Szombat reggel óta, amikor is a New York Times közzétette Uma Thurman vallomását a bántalmazásról, melyet Harvey Weinsteintől szenvedett el, a színésznő legnagyobb sikereihez köthető rendező lett az, aki maga felé fordította a puska csövét. Quentin Tarantinót, aki a Ponyvaregényben és a Kill Bill-filmekben dolgozott Thurmannel, egyre intenzívebben szapulja a (közösségi) média. A cikk egy felkavaró autóbalesetről is beszámol – és meg is mutatja a felvételt –, amelyet Thurman a Kill Bill forgatásának utolsó napjaiban szenvedett, és azt is részletezi, hogy Tarantino egyszer személyesen köpte le a színésznőt, egy másik jelenetben fojtogatta is. A Deadline interjúja.
Uma Thurman posztolta a videót az autóbalesetről, szerinte Tarantino mélyen megbánta az esetet.
Tarantinónak felajánlottunk egy lehetőséget a dolgok tisztázására, hiszen mostanában hírek jönnek és mennek, lábra kelnek szerte a világban, sokszor a #Metoo mozgalom kényelmes narratívájába ágyazhatóságuk érdekében elferdítve adódnak tovább. Az alábbiakban Tarantino részletesen tárgyalja a szóban forgó cikket, régi és bonyolult kapcsolatát Thurmannel, mindeközben rávilágít, hogy működik színész és rendező viszonyának dinamikája, és felfedi, miért lehet borzasztó kínos, ha egy cikk pusztán rövid leírását adja a történteknek. „Bűnös vagyok abban, hogy az autóba ültettem, de nem abban az értelemben bűnös, ahogyan azt az emberek gondolják” – mondta. „Életemben az egyik legjobban bánt döntésem, hogy rávettem őt erre a műveletre. Vannak témák, melyeknek nem tudok a sűrűjébe menni, de megválaszolok minden kérdést, amit felteszel.” Öveket becsatolni!
D: A New York Times-cikk, amelyben Uma Thurman végül felfedte a történetét, övön alul ért bárkit, aki olvasta. Különösen azért, mert a Harvey Weinsteinre nézve terhelő állításokat beárnyékolta annak a gépjárműbalesetnek a felvétele, melyet Uma a Kill Bill forgatása alatt szenvedett el. Mivel az egész a Weinsteinnel szembeni szexuális zaklatási vádak közé lett beillesztve, úgy tűnt, mintha Thurman a férfiak nők elleni agressziójához kapcsolná a történteket, és azt sugallta, kényszerítve volt arra, hogy „csak ülj a kocsiba és csináld.” Thurman azt állítja, hogy miután valaki azt mondta neki, hogy a kocsival nem stimmel minden, nem akart volán mögé ülni abban a jelenetben – majd látunk egy felvételt egy nagyon felkavaró balesetről.
T: Igen, azt a felvételt, amit tőlem kapott.
D: Mi volt az első reakciója, amikor elolvasta ezt a részt?
T: Tudtam, hogy sor kerül rá. Uma és én hosszú ideig beszéltünk erről, és eldöntöttük, hogyan csinálja majd mindezt. Ennyi év után végre tisztába akarta tenni, mi is történt annál az autóbalesetnél. Megkérdezte, hogy megkaphatja-e a felvételeket. 15 év telt el, keresnem kellett. Raktárakat kellett végigkutatni, dobozokat húzogatni, végül Shannon McIntosh találta meg. Nem tudtam elhinni. Nem hittem volna, hogy valaha megtaláljuk. Tiszta volt, tartalmazta az ütközést és az utána történteket is. Örömmel adtam oda Umának.
Az a helyzet, hogy Uma meg akart volna vádolni embereket ezért az eltitkolt mulasztásért. Az én dolgom az lett volna, hogy Maureen Dowd-dal interjút készítsek és azzal támogassam meg Uma követeléseit. Ez a beszélgetés viszont nem jött össze. Én és Dowd soha nem ültünk le egymással. Olvastam a cikket, és láttam, hogy mindenki körbebástyázta magát ügyvédekkel, annyira, hogy megnevezni sem engedték magukat. Így, főleg Maureen Dowd szavainak köszönhetően végül én szedem be az ütéseket, és viszem el a balhét.
