Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a mozi világában egyaránt vannak telibe talált és kevésbé sikerült párbeszédek és apa-gyerek kapcsolatok. Igaz ez az elmúlt évtizedek Disney-, Pixar- és Dreamworks-meséire is, melyeket az ezredfordulós generációk nagy része fejből idéz. Nagyvonalú bólintással ismerjük el, hogy animációs filmnek hajlékonyabb szívvel bocsátjuk meg a bögrére nyomtatható egyszerűséget, és valljuk be, hogy Mufasa, Pizsi vagy épp Fa Zhou egy-egy mondata a lelkünk közepéig elér.
A Disney, a Dreamworks és a Pixar történetében nem tobzódnak a vásznon az apafigurákat központba állító alkotások. Üdítő kivétel a Némo nyomában, és mellékszálként az apai szerep lényegére „igazi” apák nélkül rátapintó mesék, mint például a Kung-fu panda, a Herkules, a Fel!, a Mackótestvér (emlékezzünk Sitka szerepére!) vagy a Gru. Egy-két rajzfilm az egyszerűség kedvéért “apasablonokhoz” folyamodik. Ilyenek például az elérhetetlen vagy elhunyt, de ideált megtestesítő felmenők (A hercegnő és a béka, Coco), a gyermeküket túlféltő vagy épp túlterhelő, jellemzően uralkodói pozíciót betöltő, hagyományhoz ragaszkodó családfők (Pocahontas, Jégvarázs, Cápamese, Aladdin, A kis hableány, Vaiana).
Vannak a saját erejükre ráébredő utód bátorságát végül elismerve önmagukat is felülvizsgáló, sőt, akár önfeláldozó apák (Mulan, L’ecsó, Shrek, Az Oroszlánkirály, Merida, Így neveld a sárkányodat), és vannak az apafigurákat teljes mértékben nélkülöző rajzfilmek (Egy bogár élete, Toy Story, Szilaj, Irány Eldorádó stb). Az apa hiányából fakadó problémákat eddig nem tematizálta egy egészestés animációs film sem, bár igaz, van példa arra, hogy a karakterek jellemén ez a hiány tetten érhető (Mackótestvér, Lilo és Stitch).
A modern kor apáinak életlogisztikai problémáit és a sok családot érintő kommunikációs nehézségeket különös érzékenységgel ábrázolja az Agymanók: biztosan sokan felfigyeltek arra, hogy a felnőttek érzelmeit tekintve az anya fejében a bánat, az apa fejében a harag kezeli a „vezérlőpultot.” Elismerve, hogy a valóság bőségesebb kincstár, mint történeteink sztereotípiái, pihenjünk meg egy kicsit könnyed meséknek olyan nehézsúlyú mondataiba kapaszkodva, melyek talán nem komplex karakterű, de nekünk igazán kedves apaszereplők szájából hangoztak el.
#1: „Én akkor vagyok bátor, amikor kell. Simba, a bátorság nem abból áll, hogy magunk keressük a bajt.” (Mufasa – Az Oroszlánkirály)
Mufasa a családfői és királyi szerep mellett az apai felelősséget is fölülmúlhatatlan teljességgel vállalja, fenti szavait pedig a film legszívszorítóbb jelenetében tettekkel is alátámasztja, hiszen életét adja Simbáért. Az uralkodói bölcsesség, a hatalommal itt kéz a kézben járó (és tanácsadók alkalmazásával, valamint az asszonyhoz való gyöngéd viszonyulással is alátámasztott) alázat, az élet rendjének elfogadásához társuló bátorság és a játékosságnak teret engedő belső szabadság az, ami az Oroszlánkirályt minden rajzfilmfigurák legszerethetőbb apjává emeli.
