Veszett vidék – kritika


Veszett Vidék (Sweet Country), rendező: Warwick Thornton, szereplők: Bryan Brown, Hamilton Morris, Sam Neill, ausztrál westernfilm, 113 perc, 2017. (16) 

A Veszett vidék egy olyan ausztrál western, amiben egy őslakos menekül az igazságtalan igazságszolgáltatás elől. Nem klasszikus zsánerrel van dolgunk, de olyan ügyes filmes megoldásokat használnak, amik hatásvadászat nélkül érik el céljukat. Olyan érzés ezt a filmet nézni, mintha egy földre esett cukorkát kéne elszopogatnunk és egyszerre érezzük a sercegő homokot meg az édes ízt a szánkban.

A legutóbbi nagyon erős ausztrál western talán Az ajánlat volt, amiben az emberi drámák beleégtek a nézőkbe. A Veszett vidék nem kifejezett western, mert annál sokkal nyomatékosabbak benne a drámai elemek, ráadásul igaz történeten alapul. A film első fele nagyjából hibátlan lett, amit egy nagyon egyszerű megoldással értek el. Miközben lassan elindult a történet, amiben egyelőre nem történik semmi, bevágnak pár jelenetet, amik nagyon durva tragédiákat mutatnak be pár másodpercben. Egy véres arc, egy megtörve zokogó férfi, egy láncra vert őslakos, de mindebből csak pár képkockát kapunk, amiről az sem világos, hogy visszaemlékezések, vagy a jövőt vetítik elénk. A pár pillanatig tartó bevágások legtöbbje ráadásul le van némítva és mégis, mindennél hangosabbak azok a síri csendben játszódó üvöltések. Minden nemzetnek megvan a maga mocska a múltjából, amit szégyellni kell; a Veszett vidék itt az őslakosain elkövetett bűneit próbálja feldolgozni és érződik, hogy mennyire fontos a készítőknek a téma, mert nagyon lágyan, de annál határozottabban állnak hozzá.

Az 1920-as években járunk és egy helyi őslakos, a családjával együtt, békésen él az Úr szemében mindenkit egyenlőnek látó lelkipásztorral egy kis birtokon. Aztán egyik nap új szomszéd érkezik, egy megkeseredett háborús veterán, aki viszont nem kezeli egyenértékűként a feketéket és „kölcsönkéri” a lelkipásztortól az őslakost családostul, hogy segítsenek neki a birtokán. Nem lesz szép vége a találkozásnak, mert a veterán megerőszakolja az asszonyt, a férje pedig később önvédelemből kénytelen lelőni a férfit. A képlet nagyon egyszerű: fekete férfi lőtt le egy fehér férfit, ezért menekülniük kell a törvény elől. A menekülők persze jobban ismerik a kietlen tájat, mint a seriff és társai, akik a nyomukba erednek, de a törvény keze nehezen fárad.

Közben megismerjük ezt a társadalmat, ahol a gyarmatosító fehér férfiak az uralkodók és ahol templom vagy bíróság nincs a városkában, csak kocsma, ahol az ítéletet nem Isten vagy a bírók szállítják, hanem maga az ember. A film lassú, de egyenletes a tempója. Borzasztóan nyers, pont mint a szereplői, a történet egyszerű, de nem egyértelmű a végkimenetele és megengedheti magának azt a luxust, hogy lomhán mutassa be például a megerőszakolást, amiben nem maga az aktus a legborzasztóbb, hanem ahogy a férfi gondosan és nyugodtan körbejárja a tákolt házikó minden sarkát, egyesével becsukja az összes ablakot, amíg a kamera már csak a teljes sötétséget veszi és halljuk, ahogy megtörténik a bűn. Nem az a gyomorforgató, amit látunk, hanem amiről tudunk.

A Veszett vidéket örömmel díjazzák különféle fesztiválokon, megérdemelten. Rétegfilm, amit nem egyszerű nézni, az egyetlen gond vele, hogy az elején kapott feszültséget nem sikerül fenntartani a végéig, így látványosan fárad a film. A szélesebb közönséget viszont simán bevonzza, az olyan színészekkel, mint például Sam Neill, a Vademberek Hajszájából. Mocskos történet a Veszett vidék, releváns társadalmi kérdésekkel, az igazságszolgáltatás megkérdőjelezésével, felemésztő tájakon, ami hiába tűnik régi sztorinak, az érzései túlságosan naprakészek.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hamarosan forgatják a xXx 4-et, az Így neveld a sárkányodat 3 dátumot és címet kapott, és összeállt a cannes-i fesztivál teljes zsűrije
Következő cikk Jonah Hill és Emma Stone így fest a True Detective rendezőjének új sorozatában