Joaquin Phoenix lehet Joker


A Variety számolt be arról, hogy a Warner Bros. készülő Joker eredetfilmjének főszerepét Joaquin Phoenix kaphatja meg.

Bár a stúdió hivatalosan még nem erősítette meg a hírt, Tod Phillips rendező szerint Phoenix már rábólintott az alvilági bohóc megformálására, ami ellen a Warnernek nem volt kifogása.

Ami eddig biztos az előkészületben lévő DC-univerzum különálló filmjéről, hogy Phillips írja és rendezi. Phoenix nem fogja az Öngyilkos osztagban szintén Jokert játszó Jared Letót leváltani, ugyanis az előzményfilm nem lesz hatással a karakterére a jövőbeni DC filmekben.

Az eddig cím nélküli film a 80-as évek Gotham Cityjében játszódik majd, ami a kegyetlen bűnelkövetésekre koncentrálva mutatja be Batman legnagyobb ellenségének múltját. A szokványos képregényfilmektől eltérően sokkal inkább egy bűnügyi drámára számíthatunk, ami Phoenixnek igazán testhezálló műfaj.

A pletykák pár hónapja arról szóltak, hogy Leonardo DiCaprio volt az első személy, akit kinéztek az alvilági bohóc szerepére, de talán jobb döntésnek tűnik Phoenix, aki egyébként Lex Luthor karakterét visszadobta a Batman Superman ellen című filmben (és milyen jól tette!), illetve a Doctor Strange szerepét sem vállalta. Ezek szerint az őrült bűnöző eredettörténetében ezúttal lát kihívást, ami már önmagában jó hír a projektre nézve.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Legjobb vizuális effektusok kategória Oscar-díjasai (1929-2018)
Következő cikk Tíz film, amiben a 75 éves Joe Pesci menő volt