Lumiére! – kritika


 

Lumiére!, rendező: Thierry Frémaux, szereplők: Thierry Frémaux, Auguste Lumiére, Louis Lumiére, francia dokumentumfilm, 90 perc, 2016. (6)

Csoda születik

Történelminek lehet-e nevezni azt a pillanatot, amikor egy lyoni gyárból hazaindulnak a munkások, ledöntenek egy falat, ráállnak egy locsolótömlőre vagy bort isznak egy asztalnál? Igen, mert először látunk ilyet a filmvásznon. 108 történelmi felvétel a mozi hőskorából egy szakértő és humoros rajongó tárlatvezetésével.

Képzeljük el, hogy valaki él-hal a filmekért, megnéz heti 3-4-et, és ez így megy évek óta. Képzeljük el, hogy ez a valaki beül egy moziba, ahol levetítik neki a világ első mozgókép felvételét és még 107-et (gyönyörűen felújítva). Na ez vagyok én és arra bíztatok mindenkit, csatlakozzon hozzám. A Lumiére testvérek 1895 és 1905 között 1422 darab 50 másodperces filmet forgattak, ezek közül válogatott a cannes-i filmfesztivál igazgatója, aki maga is filmőrült, ráadásul megteszi azt a szívességet, hogy némi humorral fűszerezve el is magyarázza, mire érdemes odafigyelnünk. A világ első moziját látva már el is morzsoltam az első könnycseppet, amit továbbiak követtek, az ember két másodperc után érzi, hogy ez maga a (film)történelem, és másfél órára a látottak, hallottak hatása alá kerül.

Egyáltalán nem érezzük unalmasnak, hogy gyakorlatilag minden felvétel a maga nemében az első. Először látunk gyárból kijövő munkásokat, egy családot, utcákat, házakat, embereket, tevéket, különböző országokat, kultúrákat a vásznon. Itt születik meg minden műfaj, itt teszik le azokat a szabályokat, irányelveket, amiket a legtöbben ma is követnek. Az egész annyira tudatosnak hat, mintha a két Lumiére nem a felvételek készítése során jött volna rá a filmben rejlő lehetőségekre, hanem egy fejben már alaposan körüljárt és kialakult koncepcióhoz ötlötték volna ki a kütyüt. A helyszín- és témaválasztás, a kamera elhelyezése, a szereplők irányítása, a megannyi apró részlet, finomság mind a zsenijüket ünnepli, igazolja. Sokan ma is tanulhatnának tőlük, hogy egy színek, egy hangok és egy számítógépes trükkök nélküli, egy percnél is rövidebb alkotásba (vitán felül azok), mennyi minden belefér. Hogy mennyire voltak tudatában annak, milyen mértékben fogják megváltoztatni a világot, azt nem tudhatjuk.

Előre haladva színesebb, hangosabb, hosszabb, látványosabb lesz a film, mint ahogyan egy gyerek is egyre csak nő és gyarapodik, okosabb, önállóbb lesz, mégis talán a születés és az első lépések a legizgalmasabbak, a legemlékezetesebbek. A mozgókép ugyanúgy a mindennapok részévé vált, mint a telefon, vagy az autó. A felhasználási terület még mindig bővül, és valószínűleg soha nem jön el az a pillanat, amikor bátran kijelenthetjük, már elértünk mindent, lefilmeztünk mindent, megmutattunk mindent, itt a vége.  Minden keserűség és botrány ellenére a mozinak, a filmkészítésnek van létjogosultsága, jövője és ki tudja, milyen nagyszerű újítások, megoldások jönnek még, nem is beszélve a folyamatosan változó (film)fogyasztói szokásokról.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Igazság Ligája - kritika
Következő cikk Quentin Tarantino Manson családról szóló filmje a Sonynál kötött ki