D: Mondhatjuk, hogy amikor odaadta Umának a felvételt, arra számított, hogy az pusztán egy vizuális kiegészítést, adalékot nyújt majd a cikkhez?
T: Gondoltam, hogy akkor használják végül, ha eljön Uma nagy pillanata. És volt egy lezárásnak tekinthető epizódja, eleme is a történteknek. Harvey Weinsteinnek köszönhetően ugyanis megtagadták tőle, hogy láthassa ezt a felvételt. Pedig szerettem volna átadni neki, hogy megnézhesse, és ez segítsen neki emlékezni, mi történt az incidensnél. Soha nem beszéltem Umával erről, de sem én nem tudom pontosan, mi okozta a balesetet, sem pedig ő. Neki is vannak feltételezései és nekem is megvannak az enyéim. Abban reménykedtem, ha ezt a felvételt átadom neki és ő nyilvánosságra hozza, egy baleset-szakértő megnézheti majd, és pontosan meghatározhatja, hogy mi is történt valójában.
D: Ön is látta a cikkbe ágyazva megjelent felvételt. Milyen érzései vannak?
T: Nézze, ez egy régi történet. Láttam a felvételt akkor is, amikor megtaláltam. Az, hogy a cikkben újra láttam, nem változtatott semmin. Hadd térjek rögtön arra, amit szeretnék pontosan értésre adni. Hogy mi is történt azon a napon, amikor Umát baleset érte.
Jól emlékszem erre a napra. A forgatás utolsó szakaszában jártunk, és egészen eddig a percig nagyon jó nap volt. Ez volt a Parks-jelenet felvételének második napja, az Esteban Vihaio-jelenet. Ő és Uma is csodálatosak voltak. Szó szerint ez a vezetős jelenet volt a legutolsó felvétel aznap. El is pakoltuk az Esteban Vihaio-rész cuccait, örültünk neki. Egy furcsa, kétes mexikói talponállóban játszódott az egész, nagyon izgalmas volt. Velünk volt még a New Yorker riportere, Larissa MacFarquhar is, aki majdnem csatlakozott hozzánk a forgatás végére – de mivel ezek voltak aznap az utolsó képkockák, és egyikünk sem gondolta, hogy történik majd valami lényeges, végül hazament.
Egyszer csak hallom a forgatás vezetőjétől, Bennett Walshtól, hogy Uma fél az autós jelenettől. Egyikünk sem gondolta, hogy ez egy kaszkadőrmutatvány lenne. Csak vezetésről szólt az egész. Senki sem tartotta veszélyes akciónak. Talán kellett volna, de nem tettük. Nyilván amikor ezt felhozták nekem, pofákat vágtam és bosszankodtam. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nem öntött el a harag és nem váltam dühöngő őrültté. Nem rohantam Uma után az öltözőkocsijába, és nem ordítoztam vele, hogy azonnal szálljon be a kocsiba. El tudom képzelni, hogy talán forgattam a szemem és arra gondoltam, mennyi pénzt költöttünk el a Karmann Ghia kölcsönzésére, és erre az egy felvételre. Bárki, aki ismeri Umát, tudja, hogy nála az utána rohanás és ordibálva követelőzés nem célravezető módja annak, hogy rávegyük, hogy valamit megtegyen. Soha nem reagálnék neki ilyen módon.
Ehelyett az történt, hogy meghallgattam az aggályait. Annak ellenére, hogy mindent előkészítettünk a forgatáshoz, hallgattam rá. Azt csináltam, hogy magam vezettem végig ezt az utat, ezt az egysávos kis útcsíkot ott, Mexikóban. Levezettem, azt remélve, hogy elég könnyű és biztonságos lesz a szakasz ahhoz, hogy Uma is vezethessen rajta. Szóval csak mentünk, figyeltem az útra és azt gondoltam, hogy ez rendben lesz. Ez tiszta sor. Nincs tűrhetetlen meredeksége, nem kanyarog, nincsenek rajta rejtett S-kanyarok, semmi ilyesmi. Ez csak egy egyenes szakasz, és kész.
