az optikait, Boost a motorikust, DJ meg egyértelmű

-Őrmester táborában a finnyás új Hummer jó karikatúrája a terepjárókból és az egyterükből létrejött „városi terepjárók” hasztalanságának: komoly terepre nem elég jók, de a városhoz túl nagyok. Minimanó és Bubus miattuk elveszett

-Matuka motorházának leesése klasszikus Gyalogkakukk snitt – nem az első utalás a mesére

végül Kautzky Armand első emlékezetes Pixar szerepével zárunk, hisz John Ratzenbergert valakivel pótolni kellett: az autósmoziban Mack/Ratzenberger korábbi Pixar szerepeit nézi, hisz minden filmben megszólaltatott valakit. Jópofa volt Armandot Bond hangként még betenni, épp időben (ősszel jött a Casino Royale). A mozi a 2-ben az Incrediblecart játssza, ez Mr. Irdatlan autójára utal (Incrediobile). A jelenetben figyeljétek Mack mögött a nézőket!

– a Pixar leghosszabb filmje Joe Ranft emlékmontázsával és egy tipikus stáblista utáni poénnal zár

– a DVD-n kijött Matuka és az UFO fény eredeti címében érdekes csak. Villám megtalálásakor a cím (mintegy nyitott, érthetetlen szálként) elhagyja Matuka száját, legalábbis eredetiben.

Nem mondom, hogy a fenti információktól jobbak lesznek a párbeszédek, azok ZSENIÁLIS szinkronunk miatt azok, de mindenképpen érthetőbbek sok szempontból azon apró részletek, amik elvesznek a tudatlanságban, ami senki hibája, mégis fent áll. Lehetetlen lenne más Pixar filmekről ekkora terjedelemben írni, mert szimplán nincs bennük ennyi (talán csak Hihetetlen családban és az Agymanókban). Őszintén sincs baj az első résszel. Talán segítettem eligazodni abban, hogy ez a film sokkal többről szól, mint aminek látszik. A segítőkész, életvidám emberekről, akik ihlették karaktereink többségét. Illetve: sok más mellett róluk is. Ezért is egy titkos mestermű a film. Ettől persze még így is egy Doc Hollywood remake marad… vagy mégsem?

Ha szeretnék ehhez hasonló – de jóval rövidebb – cikk(ek)et a franchise többi tagjáról, jelezzétek komment vagy üzenet formájában! Való igaz, a 2 esetében csak azt tudom bebizonyítani, miért nem a legrosszabb filmje a stúdiónak. De a 3 igen erősnek ígérkezik minden szempontból, nagy benne a potenciál újra sok-sok rejtett tartalomra.

A héten kiderül!

Ui.: Idén bejelentik a következő Star Wars spin-offot a pletykák szerint… ééééééés:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Egyenesen át leszünk vágva
Következő cikk Az összes Harry Potter mozi egy rapszámban