Quentin Tarantino Manson családról szóló filmje a Sonynál kötött ki


borito 25

Miután Tarantino a kirobbant Weinstein-botrányt követően elhagyta a Weinstein Company-t, a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek következő filmjéért. Most már hivatalos, hogy a Sony Pictures égisze alatt tevékenykedik tovább a véreskezű direktor – írja a Variety.

A Sony mellett egyébként még két induló volt, a Warner Bros. és a Paramount, de Tarantino végül a kaliforniai székhelyű vállalat mellett döntött. Amit eddig tudunk az új filmjéről, hogy az 1969-es Charles Manson és a családnak hívott követői által végrehajtott gyilkosságokra fókuszál majd. A direktor összesen 100 millió dolláros keretet szabott meg a leendő stúdiójának. A kijelölt összeg a munkálatokra kockázatosnak tűnik a Sony-tól, ugyanis Tarantino legutóbbi alkotása, az Aljas nyolcas 155 millió dolláros bevételt termelt ugyan, de elmaradt a várakozásoktól, ráadásul a kritikai fogadtatása sem volt egyértelmű siker.

Nemrégiben arról is szó esett, hogy a történetet a klán által meggyilkolt  Sharon Tate színésznő oldaláról követhetjük majd végig, a szerepre pedig Margot Robbie-t kérte fel. A Tarantino által elképzelt A-listás színészekből álló szereposztás itt még nem ért véget, ugyanis az egyik főszerepre Brad Pittet és a Deadline információi szerint Tom Cruise-t és Leonardo DiCapriót is szeretné bevonni az egyre érdekesebbnek tűnő moziba.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Lumiére! - kritika
Következő cikk 35 kép, amit a Stranger Things 2. évada ihletett