Umának volt jogosítványa. Tudtam, hogy ideges sofőr, de volt engedélye. Amikor befejeztem a vezetést, boldog voltam, mert azt gondoltam, hogy simán képes lesz erre, nem lesz semmi gond. Elmentem az öltözőkocsijához. A sminkese, Ilona Herman is ott volt. Nagyon távol attól, hogy haragos és dühös legyek, egyszerűen csak … mosolyogtam. Azt mondtam, ó, Uma, minden rendben lesz. Ez csak egy egyenes vonal, simán levezeted. Beülsz az autóba egy ponton, aztán elvezetsz egy másik pontba, és kész is vagyunk.
D: Nem kellett túl gyorsan hajtania?
T: Az elképzelés az volt, hogy 30-45 mérföld/óra sebességgel vezessen, azért, hogy a menetszél fújja a haját. Az útmenti avar miatt a 35-ös vezetése talán 60-nak tűnhet. De nem volt sehol semmi akadály, tiszta és sima helyzet volt.
Bementem, és vidáman újságoltam neki, hogy simán képes lesz rá, mert egyenes vonal az egész, és nem lesz gond. Uma azt felelte, hogy “Oké”, mert hitt nekem. Mert bízott bennem. Mondtam neki, hogy rendben lesz, én mondtam azt is, hogy az út egyenes. Én mondtam neki, hogy biztonságban lesz. Nem így lett. Tévedtem. Nem kényszerítettem be a kocsiba. Beszállt magától, mert bízott bennem. És hitt nekem.
Úgyhogy úgy döntött, hogy beszáll az autóba. Nem hallottam semmit arról, hogy egy szállítófiú azt mondta volna, hogy az autó nem működött. Ezt egyébként is különös dolog lenne egy szállító szájából hallani, mert ők felelnek a járművek biztonságos transzportjáért. Ha egy szállítófickónak valami mondanivalója lenne egy nem biztonságos autóról, akkor az első rendezőasszisztensnek, a gyártásvezetőnek vagy a producernek kellene jeleznie. Uma elvonult, hogy felkészüljön. Én a vezetés után és az Umával való szóváltásom után, miközben várom, hogy megjelenjen forgatásra készen, bemegyek az egyesbe. Megérkezek, és egy kérdéssel fogadnak.
Rendben volna-e, ha az autó az ellenkező irányban haladna? A világításnak jót tenne, mert nap végén vagyunk. Most csak találgatok, de mondjuk azt, hogy eredetileg keletről nyugatra vezettük volna az autót. Mehetnénk-e inkább nyugatról keletre? Ez a forgatást úgysem befolyásolja. Nem láttam előre, hogy befolyásol ez majd bármit is. Az egyenes út az egyenes út.
Megváltoztattuk tehát első elképzelést, így az autót az ellenkező irányba kellett vezetni, mint ahogy én tettem. És ez volt a baleset kiindulópontja.
D: Ön tehát az egyik irányban tesztelte az utat, Uma a másik irányba vezetett. A felvételből úgy tűnt, volt egy csavaros szakasz, épp mielőtt a fának ütközött volna.
T: Pontosan ez történt. Azt gondoltam, hogy az egyenes út az egyenes út, és nem hittem, hogy újra végig kellene mennem rajta, csak hogy meg lehessen bizonyosodni arról, hogy nincs különbség az ellenkező irányban. Ismét mondom, ez az egyik leginkább megbánt döntés az életemben. Rendezőként sok dolgot tanulsz, és néha rettenetes hibákon keresztül tanulod meg mindezt. Ez volt az egyik legszörnyűbb hibáim, hogy nem vettem az időt és a fáradságot újra végigmenni az úton, csak hogy lássam, mit kellene majd látnom.
Uma jó hangulatban tűnt fel. Megcsináltuk a felvételt. És balesetet szenvedett. Először senki sem tudta, mi történt. A baleset után, amikor Uma kórházba ment, bűntudattal gondoltam a történtekre. Az út mentén kezdtem sétálni az ellenkező irányba. És így, az ellenkező irányban haladva… Nem tudom, hogy egy egyenes út hogyan válhat nem egyenes úttá, de ez már nem volt olyan egyenes, mint korábban. Nem az a tiszta ösvény volt, mint aminek fordított irányban tűnt. Egy icipici S-kanyart fedeztem fel, ami egy mini-villát formált az út közepére.
