A Marvel Moziverzum kisfilmjei – 2. fázis


Az 1. fázisra jellemző tartalmak átalakultak: a One-Shotok helyére több websorozat érkezett és így játékidőben is többet kaptunk. Bár kevesebb a kánon, az önreflexiók parádésak: bekukkantunk Stan Lee cameo iskolájába, az alkotók bocsánatot kérnek a Vasember 3-ért és tudjátok milyen a Marvel ügyességi realityje? Nem? Na, majd most!

MCUP2short

Az első részért katt ide! Ahogy ott is, itt is kb. kiadási időrendben, de logikával haladunk.

Dr. Who? – Vasember 3: a kínai változat
Nem Who. Wu! Akár az első válogatásnál, most is kivétellel kezdünk, ugyanis nem kiegészítő rövidről van szó, hanem a bővített Vasember 3-ról, melyet Kínára szabtak három plusz jelenettel, amiket később egyik kiadásra se tettek föl. Tekintve, hogy ezek legfontosabbikából akad pár pillanat nemzetközileg is, így hivatalosan megtörténtnek kell tekinteni a történteket.

A hazájában sem népszerű plusz játékidő egy kínai orvos köré épül, akivel Tony 1999 szilveszterén találkozik (ami nem a kínai újév ugye). Mivel a másik két jelenethez nincs felirat, őszintén nem tudom hogy… de Dr. Wu napjainkban felhívja Tonyt, romló egészsége kapcsán, ám a vonal másik végén csak JARVIS kínai szinkronhangját éri el. Mivel Tony Ho Yinsenre se emlékezett Svájcból (aki bemutatta egymásnak őket, majd segített az afgán szökésben), feltételezhetően a dokira se, mégis őt bízza meg a filmvégi műtéttel, aminek lényegi részét már mindenki láthatta. A beavatkozás előtt Wu asszisztense is előkerül Fan Bingbing alakításában, aki egy évre rá a lila hajú portáldobáló mutánscsaj volt. A minőség nem a legjobb, de három különböző forrásból sikerült beszerezni mind, bár az elsőből a köszönések hiányoznak.

A két helyi szereplő miatt a film végefőcíme is átalakult, de egy bővített Can You Dig Ittel minden jól esik…

(És itt az összehasonlítás, kicsit újra is vágták.)

A JARVIS applikáció – Vasember 3
A filmhez kijött egy app is, ami bár túl sok mindent nem tudott, amit az átlagtelefon alapból se, de mindezt Paul Bettany narrálásával, JARVIS burokban más érzés átélni, később pedig innen volt elérhető az első Ultron kora trailer. A promo a bejelentkezést mutatta meg, de más szöveg is fért még a programba. Idevág JARVIS gyorstalpalója is a páncélokról.

Az Ember a Mandarin mögött: interjú Trevor Slatteryvel – Köszöntsétek a Királyt!
A rajongók felháborodtak a Vasember 3-as Mandarin fordulaton. Hiába hitették el velük, hogy Ben Kingsley az ikonikus gonosztevő, mikor kiderült, hogy csak egy színész, és valójában Guy Pearce áll a háttérben (objektíven nézve ez nem volt akkora csavar), hirtelen közutálat lett úrrá. Elvégre „csak” Vasember Jokerét sikerült alapjaiban megváltoztatni…

Kijavítva a fiaskót egy negyedórás One-Shotot mellékeltek Thor 2-höz, ahol egy riporter (a légiforgalmis az Utóhatásból) meglátogatja a Seagate-ben (itt játszódtak a Luke Cage flashbackjei) ülő Trevor Slatteryt, hogy meséljen pályafutásáról, kezdve egy, a Vasember 3 ál munkacímét viselő bukott pilotjától (zseniális ’80-as évekbeli zsaruparódia!) Mandarinig. A rövid kicsengése potenciálisan előkészítette a Vasember 4-et (ha lesz ilyen, ezzel a szállal KELL megcsinálni), miközben a stáblista alatt beköszön egy rég nem látott ismerős – egy szintén méltatlanul elfeledett, kettészelt jelenetben. Azóta nem készült One-Shot, de Tom Holland utalt rá, hogy tervben van egy 20 perces PókemberHangya crossover…

All Hail the King

A többi One-Shothoz hasonlóan ezt is egy kattintás után érhetitek el feliratosan, méghozzá itt.

