Tudjuk hány évados lesz és mennyiből készül el A Gyűrűk Ura-sorozat


c2f4cf0dc4a2cf5ebe4e0dafe0039783

 A THR értesülései az Amazon által készített A Gyűrűk ura-sorozat 5 évadból fog állni, ami rekordösszegből, összesen egy milliárd dollárból készül majd el.

Novemberben jelentették be, hogy az Amazon miután 250 millió dollárért megvásárolta A Gyűrűk Ura televíziós jogait, a Trónok harca mintáját követve sorozatot indítanak J. R. R. Tolkien művéből. A Középföldén játszódó történet a A gyűrű szövetsége eseményei előtt fog játszódni, teljesen új történeteket helyezve a középpontba.

Most már azt is tudjuk, hogy a jogok megvásárlásával az Amazon összesen 5 évadra kötelezte el magát, amit összesen egy milliárd dollárból készít el a stúdió. A megállapodás értelmében a gyártási munkálatokat az elkövetkező két évben kell majd megkezdeniük, így ha minden jól megy, akkor 2021-ben újra életre kelhet a fantasy világok etalonja.

Ráadásul a filmeket megidéző minőségben, ugyanis a rekordösszegű költségei mellett a beszámolók alapján az Amazon a sorozat gyártásánál felhasználhatja a filmek anyagait és díszleteit is. Már csak egyetlen dolog hiányzik a rajongók lekenyerezéséhez, hogy Peter Jackson, mint producer csatlakozzon a gigaprodukcióhoz, ami biztosan nem az Amazonon fog múlni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 20 évnyi munka után íme Terry Gilliam Don Quijote filmjének első előzetese
Következő cikk Tűzgyűrű: Lázadás - kritika