Egyszerűen nem úgy nézett ki, mint az ellenkező irányban. Onnan szemlélve talán lehetett benne valamiféle optikai csalódás. Ebből az irányból viszont egyértelműen van benne egy kis kanyar, és ha megnézik a felvételt, ez az a hely, ahol Uma elveszti az irányítást. Szárnyal az egyenesnek gondolt úton, nincs a szeme előtt akadály, aztán meglátja ezt a kis S-görbét, és nem áll készen rá. Így elveszti az irányítást az autó felett.
D: Milyen az a pillanat, amikor látja a filmje sztárját karambolozni?
T: Szörnyű. Azt nézni, ahogy küzd a kormánykerékért… Eszembe jutott, hogy kardoskodtam, hogy az egész biztonságos, és hogy ő ezt meg tudja csinálni. Hogy hangsúlyoztam, hogy ez egy egyenes út, tiszta helyzet… Az a tény, hogy ő hitt nekem, majd látom szó szerint felbukkanni ezt a kis S-görbét. És ez őt összetöri. Szívszorító volt. A pályafutásom és az életem egyik legjobban bánt pillanata, millió okból.
D: Fel tudja dolgozni?
T: Ez az egész hatással volt rám és Umára az elkövetkező két-három évre. Nem mintha nem beszélgettünk volna. De a bizalom megtört. Eltört az a bizalom, amit a forgatás egy éve alatt építettünk, miközben őrült dolgokat csináltunk együtt. Azt szerettem volna, hogy minél többet megtehessen, minél több mindent próbáljon ki, miközben vigyázunk rá – és sikerült is. Nem sérült meg egyszer sem. És akkor az utolsó négy nap, amiről azt gondoltuk, hogy egy egyszerű vezetési felvétele lesz, majdnem megöli.
Elkezdtem magamban boncolgatni a történteket. Amikor egy kaszkadőrakció vagy mozdulat rosszul sül el, akkor tisztában vagyunk vele, hogy eredetileg is úgy álltunk hozzá, hogy tudtuk, nagyjából mire lehet számítani. Amikor viszont egy ilyen apróság kerül ki a kontroll alól, és az ember megpróbálja megmagyarázni az eseményeket, rájön, hogy ezer pici dolog van, ami félresikerülhet. Az úton több homok és kevesebb szemét volt, mint amire eredetileg számítottunk. Megváltoztattuk az irányt is. Rossz ötlet volt ezt tenni ellenőrzés nélkül. Azt hiszem, végső soron ez az oka a balesetnek. Bár az is igaz, hogy mivel a kamerát a Karmann Ghia hátára szerelték fel, a kocsi hátsó oldala túl nehéznek bizonyult a baleset során. Egy bizonyos ponton ez a kis Karmann Ghia majdnem vízisízett a homokon. Ezt még látni is lehet a képeken. Uma nem vezetett neki a fának, az autó egyszerűen csak csúszott a homokban. Neki a fának.
D: Mivel Ön és Uma a közelmúltban sokat beszélgettek annak kapcsán, hogy ő hogyan lép majd nyilvánosság elé a Harvey Weinstein-ügyben megélt tapasztalataival, úgy tűnik, mintha Ön cinkos lett volna abban, hogy segítsen neki elmesélni a sztorit a New York Timesnak, végül úgy szabadultak el az események, akárcsak az az autó.
T: Teljes mértékben a cinkosa voltam, átbeszélve vele mindent. Felmértem a saját emlékezetemet is, végiggondoltam az éveket és azt az időt is, amikor az inzultus történt. Mintha ez, ahogy a másik eset is, 1996-ban történt volna. Segítettem, hogy mindaz kijöhessen belőle, ami kijött. A másik dolog (a cikkben), amivel kapcsolatban félreértettem Umát, és amit ő nem is észlelt egészen tegnap esti beszélgetésünkig, az volt, hogy ő úgy érzi, az egésszel kapcsolatban történt valami titkolózás, sumákolás. Mármint a karambol bekövetkezése után. Ő nagyon is lehetségesnek tartja, hogy az autót Harvey Weinstein befolyására és Walton Bennett és Lawrence Bender döntése nyomán megsemmisítették. Ezekről a dolgokról sejtelmem sem volt. Uma és én ilyesmiről nem beszélgettünk, mint a kórházban töltött idő feldolgozása vagy a filmbe való visszatérés. Őszintén szólva, egyetlen pillanatig sem gondoltam az autóra a balesetet követően.
