Az igazi csoda (Wonder) rendező: Stephen Chobsky, szereplők: Jacob Tremblay, Owen Wilson, Julia Roberts, Izabela Vidovic, Mandy Patinkin, amerikai családi dráma, vígjáték, 113 perc, 2017 (12)
Egy igazi családi film
R.J. Palacio bestelleréből akár egy nyálas, sokszor megjáratott, klisés ömlengést is ki lehetett volna hozni, hiszen az alapanyag adott: egy testileg sérült kisfiú kiközösítése milyen lélektani sérüléseket okoz benne és családjában. Azonban a végeredmény egy nagyon kedves és főként vígjátékként kitűnően működő családi mozi lett, amit bátran ajánlanék minden „suli-mozi” vetítésre, hiszen olyan kedvesen mutatja be a sorsokat, hogy lehetetlen utána nem pozitívan látni a világot.
Auggie egy tipikus XXI. századi tíz éves kisfiú, aki imádja a Star Warst, a világűrt és a Minecraftot, imádja az ezzel kapcsolatos kegytárgyakat és őrülten gyűjti is őket. Imád barátkozni és barátokra lelni, de nem viseli jól, ha valami olyan miatt szólják meg, amin nem tud változtatni. Auggie Pullman élete tökéletes is lehetne, ha nem lenne egy születési rendellenesség miatt iszonyatosan megrongálva és elváltozva az arca, amin a 27 műtét sem tudott teljes mértékben segíteni. De legalább teljes értékű életet élhet, ugyanis tud lélegezni, látni, enni és játszani. A kérdés, hogy ki barátkozik egy torz arcú kisfiúval, aki első ránézésre valóban nagyon ijesztő?
A film rendkívül jól fogja meg a témát, ugyanis tökéletesen lavírozik a drámai részek és a könnyed vígjáték műfaji határán és kellő időközönként váltakoztatja őket. Ráadásul nem az az elsődleges célja, hogy Auggie-t végig sajnáljuk a film során, hanem hogy mindenkinek a szemszögéből megismerjük, milyen egy fogyatékkal élő gyermekkel együtt élni (akár a család, akár az iskolai barátok részéről). Így a film nem csupán a kisfiú életére koncentrál, hanem az őt körülvevő gyerekek lelki fejlődésére is, amit javarészt Auggie pozitív és vicces életszemléletének köszönhetnek: a nővére, Via, az iskolai barátja, Jack Will, Via barátnője, Miranda életének egy szegmensébe nyerünk betekintést, amire leginkább kihatott Auggie. A rendező, Stephen Chobsky már bizonyította az Egy különc srác feljegyzései című filmmel, hogy jól ért a gyerekek nyelvén, azonban ennél az alkotásnál ez többszörösen megmutatkozik.
Nincsenek nagy drámai rádöbbenések, sem váratlan tragédiák, igazából nem árulok el szerintem túl nagyon titkot, ha azt mondom, effektíve nem történik a filmben semmi. Annyi, hogy az eddig otthon tanuló Auggie ötödikes lesz és most tapasztalja meg életében először, hogy milyen egy új szociális közegbe beilleszkedni, amivel együtt jár az is, hogy kiszakadt az óvó családi közeg ölelő kebléből. Jacob Tremblay már A szoba című filmben is bizonyította, hogy nagyon jól helyt tud állni drámai szerepekben és mindemellett iszonyat jó fej és szórakoztató is. Az anyukát alakító Julia Roberts remekel, egyszerre látszik rajta a kisfiú megszületése óta életét feladni kényszerülő megtört nő, illetve a szeretetet adni vágyó anya, akinek nem mellesleg szintén remek humora van. Owen Wilson pedig látszólag háttérbe szorul, pedig mint a család második fiúgyerekeként viselkedő infantilis személyiségével Auggie egyik legjobb barátja lett így. Nagyon jól pozicionáltak a karakterek, emiatt válik annyira hétköznapivá és mondhatni egyszerűvé.
Természetesen családi (és nem mellesleg karácsonyi) filmről lévén szó a hatásvadászat nem maradhat el, azonban ezeken túl lehet lendülni, mert nem direkt, nem erőltetett és nem giccsesen sok, csak pont annyi, amennyi kell egy ilyen történethez. Megfogalmazódnak benne életigazságok és emiatt olyan lírai gondolatok hangzanak el, amiből egy kicsit érződik, hogy egy jól megfogalmazott írásos mű az alapanyaga, de ez nem baj. Kicsit az Ahol a vadak várnakra emlékeztet az Auggie fantáziáját megelevenítő képek miatt – hiszen az első napján Auggie is megjegyzi, hogy ő is megbámulná Csubakkát az iskolaudvaron, ha odajárna – , a másik hasonló mű pedig a Sráckor, ahol egy bár nem egy komplett felnövéstörténetet nézünk végig, de egy olyan komplex élethelyzetbe zuhanunk, aminek nagyon fontos tartópillére a család.
Ebben a korban természetesen a legfontosabb kapcsolataink a barátságokban mutatkoznak meg, hiszen olyan tettekre lehetünk képesek egy-egy szerettünk miatt, amikre eddig akár képtelenek voltunk: kiállni magunkért és másokért, megvédeni a gyengébbet és akár ezért vállalni a következményeket is. Ez a film csupa szív és jóság, bár már ez is giccsesen hangzik, de a laza stílus ötvöződik egy nagyon kedves gondolattal, miszerint: ha egy ilyen megértő és szerető családban növünk fel, akkor nem számít, hogy nézünk ki vagy milyenek vagyunk, mert mi magunk is csodássá válunk legbelül, amit idővel a környezetünk is észrevesz. Lehet kicsit émelyítő ez a tanulság a legvégén, de így karácsonykor pont belefér.
