75 érdekesség a 75 éves Stephen Kingről


stephen kingStephen King méltán érdemelte ki a horror királya címet, könyveit 400 millió példányban adták el, ő büszkélkedhet a legtöbb megfilmesített történettel az írók sorában, aki a legjobb alkotásait függőségeitől szenvedve írta. Íme 75 érdekesség a 75 éves íróról, aki retteg a 13-as számtól, egyszer már majdnem meghalt, utálja a Ragyogás filmváltozatát és állítólag ő ölte meg John Lennont, egy hajmeresztő összeesküvés-elmélet szerint.

1. Triszkaidekafóbiában szenved, azaz a 13-as szám és annak többszörösei megrémítik az írót. “Ez annyira súlyos nálam, hogy ha a 13. oldalnál, vagy annak valamelyik többszörösénél járok, sohasem hagyom abba az írást.” – nyilatkozta a Playboynak.

2. Debütáló regényét, mellyel ismertté vált, a Carrie-t először kidobta a kukába, mert nem tetszett neki. Felesége, Tabitha szedte ki a szemétből, és biztatta férjét, hogy folytassa a regényt.

3. A The Onion egy cikkében azt írta, hogy King a Cujo regényének megírására nem is emlékszik, akkori alkohol és drogproblémái miatt. Később az író elismerte, hogy tényleg így volt.

4. Az írók királya, kinek a Guiness Superlative szerint a legtöbb könyvét vitték filmre.

5. Mivel a kiadó egy szerzőtől csak egy könyvet közölt évente, King ezt úgy játszotta ki, hogy megalkotta Richard Bachmann alteregóját. Ebben az időszakban 3 havonta írt meg egy regényt.

6. Amikor kiderült, hogy Richard Bachman King írói álneve volt, az alteregó meghalt rákban.

7. Álnevének leleplezésekor a Sorvadj el! volt az aktuális Bachman regény, melynek eladásai a turpisság kiderülése után 28.000-ről megugrott 280.000-re.

8. Az írókból alapított zenekarban, a The Rock Bottom Remainders-ben ritmusgitáron játszik.

giphy 19. “Dollar Babies” névre keresztelte azt a 36 művét, melyek filmes jogait 1 dollárért hirdeti a weboldalán. Egyetlen dolgot kér a baráti árért cserébe: mielőtt film készülne bármelyikből is, ő maga szeretné elolvasni a forgatókönyvet.

10. Kinget katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították Vietnamban. A testület a magas vérnyomására, korlátozott látására, lúdtalpára és felszúrt dobhártyájára hivatkozva adtak neki 4 F-et.

11. Gyerekkorában egy gyulladás átterjedt a fülére, és többször fel kellett szúrni emiatt.

12. Stephen King két éves volt, amikor apja leugrott cigiért, de soha nem jött vissza.

13. A 4-5 éves Stephent gyakran bántalmazta bébiszittere, aki a szekrénybe zárta, a kanapéra nyomta, és az arcába szellentett: “fölkészített az irodalmi kritikákra. Akinek egy százkilós bébiszitter fingik az arcába, miközben azt kiáltja, Pú!, az nemigen ijed meg a The Village Voice kritikájától.” – írta Az írásról című könyvében.

14. Fiatalon képregényeket másolt le, azokat kicsit kiegészítve. Anyja bátorítására kezdett el saját történeteket írni, aki minden egyes elkészült műve után 25 centtel jutalmazta fiát. Ez volt King első írói fizetése.

15. 13 éves korától alkalmi munkákat vállalt, igen testhezálló feladatokkal bízták meg, többek között felfogadták sírásónak illetve sírkert gondozónak is a rémtörténetek királyát.

16. Apja is írónak készült, akit szintén sokszor elutasítottak a magazinok, pont úgy ahogy a fiát.

17. Stephen egész családja vérbeli író generáció. Fiai, Joe és Owen is apjuk nyomdokaiba léptek, Joe ráadásul szintén a horror műfajában alkot. Felesége, Tabitha szintén írásba kezdett.

18. King tanári diplomát szerzett a Maine-i Egyetemen, majd egy gimnáziumban vállalt irodalomtanári állást.

19. Egy barátjával 10 dollárban fogadott, hogy női főszereplővel is képes történetet írni. A Carrie-t novellának tervezte a Cavalier magazin számára, az ötletet pedig egy gimnáziumi tamponautomata és egy nemrég olvasott cikk a telekinetikus jelenségekről összeolvasztása adta. A szereplőket saját egykori iskolatársairól mintázta, és legépelt három oldalt egy lányról, aki állandó céltáblája a többieknek, s pont a gimi zuhanyzójában jön meg a havibaja, a többiek pedig tamponokkal kezdik el dobálni.