Mert nekem az autó sorsa egy egyszerű biztosítási esetnek számított onnantól kezdve. Jön a biztosító, vizsgálatot folytat, és ha valami nincs rendben a kocsival, akkor az kiderül, és helyzetet kezelni fogják. A rendező nem foglalkozik a biztosítóval; ez a produkciós menedzserek dolga. Producerek, gyártók, a Miramax üzletemberei foglalkoznak ilyesmivel.
Uma úgy gondolta, nem engedem meg másoknak, hogy hagyják megtekintenie a felvételeket. Nem tudtam, hogy ez történik. Mármint azt tudtam, hogy nem engedik meg, hogy láthassa a felvételeket, de azt nem gondoltam, hogy szerinte én ennek a részese vagyok. Most mondta el nekem, hogy nem hagyták hozzájutni a képsorokhoz.
Idén lépett kapcsolatba velem, és azt mondta: tényleg látnom kell azt a videót. Helyére kell tennünk a dolgokat. Egyetértettem vele, és belevágtam abba a heroikus küzdelembe, amit a felvétel megtalálásáért folytattunk. Megtaláltuk a raktárhelyiséget, ahol egy csomó cucc volt. Még egyszer mondom, az eset 15 évvel ezelőtt történt. És kihúztuk a dobozokat. Shannon McIntosh végignyálazta az összes dobozt. Először találtunk egy olyan felvételt, amit már láttam, de ez a szerkesztett változat volt, így a baleset nem szerepelt rajta. Végül megtaláltuk a karambol felvételeit is. Annyira boldog voltam, mert így meg tudtam mutatni Umának.
D: A cikkben azt állították, hogy mivel ezt a felvételt visszatartották tőle, nem tudott perelni, miután megsérült a térde és a háta. Alá kellett írnia…
T: Igen. Csak feltételezni tudom, hogy Harvey megfontolásából történt így.
D: Figyelemre méltó, hogy akármelyik felvétel is fennmaradhatott…
T: Nem tudok erre mit mondani… szó szerint az volt a legboldogabb nap ebben az évben, amikor Shannon megtalálta a felvételt, és elküldte nekem, és én tudtam, hogy megmutathatom Umának. Egy pillanatig nem gondoltam, hogy csak ülni fog rajta. Megkapta a felvételét, és végre megmutathatta a világnak.
D: Uma azt is említette, hogy elmondta Önnek azokat a dolgokat, amelyeket Harvey Weinstein követett el az ő sérelmére. Ön is megszólalt ez ügyben ex-barátnője, Mira Sorvino esetéhez kapcsolódóan. Mi a helyzet a történetnek ezzel a részével? Hogy Harvey Weinstein Uma Thurmanre is rákényszerítette magát?
T: Nos, valahogy feldolgoztam. A lényeg az, hogy a jó dolgok, amiket csináltam, a Maureen Dowd-cikkben vannak. Ugyanakkor nem fektettek rájuk hangsúlyt, hogy semmilyen benyomást ne keltsenek ezáltal. Mira elmondta, mit tett vele Harvey. Nem tudtam elhinni. Barát és barátnő voltunk, Harvey pedig távolságot tartott. Én arra gondoltam, hogy azért, mert kudarcot vallott Miránál. Hogy itt volt a nagy pillanat a Torontói Fimfesztiválon, ahol mindenki megőrül a városban a Hatalmas Aphrodité miatt, és jön ő, mint valami Flo Ziegfeld, aki bemutatja ezt az új sztárt a közönségnek. Úgy gondoltam, hogy túlbecsülte a saját szexuális vonzerejét is. Mira elmondta ezeket a történeteket. Borzasztóan megsajnáltam őt, és sajnáltam Weinsteint, hogy ilyen kétségbeesett lépésekre szorul. Mirával egy pár lettünk, és ő háttérbe vonult. Azt gondoltam, hogy Mira nagy törést okozhatott neki.