#2: „Istenem! Milyen szépek idén a cseresznyefa virágai. De nézd csak: az elkésett. Meglásd, ha egyszer kinyílik, az lesz majd a legszebb valamennyi közül!” (Fa Zhou – Mulan)
Fa Zhou, az ősi Fa család feje elég magas szervát kapott az élettől, mikor az ókori Kína társadalmában háborús veteránként, fiúutód nélkül egy hagyományosan neki szánt szerepben örömöt lelni képtelen leánygyermekkel áldotta meg. A bölcs, de szigorú szeretet útján járó Fa Zhou azonban képes nézőpontot váltani, saját elvárásai helyett leánya belső konfliktusaira figyelni, a maga vívódásai helyett gyermeke küzdelmét támogatni, és őbelőle kihozni a benne rejlő legtöbbet (és nem azt, amit a külvilág megkövetelne). A fenti sorokban idézett gyönyörű, biztató szavakkal teszi mindezt.
#3: „Meg kell találnom a fiamat, hogy megmondjam, hány évig él egy tengeri teknős!!!” (Pizsi – Némó nyomában)
Pizsiről kellene mintázni az apai önfelülmúlás és a bizalomugrás szobrát. A felesége és családja elvesztésének traumáját állandósult pánikkal kezelő, egy szem fia iránti szeretetét görcsös túlféltésbe csomagoló apró bohóchal kifogást nem ismerve küzd le bármilyen külső-belső akadályt cápáktól, medúzáktól kezdve a bálna gyomrán át a pelikán torkáig, hogy megtalálja a gyermekét – s ráadásképpen önmagát is. Keresés közben megtanul elengedni is, bátorsággal úszni és evezni, és néha bizalommal fölfeküdni a gondoskodó élet víztükrére. Ő, aki korábban rettegett a nyílt óceántól.
#4: „És ha a pandák nem főznek olyat, amit szeretsz? A világot megmenteni komoly munka, az nem megy üres hassal. A jelenlétem kulcsfontosságú a sikerhez!” (Ping – Kung-fu panda 3)
Po, a panda a lehető legjobb helyre került a mózeskosár funkcióját betöltő zöldségesládában: Ping, az utánozhatatlan leveséről híres, kifőzde-tulajdonos lúd igent mondott a sorsnak, mikor az egészséges étvágyú pandamacit a gondjaira bízta. Nemcsak az éttermi gombócakciók sikerét és az ingyenreklámot köszönheti a Sárkányharcos felnevelésének, de azt is, hogy képessé vált fogadott fiát elengedni, saját féltékenységét leküzdeni, és ország-világnak megmutatni, hogy a gondoskodás nem biológiai apaság kérdése. Ping a Kung-fu panda trilógia leghitelesebb figurája.
#5: „Félreismertem a barátodat – és téged is.” (Django – L’ecsó)
A patkánykolónia feje azzal szembesül, hogy fia más, mint a többiek: nem elégszik meg ugyanis a szeméttel, valami többre, jobbra vágyik. Remynek az a vágya, hogy szakács legyen, de apja, Django a megszokás rabja és megrögzött emberfób, állandó szavajárása a „minek?”, az „ülj vissza, fiam, és edd a szemetet” pedig a jóéjtpuszi hétköznapi alternatívája. Ez talán nem ideális családi fészek egy szárnyaló életpályához, viszont remek kiindulási pont egy mintegy mellékes eseményként, de annál látványosabban végbemenő személyiségfejlődéshez (amiből egyébként sincs hiány a L’ecsóban, gondoljunk Linguini kibontakozására és még inkább Anton Ego fenomenális átalakulására). Django, a patkányfejedelem ugyanis a legfontosabb dolgot mondja ki, ami az apa-fia kapcsolat helyreállításához szükséges: tévedtem. A nyakas-makacs családfő annyira mégsem fafejű, hogy ne legyen képes beismerni a hibáját, és ne fordulna tökéletlenségében szeretettel a fia felé. Az már csak hab a tortán, hogy még a csávából is kimenekíti a többi családtag segítségével.