Üdv, San Diego! – A SHIELD ügynökei Comic-Con panelje, 2014
Patton Oswalt a SHIELD ügynökei egyik legszórakoztatóbb színfoltja, aki egy négyes ikreket játszik, a készítők pedig a Coulson intrók mintájára a Comic-Conra egy nagyon hasonló, de viccesebb negyedik falat vettek föl. E során először látjuk az egyik testvért (aki később jön be), és erősítik meg Bobbi Morse (Adrianne Paliciki) szerepét, kinek spin-off-ja csak egy leadatlan pilotig húzta, szép kiírása után. Palicki amúgy benne volt a szintén kaszált Aquaman és címszereplőként Wonder Woman kísérletekben is, meg pucérkodott egy Smallville epizódban. Szintén vele érkezhet a John Wick leágazás, remélhetőleg több sikerrel…

Galaxis útikalauz turistáknak – Galaxy Getaways kampány, A galaxis őrzői
Ha már minden üdülőhelyet bejártál a Földön, ideje kipróbálni más bolygókat is, a Vol.1 helyszíneiből. Ezek közül ajánl párat (egy nagyon laza SHIELD ügynökei utalással) a Galaxy Getaways reklámja, melyről később megtudjuk, a Galactic Travel Channel műsorából, hogy afféle intergalaktikus Neckermann. Ez volt az első alkalom az MCU-ban, hogy egy TV adást láthatunk, noha ez kevésbé komolyan vehető, mint a későbbiek.

Törjünk be a Marvelhez! – A SHIELD ügynökei: Double Agent
A SHIELD ügynökei 2. évadának tavaszi felén egy kreatív metasorozat kísérte az epizódokat az ABC weboldalán. A lényege az volt, hogy főhősünk beszivárog a díszletek közé, és miközben mindenesnek adja ki magát, spoilereket szivárogtat ki rejtélyes megbízójának – amik aztán persze kikerülnek a netre. Mindez a sorozat stílusában, a színészek önmagukként, de karaktereik jellegzetességeit mutatva kerülnek elő részről részre (pl. a SHIELD és a HYDRA között pattogó Ward ügynök segít – mint kettős ügynök a kettős ügynöknek, vagy a hangsúlyosan angol biokémikus Simmons kisasszony épp teadélutánra várja társát/párját).

Az egészben az a legjobb, hogy nem kell ismerni különösebben hozzá a részeket (akár a fenti felkonfnál se), a végén kijövő fordulatot pedig tényleg mindenki tudja értékelni, aki látott már kettőnél több MCU filmet. Sajnos igazán jó minőségben csak az 1., a 3. és a 4. rész fellelhető, de a teaser után beteszem a 20 percessé vágott teljes LQ változatot is, amiből csupán egy érdemi snitt (2-3mp) hiányzik, a 4. fejezet végéről.

Stan Lee cameoiskolája – az Audi reklámjai
Az összeállítás egyik ékköve ez a Kevin Smith által rendezett két perc, még ha egy filmhez sem konkrét kiegészítő. Az ötlet is parádés, a kivitelezés is, és azok a sztárvendégek! A rendező mellett feltűnik Jay (némán), a házi Mary Poppins, az ideges Hulk és Tara Reid is. Persze még egy Stan Lee főszereplésű dologból sem hiányozhat az öreg cameoja.

Az Audinak ezelőtt sokkal kisebbet szóló szpotjai voltak: a Vasember 2-es csak egy szimpla R8 promo, csupán egy beszállós snittel, ami kiegészítette a filmet, míg a Vasember 3-nál Tony autóját néztük meg a garázsban animálódni a filmben nem is látható színűre.

Edgar Wright Hangya demója – 2012-13, Comic-Conok (több is)
A Hangya elég hányattatott sorsú volt, első előkészületei még az MCU ötlete előttről származnak. Az eredeti rendező Edgar Wright összedobott egy hivatalosan azóta se kiadott (10mp szerepelt belőle egy extrában) jelenetet koncepciójáról. Akkor dobbantott, amikor az „univerzumba parancsolták” filmjét. Az ötletét felhasználták másképp (összehasonlítás itt), és a stáblistában is feltüntették, de a demo elég más utat járt be, mint a Deadpoolé anno.

Hangyányi híradók – WHIH Newsfront, 1. évad
Emlékeztek még a Vasember 1-2-ből a szöszi riporterre? És a korábban is feltűnő WHIH logókra? Ezek egyesülésével indult egy YouTube csatorna, ahol a hírtévé adásaiba leshetünk bele pár perces videókkal. A nyitány a Hangya felmelegítésére szolgált, ahol el is kélt a hype.

Egy szimpla ajánlóval kezdetett, aztán érdekesebbé vált: látható a szokoviai csata maradéka és már felvezeti Scott Lang (Paul Rudd) kiengedését is, majd látjuk lecsukásának okát biztonsági kamerákon keresztül – akár az Árhullám vírusvideóknál – és egy interjút is megnézhetünk Darren Cross-szal, akinek felróják, hogy a Pym vállalat az ő irányítása alatt még nem rukkolt elő semmi újjal. Ígérete szerint azonban majd nyáron jön a nagy dobás!

