Hosszas huzavona után megoldódni látszik a világ leghíresebb kémének a filmtörténeti, 25-dik visszatérése körüli kérdés. Legalábbis, ami a hivatalos premierdátumát és a forgatókönyvírókat illeti – írja a New York Times.
Az Eon Productions, aki teljes irányítása alatt tartja a Bond franchise-t és az MGM stúdió, aki a jogait birtokolja annak, hétfőn hivatalosan is bejelentették, hogy a 25-dik kémkaland a tengerentúlon 2019. november 8-án debütál majd a nagyvásznakon. A forgatókönyvet a veteránoknak számító Neal Purvis és Robert Wade jegyzik majd, akik a sorozat több részét is írták, mint a Halj meg máskort, a Casino Royalt vagy legutóbb a Skyfallt.
Ezen a két információn kívül viszont nem sokat tudunk, ugyanis a vállalatok a film szereplőinek listáját és rendezőjének kilétét még nem hajlandóak felfedni. A 49 éves Daniel Craig miután már négyszer öltötte magára a nőcsábász, martinit kortyolgató ügynök szerepét, kijelentette, hogy “inkább felvágja az ereit” mintsem újból megmentse a világot. A kijelentését követően megindultak a találgatások, hogy mégis ki vehetné át a helyét, felmerült az első fekete Bond ötlete Idris Elba megformálásában, Tom Hardy is szóba került, de még a nemek felcserélése is felmerült Charlize Theron képében. A lap bennfentes értesülései szerint viszont Craig még biztosan visszatér a 25-dik kalandra, állítólag már a szerződést is megkötötték vele.