
Kisvárosi időképek

A történet szempontjából talán annyit még nem spoileres elárulni, hogy egy nagy klassz zárt közösségben zajló időutazós misztikus sorozatról van szó, ahol három idősík van jelen. A német kisvárosban, Windenben – ahol folyton esik az eső és egy hatalmas erdő kellős közepén van, akárcsak Twin Peaks – gyerekek tűnnek el sorra, majd holttestek bukkannak fel a semmiből. Itt nem csak a rendőrség munkáján van a hangsúly, hanem minden egyes városlakón, ugyanis egy zárt közösségről lévén szó, a családi drámák és az erkölcsi meghasonulás szinte minden embernél jelen van. A történetet megfűszerezi ez a fajta misztérium, amihez jelképek, régi írások, ódon eszközök is köthetők, tehát a modern korszak (ugyanis a történet 2019-ben indul) ötvöződik a régi korszak varázslatos eszközeivel – akárcsak a nagyon klassz Jumanjiban.

Összhatásában talán, ami negatívum az az olykor lassú tempó, de ezeket a filozófiai áthidalásokkal könnyen meg lehet indokolni. Sokszor elhangzanak olyan lételméleti és főleg az időre vonatkozó idézetek, amik nekem Wenders Berlin felett az ég című, 1987-es klasszikusát juttatta az eszembe, ahol szintén nagyon erősen jelen vannak ez elmúlásról és az idő múlásáról szóló dialógusok. A sorozatban pont ezért a fekete lyukaknak és az időutazásnak nem a tudományos vetületét kapjuk meg az arcunkba, hanem leginkább az érzelmi részét a dolgoknak és azokat a filozófiai elgondolásokat, miszerint hogyan hat a jelen, a múlt és a jövő egymásra. Nagyon izgalmas kérdések, bár utat nem mutatnak, de szerencsére a sorozatban sem ez a célja ezeknek.
A logikai buktatókba igen könnyű beleesni egy ilyen „időhurkos” sztoriban, de ha van is, nem könnyű észrevenni. Mindent megmagyaráznak és később minden értelmét nyeri, így bennünk egy percig sem kérdőjeleződik meg, hogy valami ne okkal történt volna. A Netflix nem csoda, hogy bevállalta ezt a német misztikus szériát, mert bitangerősen indított és a marketingesei is jól helyre nyúltak, szerencsére nagyon úgy fejeződött be a sztori, hogy bőven maradt még benne kraft és fejtegetni való, így reméljük hamarosan újra elmehetünk a német kisvárosba egy kis időutazásra.