Aztán, amikor a Kill Billre készültünk, Uma elmondta nekem, hogy Harvey ugyanezt tette vele is. Ettől kezdve eszméltem rá, hogy Harvey csábító és nyomasztó támadásainak van egyfajta mintázata. Így hát rávettem Harveyt, hogy kérjen bocsánatot Umától. Maureen Dowd cikkében azt írja, hogy amikor Quentin szembenézett Harveyval…? Nos, az én konfrontációm annyi volt, hogy megmondtam neki, hogy Umához kell fordulnia bocsánatért. Ez történt. Bocsánatot kell kérnie tőle, és Umának el kell fogadnia a bocsánatkérést, ha meg akarjuk csinálni Kill Bill-t.
D: A film elkészítésének és a további közös munkának feltételéül szabtad ezt a bocsánatkérést? Halkan beszéltétek meg a kérdést, vagy indulatosan?
T: Határozott hangon. Egyre határozottabb hangon, mert természetesen Harvey megpróbálta elbagatellizálni a dolgokat és néhány dolgot nem pontosan úgy adott elő, ahogy történtek. „Hát, Uma ezt csinálta, meg azt mondta…” De ez nálam nem működött, mert tudtam, hogy Uma nem hazudik. Egy történet volt, és nem volt másik oldala. Harvey nagyon jó abban, hogy relativizálja a valóságot, és őszintén szólva, ha az ember nem ismeri azt, akiről szó van, könnyen kételkedést ébreszthetnek benne a másik személy iránt. Én ebben az esetben nem adtam meg Harveynak azt az örömöt, hogy kételkedni kezdjek Umában.
Tudtam, hogy hazudik, és hogy minden, amit Uma mondott, igaz volt. Amikor megpróbált kitáncolni a helyzetből, és előadni, ténylegesen hogy történt az eset, soha nem vettem be a sztoriját. Azt mondtam neki, nem hiszek neked. Umának hiszek. És ha meg akarod csinálni a Kill Billt, akkor helyre kell ezt hoznod.
D: Ön ott volt, amikor a bocsánatkérés megtörtént?
T: Nem voltam. De Umától tudom, hogy sor került rá. Egyértelműen megtörtént.
D: Visszatekintve az embereknek az lehet az érzése, hogy Harvey túl sokszor tehetett ilyet büntetlenül csak azért, mert senki nem beszélt róla. Ha így utólag gondolsz rá, milyen érzéseid vannak?
T: Hogy, hogy volt képes Harvey mindazt megtenni, amit tett? Ó, istenem … Már szembe kellett néznem az én… önelégültségemmel… hogy azt valamilyen ártatlannak tűnő formába fojtottam… Valamilyen okból most borzasztó rossz érzés, 1999-ben könnyebb volt azonosítani, hogy mit csinál. Az a hatvanas éveik közepét taposó férfiak érája volt, akik az íróasztal körül kergették a titkárnőiket. Most meg… mintha mindez valaha is rendben lett volna! Az egyik dolog, amit ez az egész történet eredményezett, hogy többet nézünk a tükörbe. Sokan gondolkodnak most azon, hogy gondolkodtak az ilyen kérdésekről akkoriban. Mit csináltunk, hogyan éreztünk akkor? Emlékszem, amikor Mira mesélt róla, hogy Harvey megpróbált feljutni a lakásába. Emlékszem, hogy sokkolt a tény, hogy ez zajlik a mai Hollywoodban. A nagy kérdés az, hogy mikor és hová tűnt el ez a sokk, amivel akkor reagáltam?
D: Ebben a cikkben Uma arról is panaszkodik, hogy egy jelenet folyamán Ön fojtogatta őt…
T: Hadd beszéljek erről. Uma szerint… de észrevetted, hogy nincs idézőjel ennél a résznél? Uma ezt nem osztotta meg Maureen Dowd-nal. Maureen Dowd meginterjúvolt másokat is a stábból, akik ezt mondhatták neki. Ha megfigyeled, az összes köpködésről és fojtogatásról szóló rész nem Umától való idézet, az Maureen Dowd stílusához tartozik. Valamilyen okból nagyon sok bőrt lehúznak erről a témáról. Amit nem egyáltalán nem értek. Látott már olyan filmeket, ahol egy szereplő arcon köp egy másikat?
D: Sokat.
