Újra otthon – kritika


Újra otthon (Home Again), rendező: Hallie Meyers-Shyer, szereplők: Reese Witherspoon, Pico Alexander, Nat Wolff, Jon Rudnitsky, amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 2017. (12)

Rom com

Reese Witherspoon a negyvenedik születésnapját ünnepelve belebotlik három fiatal filmesbe, akik beköltöznek hozzá. Aztán megjelenik Michael Sheen, aki rájön, mennyire hiányzik neki Reese Witherspoon. A szülőknek megannyi nagysikerű romantikus vígjátékot köszönhetünk, de vajon milyen lett lányuk, Hallie Meyers-Shyer első önálló alkotása?

Mikor 15 év házasság után a zeneiparban dolgozó férje még mindig nem képes felnőni, Alice (Reese Witherspoon) úgy dönt, hogy a gyerekekkel visszaköltözik Los Angelesbe. A 40. születésnapján beleveti magát az éjszakai életbe, hogy aztán másnap reggel három fiatal filmessel egy fedél alatt ébredjen. Taddynek (Nat Wolff), Harrynek (Pico Alexander) és George-nak (Jon Rudnitsky) egy rövidfilmet köszönhet a világ, amit állítólag a szakma nagyon szeretett. Mivel csórók, a nagyi (Candice Bergen) felajánlja, hogy lakjanak a vendégházban. A srácok egész álló nap új filmtervükkel kilincselnek, de azért jut idejük a gyerekekre is, akikkel nagyon jól megértik egymást. A ház ráadásul igazi kincsesbánya, sőt, egyfajta kegyhely számukra, mert Alice apja Oscar-díjas rendező volt, akinek számos filmjében tűnt fel a még mindig nagyon csinos nagyi is. Miközben Alice és Harry kerülgetik egymást, beállít a férj, Austen (Michael Sheen) is, akinek hirtelen elkezd hiányozni a családja. Austen és Harry kakaskodásán túl a három barátnak egymással is el kell számolnia.  A 30 éves forgatókönyvíró-rendezőnek ez az első filmje. Neve azonban ismerős lehet, ugyanis annak a Nancy Meyersnek és Charles Sheyernek a lánya, akiknek – többek között – a Mi kell nőnek?, a Minden végzet nehéz, a Holiday, az Egyszerűen bonyolult, A kezdő, az Örömapa, az Örömapa 2., vagy az Apád-anyád idejöjjön! című filmeket köszönhetjük. A kis Hallie több, az előbb említett filmben is szerepelt. Első saját filmjével nem fog nézői csúcsokat dönteni, aminek több oka is van. Egy ilyen családi háttér egyszerre áldás és átok. Nem lepődnék meg, ha az Újra otthon számos önéletrajzi elemet tartalmazna, minden esetre volt honnan meríteni. Biztos megvolt a támogatás, az inspiráció is, ugyanakkor a névvel járó felelősség, elvárás és nyomás is.

Igazán jó romantikus komédiát egyre kevesebbet látni, és ez nem csak az új filmekre igaz, hanem a korábbi sikeres alkotások folytatásaira is. Azt nem állítom, hogy ennyi volt a műfajban, de tény, hogy nagyon sokan kiöregedtek, eltűntek, vagy komolyra váltottak. Az utánpótlás akadozik, nem lehet ifjú tehetségeket sikeres sorozatokból vagy tinivígjátékokból csak átemelni. A Nagyfater elszabadul, vagy a Rossz szomszédság típusú filmek egyébként is jobban fizetnének, a csajok is inkább a Rossz anyákban vagy a Szellemirtókban domborítanak. Reese Whiterspoonak kifejezetten jól állt ez a műfaj, de Doktor Szöszi helyett évek óta már csak Csábítunk és védünket kapunk, na meg ezt. Mostanában sorozatokban utazik, pedig nem rossz komika, simán elbírná a vászon. Michael Sheen, aki ugyanúgy helytállt a Tron: Örökségben, az Utazókban (ezek a filmek nem rajta mentek el) vagy éppen A távol a világ zajátólban, most is megpróbálja a legtöbbet kihozni a szerepből. A gyerekszínészek kifejezetten jók, a srácok közül éppen Pico Alexander a legfelejthetőbb, akit eddig főként a televízióban láttunk, és akinek sürgősen nevet kéne változtatni Hollywoodhoz. Lényeg a lényeg, az idősebb nő, fiatalabb pasi sztoriból úgy tűnik, a franciák és az olaszok jelenleg többet tudnak kihozni, és ha nem is eget verő, de ötletesebb alkotásokat láthatunk tőlük, mikor beülünk egy moziba.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Benedict Cumberbatch lélegzetelállító bűvésztrükkje
Következő cikk A hét röhögései (208.)