A jó főcím mindennél többet ér


Egy humoros videó, mely bizonyítja, hogy a jó főcímnek köszönhetően egy film hosszú ideig a közönség fejében marad.

A filmek egyik legfontosabb eleme a főcím, ami a 30-as évektől kezdve egyre igényesebb és esztétikusabb formában jelennek meg a vásznakon. Ez ragadja meg először a nézője figyelmét, ami ha legalább annyira egyedi tud lenni mint egy James Bond filmhez tartozó felvezetés, akkor az is biztos, hogy sokáig az emlékeinkben marad az alkotás.

Az alábbi humoros videó a filmfőcímek jelentőségére igyekszik felhívni a figyelmet, olyan klasszikus példákon keresztül, mint a Star Wars, A cápa vagy az Indiana Jones, miközben az elmúlt évek filmes termésének hanyag megjelenésű címeit is górcső alá veszi (mely nagy részben hozzájárultak a bukásukhoz). A szórakoztató tanulmány végső konklúziója, hogy bár a főcímek manapság közel sem annyira divatosak – emiatt kisebb figyelmet kapnak -, de egy valamire való rendező felismeri, hogy ez az elem az alkotási folyamat egyik kulcsmozzanata. Hiszen stílusában, megjelenésében, betűtípusában passzolnia kell a hangulathoz, miközben figyelemfelkeltő erővel is bírnia kell. Ha mindez teljesül, akkor meg is van az első lépés a siker felé, majd jöhet a hidegrázós trailer elkészítése, melyre itt próbáltunk megtanítani titeket.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tom Hardy DiCaprio tetkója
Következő cikk Fantomszál - kritika

1 Comment

  1. […] Ezzel a meggyőződéssel írjon. Kiemelkedő főcímekkel dolgozzon, minden cikk végére tegyen egy konklúziót; ezzel könnyíti az olvasókat abban, hogy felbecsüljék az oldalt, annak tartalmát, anélkül is, hogy végigolvassák. Hidje el, a “A Jó főcím mindennél többet ér“!  […]