Az akciófilm – Válogatott tanulmányok, szerző: Dr. Kárpáti György – Schreiber András, kiadó: KMH Print, 300 oldal
James Bondon túl, Die hardon innen,
Avagy miért is nem olyan buta az akciófilm
A Dr. Kárpáti György és Schreiber András szerkesztő párossal fémjelzett Filmanatómia-sorozat „csapata” immár negyedik alkalommal ad ki műfajtörténeti kötetet a filmrajongók számára. A korábbi részekből már megszokhattuk, hogy filmkritikusok, esztéták, valamint feltörekvő filmes hallgatók járják körbe az adott zsánert, társadalom és kultúrtörténeti szempontból.
Az akciófilm műfaja nagy része Hollywoodnak köszönhető, így logikus, hogy a könyv 80 százalékban a tengerentúli álomgyár produktumaival foglalkozik. A szerzők ismét részletesen feltárták az adott műfajt befolyásoló elemeket: hogyan hatottak a társadalmi okok és változások a zsáner életére, hogy a filmekből miként tudhatjuk meg, hogy az amerikai közönség milyen kapcsolatban volt a kormányával a premier idején és fordítva. Rendkívüli figyelmet fordítva a karakterológiára, például miért és hogyan lett a Rambo poszttraumatikus stressz szindrómás katonájából néhány év múlva, egy a háború éltette gyilkológép. Hogyan kerültek trónra az olyan húshegyek, mint Arnold Schwarzenegger, és miért váltotta le őket a nyafogó Bruce Willis.
Hollywood árnyékában azonban mégsem feledkeznek meg arról, hogy a világ többi részén is létezik filmművészet, és Európában és Ázsiában is kedvelt eme műfaj. Valamint a korábbihoz hasonlóan itt sem mindig csupán a csihi-puhiról és látványos koreográfiáról szól a film, hanem sokkal színesebb, a társadalomra és a társadalom kollektív tudatára reflektáló műalkotásokról van szó.
A kötet végén helyet kapott két beszélgetés, amelyek a magyar akciófilm, és egy magyar származású producer akciófilmes tapasztalatairól szólnak. Rövidségük és az elenyésző számú magyar akciófilm miatt inkább érdekes kitekintőnek érződik, mind az András Ferenc – a Dögkeselyű rendezője, mely az egyetlen és első honi alkotás a zsánerben – mind pedig az Andrew G. Vajnával készült interjú, mintsem a könyv szerves részének, mindazonáltal örömteli látni, hogy nem csupán a külföldi filmekkel és filmesekkel foglalkoztak az alkotók.
A kötet a korábbiakhoz képest erősen rekurzívnak hat, rengeteg áthallás van az adott fejezetek között. Ez a téma bennfentességéből eredeztethető, hogy az akciófilm karakterei reflektálnak a valóság eseményeire és a társadalom tudat állapotára valamint, hogy főként az amerikai akciófilmekről szól. Viszont rengetegszer kerültem szembe azzal, hogy az egyik mondatot egy-két fejezettel korábban már olvastam, akár többször is. Újra és újra előjött ez a déja vu érzés, egy helyen vissza is lapoztam, mert két szerző is szinte pontosan ugyan azzal a szóhasználattal élt és már azt hittem, rossz helyre tettem a könyvjelzőmet.
A másik zavaró tényező Farkas Viktor tanulmányának a nyelvezete volt. Rendkívül nagy szeretettel dobálta a bonyolult idegen kifejezéseket, amiknek a létjogosultságát megérteném, ha filmes szakszavak lennének. Viszont nem (csak) azokkal bombázott. Ezt a problémát feltehetőleg Ő is érezte, mert egyes szavakat (például a primért) megmagyarázza a tudatlan olvasónak. Viszont a „geneológiai szubsztanciát” evidens kifejezésnek tartja. E fejezeten kívül a nyelvezeten nem találtam kivetni valót. Fel-felbukkannak ugyan szakkifejezések, amiket a filmes szempontból naiv olvasó nem feltétlenül ismer, de gyakran a szövegkörnyezetből ki lehet találni, meg hát google a jó barátunk…
A fentebb említett stilisztikai probléma, mint mondtam, csak egy írónál jött elő, a többi fejezet ellenben egyenesen olvastatja magát. A részletesebben tárgyalt filmek fabuláját úgy tudják elmesélni, hogy nem érződik felesleges betű pocsékolásnak, hanem kiegészíti és alátámasztja a megfigyeléseket és érveket. Érdekes témákkal hívja fel az olvasó figyelmét, hogy az akciófilm a tudat alatti szinten sokkal több dolgot tartalmaz, mint amit eddig hitt róla, és a papírvékony forgatókönyvön, valamint a három másodperces vágásokon túl is van élet.