20. A Carrie szerzői jogai végül 400 ezer dollárért keltek el, melynek felét kapta meg King, a kiadó szabályai szerint.

21. Egy énje 1975-től kezdve, a Ragyogás megírásától tudta, hogy alkoholista, állítólag tudat alatt önmagáról írta a könyvet, de ezt a tényt nem volt képes elfogadni.

22. Miután a családja megelégelte a vállalhatatlan életformáját, felesége, Tabitha először kiszórt a szőnyegre egy hatalmas zsáknyi üres sörös dobozt, cigarettacsikket, kokainos tasakot, váliumot és xanaxot, majd közölte, hogy ő és a gyerekek is szeretik, de ha nem hagyja ezt abba, akkor elválnak útjaik.

23. Miután sikerült a káros szenvedélyeit maga mögött hagynia, félelmei beigazolódtak, ugyanis rengeteg rajongója nem hajlandó a ’90-es évek után készült könyveit elolvasni, mondván, hogy King tehetsége a problémáival együtt elveszett.

24. A menekülő embert egyetlen hét alatt írta meg.

25. King egyébként John Swithen álnév alatt is publikált egy novellát a Cavalier magazinban, 1972-ben.

26. Egy Steve Lightfood nevű férfi szerint John Lennont Richard Nixon és Ronald Reagan akarta eltenni láb alól politikai okokból. Elmélete szerint a két politikus Kinget bérelte fel, hogy ölje meg a zenészt. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy Lennon utolsó híres fotóján, melyen éppen autogramot ad Chapmannek (aki a hivatalos álláspont szerint végzett vele) halála előtt néhány órával, nem is Chapman látható, hanem maga King!

stephen king 927. Kinget két kérdéssel lehet kiűzni a világból: ezek a következők: “Honnan veszi az ötleteit?” és “Mikor nem ír?”

28. Az utóbbi kérdésre sokáig a begyakorolt válasza az volt, hogy csak a születésnapján, június 4-én és karácsonykor pihen, mondván, ezzel szimpatikusabbnak tűnhet az olvasók szemében.

29. A valóságban viszont King délelőtt szeret dolgozni és átlagosan napi 10 oldalt (vagyis 2000 szót) ír. Délután pihen, sétál és leveleket ír.

30. Az írás mellett természetesen imád olvasni, körülbelül évente 80 könyvet végez ki.

31. King szerint ez a recept a sikerhez: „Egy alapötletből indulok ki, és tudom, merre tartok, de nem vázolgatok. Rendszerint van elképzelésem arról, mi történik majd tíz oldallal odébb, de sosem írok le belőle semmit, mert az valahogy gátolja, hogy az ember menet közben érdekes kitérőket tegyen. Theodore Sturgeon mondta nekem egyszer, hogy szerinte az olvasó csak akkor nem fogja tudni, mi történik legközelebb, ha az író sem tudja ezt. Én mindig ilyen helyzetben írok. Sosem tudom biztosan, merre kanyarodik a történet, hogyan fog alakulni.” – írja a Kísértetszív című életrajzi könyvében.

32. 1997-ben majdnem egy teljes könyvet szentelt a a sikeresség témájának, de végül elvetette az ötletet, mert fogalma sem volt, hogyan is kellene megírnia.

33. Amikor kötelező délutáni sétájára indult, egyszer elütötte egy 1985-ös Dodge márkájú autó. King körülbelül 4 métert repült az ütközés következtében.

stephen king 12

34.  Az összetört, súlyos sérüléseket szenvedett író első kérdése az volt a segítségére sietőktől, hogy rágyújthat-e és csak a második, hogy meg fog-e halni?

35. Felépülése hosszú folyamat volt, több műtéten is átesett, a kórházból kikerülve 24 kg-ot fogyott. Elviselhetetlen fájdalmai ellenére, 5 héttel a baleset után már újra írni kezdett.

36. Felépülése után szerette volna az életére törő gépjárművet 1500 dollárért megvásárolni, hogy ő maga zúzhassa össze bosszú gyanánt. Végül erről a tervéről letett.

