Stranger Things 2. évad – kritika


Stranger Things, készítők: Matt Duffer, Ross Duffer, szereplők: Winona Ryder, David HarbourFinn WolfhardMillie Bobby BrownGaten MatarazzoCaleb McLaughlin, Noah Schnapp, Charlie Heaton,Natalia Dyer, Sadie Sink, Sean Astin, színes, amerikai, horror, sci-fi dráma, 55 perc, 2 évad, 2016-

A Stranger Things első évadával nagyon magasra tették a lécet a Duffer-tesók és mondhatni már kijövetele után azonnal kultsorozattá avanzsált és máris jöttek a merchandisingok, a menő Stranger Things-es alkalmazások, játékok és cuccok. A 80-as évek reneszánszát éli és ez nagyrészt ennek a sorozatnak köszönhető. A második évad hangulatában már egy sokkal mélyebb tónusú, de hasonlóan fantasztikus alkotás lett.

A Demogorgon és Upside Down feltűnése és az ellene vívott harcok után egy évvel ismét Hawkins-ban járunk, ahol a srácok tovább folytatják mindennapjaikat. Azonban már a fináléból is sejtetni lehetett, hogy akit egyszer huzamosabb ideig foglyul ejtett a másik oldal, annak bizony következményei lesznek. Szegény Will ezáltal nem menekülhet a gyilkos és félelmetes túloldal víziói elől, folyton látomásai vannak, melyben egy óriási árnyékszörny próbálja őt elkapni és elpusztítani körülötte mindent, amit szeret. A szörny ellen vívott harcban itt sem kell egyedül helyt állnia, döntő többségben inkább áldozatként van jelen ebben az évadban és minden víziót, amit Willel láttat, igyekszik ez a gigászi monstrum valóra váltani.

A folytatás cselekménye nem sokban tér el az első évadétól, annyiban másabb, hogy nincsenek a plusz körök, amivel el kell hitetni másokkal, hogy az Upside Down létezik és tele van gyilkos szörnyekkel. Az új arcok azonban szkeptikusan fogadják a híreket, Max (Sadie Sink), a vagány vörös kislány egyből Lucas és Dustin hőn áhított plátói szerelme lesz és emiatt igyekeznek meggyőzni Mike-ot, hogy vegyék be a csapatba. Azonban számára csak egy lány létezik: El. Eleven történetszála is szépen fel van építve, elég időt hagynak neki, hogy egy önmagát megismerő útra induljon és kiderítse a laborba kerülésének körülményeit és felkeresse sorstársait. Nagyon kemény lélektani dráma ez, ebbe talán lehetett volna még rátenni egy plusz epizódot, hogy jobban összeérjenek a sorsok. Az egész évad mozgatórugója az előző évben átélt közös trauma feldolgozása és az ezzel kapcsolatos titkok megbeszélése. Üde fénypont egyébként ebbe a régi gárdába bekerülő Bob is (Sean Astin), Will anyukájának (Winona Ryder) új szerelme, aki kedves és okos személyiségével egyszer sem juttatja eszünkbe Csavardi Samu karakterét, akivel A gyűrűk ura szériában vált ismerté. Egyben ez egy nagyszerű utalás a Kincsvadászokra is, ahol Sean Astin a főszereplő, Mickey bőrében varázsolt el minket 1985-ben. Nagyon szerethető mindegyik karakter, még a tapló Billy is, Max mostohabátyja (Dacre Montgomery), aki egy nagyon abszurd és vicces sztereotip karaktert igyekezet végig megformázni, mint a város rosszfiúja. Az első évad ikonikus karácsonyfa izzóit a falra írt ABC betűivel most felváltja az egész lakást behálózó rajzolt csőrendszer, melyet Will készített a látomásai alapján. A kameraképek és a színezések továbbra is nagyon jellegzetesek, így a jól ismert atmoszféra továbbra is megmarad.

A műfaji keveredésen kívül, ahol rettentő jól ötvöződik a misztikum, a dráma és a coming of age jellemzői, nagyon erősen megmaradtak a filmes utalások is. A cápa posztere még mindig kint van a falon, az Ezeréves Sólyom is előkerül, feltűnik pár új érdekes lény is, amik ismét A dolog című John Carpenter filmet idézik, a helyszín a Bolygó neve: Halált (Aliens) képezi le egy az egyben, pláne hogy már sok kisebb szörnnyel kell megküzdeni, plusz az óriási árnyszörny látványban pont emiatt egy Alien királynő fejformája és A világok harca tripodjainak nyúlánk testalkatának keveredése. A szörny gazdatest keresése és vírusként való megszállása nagyon jól utal A testrablók támadására és Az ördögűzőre is. A korra egyéb utalás is történik, vegyük csak a mozi paneljén szereplő Terminátor – A halálosztó filmet, a fiúk Szellemirtó jelmezét a halloweeni partira, Max az Arcade nevű videojáték birodalomban használt játékos neve, a Mad Max vagy az utolsó részben elhangzó romantikus számokat az iskolai bálban.

Stephen King hatása még mindig jelen van, nem véletlen akartak eredetileg a Duffer-tesók egy AZ sorozatot készíteni, de miután ez nem jött össze, fogták minden kreativitásukat és összehoztak egy hasonló, ha nem jobb témájú szériát. Ezért is van, hogy ha megnézzük a szintén idén kasszákat robbantó AZ filmet, Pennywise és a Demogorgon szája majdnem ugyanaz, illetve idén a fiúkhoz csatlakozik Max, egy hasonló cserfes vöröske, mint Beverly volt. A nyomasztó atmoszféra ugyanolyan, azonban sokkal kevesebb jumpscare-el találkozhatunk, de ez nem is baj.

A Stranger Things napjaink egyik leghatásosabb nosztalgiavonata, ahol nem csak a csodás zenék térnek vissza Kyle Dixon és Michael Stein komponálásában, hanem a mi rajongói státuszunk is. A gyerekszereplők még szerethetőbbek, mint eddig és a felnőttkarakterek sem válnak idegesítővé, mi több, szerencsére nem kerülnek a háttérbe, végig a gyerekek oldalán, egyenlő partnerként harcolnak. Az ilyen sorozatok miatt ideális a Netflix formátuma, ahol egy hatalmas filmről van szó és alig várjuk a félbehagyott cliffhanger után, hogy a következő részt elindíthassuk. Idén már sokan szabadságot vettek ki, vagy úgy szervezték a munkájukat, hogy élőben streamelhessék a sorozatot és ennél nagyobb elismerés nem is kell. Az már biztos, hogy a szériát a negyedik évadig berendelték, így csak reménykedni tudunk, hogy majd a csúcson hagyják abba és ennél rosszabb nosztalgiasorozatunk sosem lesz.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kik a legütősebb rendőrpárosok? - Szavazás!
Következő cikk Julianne Moore és Matt Damon megválaszolja a net legfontosabb kérdéseit