De legjobbat a végére hagyták: egy beszélgetést Scott Langgel, aki még a börtönben van és szabadulása pont a film premiernapja. Az utolsó kissé kilóg a sorból, mert nem WHIH, csak egy reklám, amiben Cross elteaseli a nagy bejelentését. Érdekesség, hogy a záró snitt fehér háttérrel egy műteremben készült, és a fenti interjú helyszíne szintén egy fotóstúdió.

A Marvel a Super Bowlon – Coca-Cola: Hulk Hangya ellen
Az NFL döntőin lemenő reklámok akár külön posztot is megérdemelnének, az egyik legemlékezetesebb épp 30 éves, nem is beszélve 1984-ről, de még folytathatnánk évekig. Tavaly a Marvel sem akart kimaradni a buliból, így összeeresztette emberi hősei két méreti végpontját. Hulkot – ahogy mindig – Lou Ferrigno szinkronizálja, Paul Rudd meg fizikailag is szerepel. Viszont jelenleg ez az egy perc még elhelyezhetetlen az idővonalon.

A Marvel valóságshow – A SHIELD ügynökei: Academy
A 2. évados metadolgot a Marvel megfejelte még eggyel a 3.-ban, ahol a SHIELD akadémiáját végezhette el három szerencsés rajongó, hogy aztán feltűnhessenek az évadzáróban ügynökökként. A jelentkezés nyitott volt USA szerte, de azért átestek egy komolyabb szűrőn a kiválasztottak. Mindhárman rendelkeztek korábbi kamerás tapasztalattal: bár a lány tényleg a reáltárgyak tanáraként keresi a kenyerét, modellként és amatőr színészként is szerepelt. Ez a fekete srácra is igaz, míg a szemüveges már 2009-ben is vezetett webes geekműsort.

Ők azonban nem tudtak a fődíjról, csak annyit közöltek velük, hogy egy SHIELD témájú verseny döntőjében vesznek részt. Fogalmuk sem volt, hogy már mindenki nyert. A körítés sem maradt el: rajongói versenyről lévén szó, az aktuális, testhez álló feladatot (a szerepeikből csak a legvégén kilépő, hasonló tulajdonságokkal bíró karaktert játszó színészek megbízására) nem volt elég szimplán elvégezni. A már fent említett Ward ügynök ugyanis meghackelte a SHIELD-et és kérdéseket tett föl a sorozat kapcsán, afféle nehezítésként a fanoknak. A lány matek/fizika kódfejtést kapott – aki nem értené a végét: a 0-8-4 a 2. epizód címe.

A „felvételiről”, a három versenyszámról (kódfejtés/úszás, ejtőernyőzés, akadályfutás/autós üldözés) és végül a forgatásról is kiadott egy-egy videót az ABC. A fiúknak néma szerep jutott, a lánynak azonban akadt egy közös pillanata Coulsonnal.

Team Cap vs. Team IronMan – A Polgárháború „pankráció”
A Batman v Superman utáni hetek arról szóltak a Marvel marketingeseinél, hogy kiélezzék saját filmjük ellentétét, minderre a 2. fázis végnapjaiban felhúzták a küzdősportokból ismerős mesterséges feszültségkeltést. E kapcsán két, forgatási szünetben felvett videót adtak ki. Az egyikben Elizabeth Olsen szeme láttára veszett össze az utolsó fánkon Evans és Downey Jr., a másikban pedig megkérdezték, hogy Stan Lee mégis kinek a pártján áll.

Korábban, a fentiek előtt trailer beharangozónak kiadtak két, a sportcsapatok bemutatásának stílusában fényképezett csapatbemutatót is, ahol Pókembert még titkolták.

Az egészre reagált Chirs Hemsworth is, hogy mégis hol van Thor meghívója?

Mostanra ennyi fért el. A feliratokért a Feliratok.info és a Marvel Magyarország csapatának jár a pacsi. Ha valamit hiányoltok, írjátok meg bátran, és ha olyan, frissítjük a válogatást!

Jövő héten egy idővel úgyis eleve frissülő poszt érkezik, melyben Dr. Strange megvizsgálja a Polgárháborút (és mutatok egy bővített üldözést is), Vasember találkozik a Vashölggyel, teljes egészében megnézhetjük Taika Waititi első két Thor rendezését, beszáll a Netflix, folytatódnak a híradók, jogsit szerez és NBA-t néz Peter Parker, valamint színre lép David Hasselhoff is…

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A filmekben nem néznek oda és akkor is orrba vágnak - videó
Következő cikk Megkezdődtek az Avatar folytatásainak munkálatai