37. Annak ellenére, hogy Stephen King hátborzongató történetekkel rémisztgeti olvasóit ő maga is sok mindentől fél. Gyerekként irtózott a pókoktól, a bohócoktól és a WC-be eséstől.

giphy

38. A haláltól egyáltalán nem fél, viszont az Alzheimer-kortól annál inkább.

39. Lefekvéskor minden egyes alkalommal kényesen ügyel rá, hogy a lábfejei be legyenek takarva, nehogy egy hideg kéz megragadja őket. “A takarók mágikus dolgok, a mumusok kriptonitjai” – nyilatkozta egy interjújában.

21907988 10213674377956793 1713139141 o40. Azt már említettük, hogy betegesen fél a 13-as számtól. A házának hátsó lépcsője pontosan 13 lépcsőfokból áll, így az utolsó előtti fokot mindig átlépi, hogy így csak 12 lépést tegyen meg.

41. Többször bejelentette visszavonulását, de ez a mai napig nem történt meg.

42. A 28 nappal később című filmet olyannyira imádta, hogy egyszer megvásárolta a New York-i vetítésre szóló mind a 275 jegyet.

43. Állítólag King titokban részt vett A Faun labirintusa című film vetítésén, ahol Guillermo del Toro mellett foglalt helyet, amit a rendező élete legjobb élményének nevezett.

44. Ronald McDonald egyike volt azon bohóckaraktereknek, akik Kinget inspirálták az AZ Pennywise -ának megalkotásakor.

45. King az AZ-t 4 évig írta.

46. Leghosszabb könyve a Végítélet, amely 1153 oldalas, súlya pedig 4 font.

47. Az AZ regényének legvitatottabb és legtöbbet támadott része, a befejezése, melyben a 11-12 éves gyerekek alkotta csoportban minden fiú tagnak szeretkezni kell az egyetlen lány taggal annak érdekében, hogy kijussanak a csatornából. King ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy sosem érdekelte a gyerekek szexuális élete, egyszerűen csak ezzel kapcsolta össze a gyerekkor végét a felnőtté válásukkal.

48. Annak ellenére, hogy Stephen King a világ egyik leghíresebb írója, ha bizonyos sztárokról van szó, akkor ő maga is rajongóvá válik. Így viselkedik Neil Gaiman író, a Ramones, az AC/DC zenekarok és J. K. Rowling hallatán is.

49. Maine-ben három rádióállomás is tulajdonában áll. Az egyikük ezek közül a WKIT, a “Stephen King Rock and Roll Station.

50. Hatalmas csodálója Geoge A. Romero, akivel jó barátságot ápolt 2017-ben bekövetkezett haláláig.

21850309 10213674377876791 1698079827 n51. Mindig megdöbbenti, ha az emberektől azt hallja, hogy a Végítélet című könyve a legjobb műve, mert úgy gondolja, hogy már évtizedek óta nem írt kimagasló alkotást.

52. Középső neve Edwin.

53. Stephen King írta a szkriptjét, a 40 perces Michael Jackson Ghosts című videóklipjének.

54. King demokratikus elveket vall, utálja a szélsőjobbosokat.

55. A ’90-es évek elején a King család 1,2 millió dollárral támogatta a Mansfeld Stadion felépítését Bangorban. Egyetlen kikötésük volt: A stadion eredménytábláját olyan magasságba és szögbe fordítva szerették volna elhelyeztetni, hogy azt láthassák az otthonukból. King amúgy hatalmas Boston Red Sox rajongó.

56. A setét torony című művét tartja élete alkotásának, mely az összes regényét összeköti.

57. Könyveiből közel 400 millió példányt adták el eddig.

58. Az AZ első, tévé-filmes feldolgozásában Tim Curry Pennywise-át majdnem Alice Cooper játszotta el.

59. 1986-ban, a Writer júliusi számában megjelent egy cikke „Hogyan legyünk sikeres írók – tíz perc alatt” címmel, melyben a kezdő írók számára gyűjtött csokorba mindent, amit a mesterségről tud, és a szabályokat, amiket szerinte mindenkinek be kell tartania, aki sikeres íróvá akar válni. Az „Írj sokat, olvass sokat” aranyszabály mellett a legfontosabb tanácsait 12 pontba szedte:

  1. Legyél tehetséges!
  2. Fogalmazz tömören!
  3. Legyen önkritikád!
  4. Irts ki a szövegből minden felesleges szót!
  5. Sose nézz a kézikönyvbe, ha piszkozatot írsz!
  6. Ismerd a piacot!
  7. Írj szórakoztatóan!
  8. Folyton ezt a kérdést ismételd magadban: „Tetszik ez nekem?”
  9. Tudd a helyükön kezelni a kritikákat!
  10. A megfelelő alázattal tekints ezen szabályokra!
  11. Ügynökök? Sürgősen felejtsd el őket!
  12. Ha rossz, húzd ki!