T: Nos, ez éppen ilyen jelenet volt. Egy jelenet, melyben egy szereplő arcon köp egy másikat. Megmagyarázhatom, hogy pontosan miért tettem azt, amit tettem, a kérdésem inkább az, hogy mi ezzel a kibaszott probléma?
D: Hát, a körülmények…
T: Ön szerint mi jelenti a problémát?
D: A cikk szavai szerint: Uma azt mondja, hogy a Kill Billben Tarantino maga csinálta az erőszakos jelenetek egy részét, például az arculköpést… a megfogalmazás erőszakot sugall, de legalábbis azt, hogy egy nővel nem úgy bánt, ahogy ő megérdemli, hogy bánjanak vele.
T: Tehát innen fúj a szél. Mindannyian láttunk olyan filmeket, ahol az emberek a másik arcába köpködnek. Feltételezem, ha kétrészes felvétel lenne és Michael Madsen köpött volna az arcába, az nem jelentene problémát. De nem ez a helyzet. Az a jelenet, hogy Michael Madsen dzsúszt iszik, és köp egyet. Vágás után Uma arcát látjuk, és azt is, hogy a köpés eltalálja.
Az ominózus arconköpés jelenete
Természetesen megtettem. Ki másnak kellett volna? Michael Madsenben nem bíztam, mert nem lehettem biztos benne, hogy jó helyre érkezik-e a köpés, ha ő csinálja. Beszéltem Umával, azt mondtam, nézd, kötelességemnek érzem, hogy ezt én csináljam. Megpróbáltuk egyébként egy dugattyúval és vízzel is. De ha vizet adsz a gyümölcsléhez, nem úgy fog kinézni, mint a köpés. A nyál és a barna lé keverékének kellett lennie. Ezért megkértem Umát. Azt mondtam, hogy csak kétszer, legrosszabb esetben háromszor fogom megtenni. De azt nem tudnám végignézni, hogy ott feküdjön és újra és újra leköpje valaki csak azért, mert folyton elcseszi valaki. Mint kiderült, igen nehéz dolog emberekre köpni.
Szeretem Michaelt, fantasztikus színész, de nem bíztam volna meg ezzel a feladattal. Az ötlet tehát az volt, hogy én csinálom, így a felelősség is az enyém. Én vagyok a rendező, szóval a köpés művészeti vezetője is. Tudom, hol akarom, hogy becsapódjon. Én állok a kamera mellett. Tehát nekem kell csinálni. Vagy kérjek meg egy random kaszkadőrt? Hé Charlie, rá tudnál köpni Umára a kedvemért? Charlie annyira megijedne, hogy biztosan elbaszná, és utána köpne még vagy ötöt, mire sikerülne. Így viszont megcsináltuk háromszor, és Uma azt mondta: ha tényleg szükséged van egy negyedikre, gyerünk, csináljunk egy negyedik felvételt is!
D: Mi a helyzet azzal, hogy Umát egy lánccal fojtogatja…
T: A fojtogatás akkor történik, amikor a jelenetben Gogo [Chiaki Kuryama] a menyasszonyra dobja a láncát, a nyaka köré tekeredik és fojtogatni kezdi. Őszintén szólva nem voltam biztos benne, hogyan fogjuk felvenni a jelenetet. Láncot kell a nyak köré tekerni és látszódnia kell a fuldoklásnak. Arra gondoltam, hogy legalább a széles felvételek erejéig ne látszódjon a lánc, ezért Uma mögé egy oszlopot tehetnénk. Aztán jött Uma ötlete, hogy csavarjuk csak a nyaka köré és fojtogassuk ténylegesen – nem sokáig, nem erősen. Azt mondta, el tudja játszani a fuldoklást, de ha azt akarom, hogy vörös legyen az arca és könnyek szökjenek a szemébe, akkor igazából fojtogatni kell. Én voltam a lánc másik végén, és csak a közeli felvételek erejéig csináltuk. És sikeresen felvettük. Ez Uma ötlete volt. (…)
D: Beszélt Umával a cikk megjelenése után. Mit gondol, hogy ér véget a történet? Úgy érzi, most már minden rendben van kettejük között?
