68 lepedő – kritika


68 lepedő (68 Kill), rendező: Trent Haaga, szereplők: Matthew Gray Gubler, AnnaLynne McCord, Alisha Boe, amerikai akció-vígjáték, 93 perc, 2017. (18) 

Egy pszichopata szexi csaj meg a papucs fickója megegyeznek, hogy kirabolnak valakit. Azonban amikor a rablás során a lány elkezdi lazán legyilkolni az áldozatokat, akkor a srác újraértelmezi a kapcsolatukat. Ha a 68 lepedő egy paródia, akkor se lennénk vele maradéktalanul megelégedve.

Vannak azok a fajta B-kategóriás filmek, amiket ha nem vesz túl komolyan az ember, akkor simán képes élvezni. Ilyenkor egyszerűen azt mantrázzuk magunkban, hogy trash és máris engedélyt adunk arra, hogy felszálljunk a bűnös élvezet vonatára. Ehhez mondjuk elengedhetetlen, hogy a film ne vegye magát komolyan de a 68 lepedő esetében az a gond, hogy erre nem mernénk mérget venni. Néha gyanús lesz, hogy talán egy műfaj-paródiával van dolgunk, de aztán a film újra és újra bizonyítja, hogy csak egy rossz forgatókönyvvel. A stílusa hullámzó, a poénok fárasztóak, a történet szétesik, a karakterek egysíkúak, a sztori hiteltelen és minden jelenet egy abszolút klisé.

Chip (Matthew Gray Gubler) egy szerencsétlen srác, aki halálosan szerelmes a barátnőjébe (AnnaLynne McCord). A lány azonban egy pszichopata. Nagyon szexi, nagyon vad, de egy maréknyi józan esze sincsen. Ez akkor derül ki, amikor ráveszi Chipet, hogy rabolják ki a lány sugardaddy-jét, ugyanis annak 68 ezer dollár lapul a széfjében. Chip belemegy, de mire észbe kap, addigra a lány már legyilkolta a suggardaddy-t, annak feleségét, megszerezte a készpénzt és egy túszt gyömöszölt a csomagtartóba. A srác ekkor elgondolkozik, hogy talán rosszul választott és ez a Bonnie és Clyde szerep mégsem neki való. Az akció valójában gyorsan beindul, eszkalálódik a történet, de a kezdeti sokkosnak szánt részeken hamar túl vagyunk és utána jön a roadmovie szerű húzás, ami azonban darabjaira hullik és koherencia nélkül halad előre. Összevissza dobálják egymásra a horrorelemeket, hogy azt valami szivárványízű romantikus képpel szakítsák meg, miközben a legkiszámíthatóbb és sablonosabb karakterek tűnnek fel egy egy megállóban. A humor kiszámítható, legalább és a történet nem, de annak meg annyira kevés értelme van, hogy nem meglepetést okoz, hanem csak szimplán lefáraszt. Olyan, mintha egyfolytában éreztetni akarnák, hogy mennyire vad és őrült minden szereplő és a történetvezetés, de igazából csak zavaros az egész ami a vásznon történik.

Nehéz volna megfogalmazni, hogy mi volt a célja Trent Haaga rendezőnek a 68 lepedővel, mert olyan, mintha még a film stílusát sem bírta volna eldönteni, miközben már rég befejezte a filmet. Azok meg már csak idegesítő apróságnak számítanak, hogy például arra sem figyeltek oda, hogyha elnyomnak valakinek az arcán egy csikket, akkor annak a következő jelenetben lehetne valami maradandó látszata. Amúgy úgy tűnik a színészek élvezték a forgatást, talán még azzal menthető, hogy néha egész viccesen játsszanak benne, ez is valami.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 11 dolog, amit a Star Wars elleshetne a modern orvosi technológiákból
Következő cikk Joaquin Phoenixet ezért 2019-ben Oscarra jelölik