60. Nemcsak könyveket ír, John Mellencamprel közösen írta a Darkland County Ghost Brothers című számot.

61. Kinget HP Lovecraft Lurker in the Shadows című könyve inspirálta, hogy írni kezdjen.

62. Utálja Stanley Kubrick Ragyogás filmes adaptációját, mivel a nőket negatív módon közelíti meg, lenézi őket.

63. Gyerekként tanúja volt, ahogy barátja egy vasúti balesetben meghal. Évekig nem emlékezett erre az eseményre, az elméje ugyanis törölte ezt.

64. Alkotásai közül az AZ a kedvenc regénye.

65. Kevesen tudják, de ő írta a Heroes for Hope X-men képregényt.

X Men Heroes for Hope logo66. Csak és kizárólag könyvborítóra hajlandó autogramot írni, csakis rendezvényeken. Éppen ezért bárki, aki személyesen vagy levélben kéri az író szignóját nem kap semmit.

67. Első írását, miután Richard Bachman néven kiadta, mely egy iskolai lövöldözést is tartalmazott, kérte hogy vegyék le a könyvesboltok polcairól, miután négy valóságos lövöldözés történt középiskolákban.

erkezik stephen king uj novellaja 0212041768. 1991. április 20-án egy fanatikus rajongó betört a King családi házba, és azzal fenyegette az író feleségét, hogy bomba van nála. Azt állította, hogy King nagynénjétől lopta a Misery novelláját. Szerencsére Tabitha kijutott a házból és szólt a rendőrségnek, a rajongót 18 hónap börtönre ítélték, azóta pedig hatalmas vaskapu áll a családi ház bejárata előtt. 2001 szeptember 11. után egy másik rajongó pedig csomagot hagyott az ajtajuk előtt, melyről azt hitték bomba, persze kiderült, hogy csak vaklárma.

69. Kedvenc étele az áfonyás sajttorta, melyből ha teheti mindig eszik írás előtt.

70. King az önpusztító korszakában saját bevallása szerint napi 3 órát volt csak józan, így tulajdonképpen az életének egy teljes szakaszáról lemaradt. Sok rajongója pedig azért nem hajlandó olvasni a ’90-es évek óta készült könyveit, mert szerintük King tehetsége a piával együtt a kukába szállt.stephen king 1

71. Barack Obama amerikai elnök is kitüntette (National Medal of Arts) a Fehér Házban, 2015. szeptember 10-én.

72. Az Oscar kapcsán jelentette ki: “Sosem fontolnám meg a diverzitást művészeti kérdésekben. Kizárólag a minőséget. Szerintem hiba lenne bárhogy máshogy cselekedni.” – ez óriási felháborodást keltett.

73. Stephen King Bangorban található, ikonikus háza, ahol megannyi bestsellert írt anno már látogatható, most múzeumként és kreatív bölcsőként működik. Oda lehet utazni és megírni a következő világsikert.

74. Itt elárulta, melyik a kedvenc horror könyve és, hogy melyiken sírt.

Stephen King elárulja, melyik a kedvenc horror könyve, melyiken sírt

75. Számtalan írásából jelenleg is előkészítésben sorozat vagy film, de a leghamarabb október 5-én érkezik a Netflixre A Mr. Harrigan telefonja, ami King „Minél véresebb” novellás gyűjteményében jelent meg.


Érdekelhet:

Hetedhét királyság: Stephen King könyvei, filmjei – I. rész

Hetedhét királyság: Stephen King könyvei és filmjei – II. rész

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rocksmith+ - játékteszt
Következő cikk Az Elvis is viccesen megkapta a magáét, kiderült, hogy ez A kis hableány élőszereplős változata

1 Comment

  1. […] legendás horror író Rita Hayworth and Shawshank Redemption című kisregényét a King specialistának számító Frank Darabont vitte vászonra. A végeredmény egy […]