T: Rendben vagyunk. Umát is megviselte ez az egész hétvégi, ellenem való felbolydulást. Azért hibáztat engem, mert nem beszéltem Maureen Dowddal, azt mondja, ez az én hibám. De sosem akarta rám irányítani a támadásokat. Egész hétvégén beszélgettünk. Ő sem volt felkészülve arra a felháborodásra, ami engem ért. Hosszú és bonyolult történetünk van, már 22 éve foglalkozunk vele. Mindketten a legközelebbi emberek egyike vagyunk a másik életében. Meglepő volt egy olyan cikket olvasni, melynek címe Uma haragjáról szól, és Harvey iránti dühébe engem is belefoglal. Olyan részletesen még Harveyval sem foglalkoztak, mint amilyen részletesen a mi ügyünket taglalták.
D: Ha valaki a cikk elolvasása után úgy érzi, Uma Thurman nagyobb tiszteletet érdemelt volna, mint amilyenben a Kill Bill forgatása közben részesült, annak mit felelne?
T: Nem tudtam volna jobban tisztelni Umát a film készítése során. Több, mint egy évet dolgoztunk, három hónapig közösen voltunk tréningen. Ahogy a gyártókkal és a gyártásvezető az autóbaleset utáni helyzetet kezelte, legalábbis gyanús. Nem tudok válaszokat, de Uma meggyőzött arról, hogy kétséges az egész helyzet. Arra tudok gondolni, hogy Harvey paranoiás és ő teremtett ilyen helyzetet, mert nem akarta, hogy a felvétel Uma kezébe kerüljön.
A filmen kézen fogva masíroztunk át, végig egymás mellett álltunk. Az egyik olyan dolog, amit én és Uma is sajnálunk, hogy ez az egész történet beárnyékolja a Kill Bill örökségét. Megkeseríti annak az emlékét, amit mi ketten együtt csináltunk végig.
D: Az Önök karrierje olyan szorosan összefonódott a két Kill Bill film és a Ponyvaregény között.
T: Nekem és Umanak volt problémáink a baleset miatt. A karambolért engem hibáztatott, és jogában is áll hibáztatni. Nem akartam, hogy ez történjen. Én mondtam azt, hogy szálljon be az autóba, és én biztosítottam afelől, hogy az út biztonságos. És nem volt az. Az autó akár lehetett volna gyanús is akkor is, ha nekem nem szólnak róla. Megvoltak az ezzel kapcsolatos konfliktusaink is.
Nem idegenedtünk el. De néhány évre túlléptünk egymáson. Furcsa mód, amikor a New York Times egy sorozata híres rendezőkkel és munkatársaival foglalkozott, az egyik páros mi voltunk Umával. Emlékszem, álltam a backstage-ben a saját kísérőimmel és Uma is az övéivel. Kellemesen elvoltunk, de nem úgy, mint a közeli barátok. És találja ki, ki szerkesztette a sorozatnak ezt a darabját. Az a Larissa MacFarquhar, a New York-i riporter, aki a Kill Bill forgatásán velünk volt, és részese volt annak a végzetes napnak. Ez fél évvel azután történt, hogy a Kill Bill 2 kijött. Felmentünk a színpadra, hogy megcsináljuk a műsort, és a show egy pontján Uma és én úgy kezdtünk egymással beszélni, ahogy már évek óta nem, és ahogy annak idején mindig. Megint elkezdett viccelődni velem, ugratni, nevetni, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy újra mint Quentin és Uma beszélünk egymással. Megtaláltuk egymást a színpadon, vacsoráztunk egy nagyot a barátainkkal, és csodásan éreztük magunkat.
(…)
D: Miután ilyen részletesen elmondott mindent, nehéz megjósolni, mi lesz a narratíva. Az emberek úgy látszik, manapság úgy kelnek fel, hogy előre várják, ki által lesznek aznap megsértve vagy felháborítva…
T: Meg tudom érteni a helyzetet. Az első reakciót soha nem lehet előre megítélni, mire ujjonganak és mire szörnyülködnek az emberek, és hogy mikor csitulnak majd a kedélyek. Úgy érzem, hogy itt most őszinte voltam és elmondtam az igazat, és jó érzés két napi félreértettség után hangosan kimondani azt, ami valójában történt. Bármi is származik mindebből, én elmondtam a magamét. Széles vállam van, el tudom viselni, ami jön.
Forrás: Deadline.com
