Legjobb úton (No Place Like On The Road), rendező: Túri Bálint Márk, szereplők: Cservenka Ferenc, Walters Lili, magyar-holland filmdráma, 63 perc, 2015. (12)
Közel a világ zajához
Nándi hét évnyi bolyongást követően tér vissza a szülői házba, de csak addig, amíg elbírálják a vízumkérelmét. Az Y generációról szóló alkotás felteszi a kérdést, vajon érdemes-e elmenekülni Új-Zélandig a valóság, vagyis elsősorban saját magunk félelmei elől?
Nándi hét évnyi többé, de inkább kevésbé sikeres zenélés után úgy dönt, az építőiparban próbál szerencsét. Egész Európát bejárva édesanyjánál húzza meg magát a szülőházban, amíg el nem bírálják az új-zélandi vízumkérelmét. Találkozik a régi barátokkal, akik közben megállapodtak, de legalábbis próbálnak megállapodni. Döntését megnehezítve rátalál a szerelem, felbukkan egy zenésztárs, aki tagokat toboroz egy balkáni turnéhoz és a húsz éve nem látott apja is bejelentkezik.
A fekete-fehér cselekményt színes animációs betétek szakítják meg, melynek főhőse Nándi régi játéka, Tom Kapitány, aki új világokat indul felfedezni. A fiatal rendező, akinek ez az első nagyjátékfilmje Párizsban és Amszterdamban tanulta a filmezést. A Legjobb úton az Y generációról szól, nem csak az Y generációnak, egyszerre univerzális (még az űrbe is kimegyünk) és jellegzetesen magyar, miközben stílusában engem leginkább a francia alkotásokra emlékeztet. Szereplői pedig a kortárs hazai underground képviselői. A Nándit alakító Cservenka Ferenc színésznek tanult, alternatív színházi társulatokban és az általa nemrég alapított Újváros nevű zenekarban játszik. A film zenéjét is ő szerezte, a zenélést egyébként autodidakta módon tanulta. Szerelmét Walters Lili játssza, aki kétnyelvű környezetben nőtt fel (édesapja angol), nagyjátékfilmekben, tévésorozatokban, videoklipekben és színdarabban is láthatta már őt a nagyérdemű, de ő a Dorothy’s Legs nevű zenekar énekesnője is. A semmiből előbukkanó balkáni barátot, Pávelt Lajkó Bence formálja meg, aki nem nagy meglepetésünkre szintén zenész.
Nándi útkeresése valóságos útkeresés, a világot járva próbálja megtalálni azt a helyet, ahol kiteljesedhet, az egyetlen biztos pontot a szülői ház jelenti számára apa nélkül. A hazatérés olyan, mintha el sem ment volna. Ugyanazokat a régi kötelező köröket futják le az anyjával való beszélgetések közben. Unásig begyakorolt mondatok, mozdulatok és gesztusok. Az egyik gyerekkori barátnak családja van, a másik hülyeséget csinált és most börtönben ül. Aki kint van, az egy esti sörözésre mindig kapható, az alkohol hatására az ember is őszintébb lesz, így menetrendszerűen jönnek az Új-Zélanddal kapcsolatos pro és kontra érvek. A hirtelen jött szerelem megingat, menni vagy maradni, és ha menni, akkor együtt vagy külön. Pável segít feleleveníteni a nem is olyan távoli emlékeket és bár nem ment mindig jól a zenélés, mindenhol vannak barátok, akik segítenek, akik kölcsönadnak, akiknél meghúzhatod magad. Az egész világ az otthonod – a zene egyébként is egy nagy közös nyelv -, de igazából mindenhol idegen maradsz. A várakozás heteiben a rengeteg „zavaró” körülmény ellenére végre van idő átgondolni ezt az egészet, amit életnek hívunk.
Szegény ember vízzel főz, a kevés pénzből, színész-zenész barátokkal összehozott alkotás első filmnek igen ígéretes, mert minden naivsága (és itt direkt nem a suta vagy esetlen jelzőt használtam) ellenére olyan részletmegoldásokat tartalmaz, hogy a legtöbben szívesen megnéznénk, mit tud ez a srác, ha nagy tétben játszik.
