Nincs bocsánat (Unforgiven) R.: Clint Eastwood, Írta: David Webb Peoples, szereplők: Clint Eastwood, Morgan Freeman, Gene Hackman, Richard Harris, Jaimz Woolwett, Saul Rubinek, Frances Fisher, amerikai western, 126 perc, 1992 (16)
Filmrendezőként is nyeregben
Clint Eastwood rendezői karrierjében a Nincs bocsánat (1992) volt az igazi fordulópont, így ezzel a kötelező filmmel tisztelgünk a 96 éves élő legenda előtt. Több mint három évtizede sokan afféle búcsúnak hitték ezt a western remekét, pláne az érte kapott Oscarok és díjeső láttán, holott direktori karrierje csak ezután indult be igazán. Az Eastwood-Gene Hackman-Morgan Freeman-Richard Harris névsor meg eleve megtekintésre ösztönzi bármelyik mozirajongót.
Clint Eastwood már a rendezői karrierje előtt is élő legendának számított. Hírnevét főleg a westernfilmeknek köszönhette. Már az 1959-es Maverick sorozatban is szerepelt, majd a Rawhide westernszériában 200 részen át játszotta a főhőst. Ekkor figyelt fel rá Sergio Leone, akivel aztán a nagy sikerű dollár-trilógiát forgatta. Utána is rengeteg jobb (Fennsíkok csavargója, Akasszátok őket magasra!, A tizedes háreme, Két öszvért Sarah nővérnek) és rosszabb (Coogan blöffje, Fesd át a kocsid!) westernben keménykedett.
Színészi adottsága sosem ért fel Brando szintjére, ezt a szúrós tekintetű Clint is tudta magáról, így idővel a rendezés felé kacsingatott. Don Siegel pártfogoltjaként elindította direktori karrierjét, ami aztán összesen 40 egészestés filmet, megannyi sikert (és néha egy-két bukást), valamint jó pár díjat is sikerült összekalapálnia. Hogy mennyire kitartó, azt mi sem bizonyítja, hogy az 1971-es debütálása (Játszd le nekem a Misty-t) óta több mint két évtizednek kellett eltelnie, mire az Akadémia is jónak látta őt megjutalmaznia egy szobrocskával a Nincs bocsánat c. filmjéért.
Egy Big Whiskey nevű városban egy prostituált arcát az egyik elégedetlen ügyfél megvágja, viszont a helyi seriff, Daggett (Gene Hackman) nem akarja ezt a bűncselekményt megtorolni, úgyhogy pár lóért cserébe elengedi a tettest. Viszont a kocsma prostijainak nem tetszik az enyhe ítélet, ezért minden pénzüket összekuporgatva vérdíjat tűznek ki a késelő farmer fejére. Ez a hír megtetszik a Schofield nevű nagyszájú és fiatal fickónak, aki felkeresi Bill Munny özvegyembert (Clint Eastwood), aki valaha hírhedt gyilkos volt, de felesége hatására jó útra tért. Bill két gyerekével vezeti a farmját és pénzszűke miatt kénytelen elfogadni az ajánlatot. Ráveszi régi társát, Ned Logant (Morgan Freeman), és hármasban próbálnak eljutni Big Whiskey városába. Ezzel párhuzamosan az Angol Bob nevű híres pisztolyforgató (Richard Harris) is a városba érkezik, hogy behajtsa a vérdíjat. Természetesen a seriff mindent megtesz, hogy az általa hozott döntés érvényben maradjon és megvédje saját befektetését a bérgyilkosoktól.
Eastwood rendezői pályafutása során összesen 4 westernfilmet készített (Fennsíkok csavargója, A törvényenkívüli Josey Wales, Fakó lovas, Nincs bocsánat), amik mind életművének jobbik részét gazdagítják. Miért is különleges a Nincs bocsánat? Önmagában nem kéne, hogy az legyen, hiszen már több évtizede létezett a revizionista western fogalma, valamint a spagettiwesternek korában a nihilizmust is csúcsra járatta a műfaj. Az összesen 52 díjat nyerő alkotás két dologban tűnik ki pályatársai közül: az egyik, hogy külsőleg és belsőleg is véglegesen dekonstruálja a műfajt. A másik pedig, hogy mindezt maga a műfaj legendája és fontos alkotója teszi. Ugyanis a Nincs bocsánat lényege az, hogy a műfajt és benne Eastwood karakterét teljesen a földre rántsa.
Épp ezért furcsa dolog, hogy rendezőnk már a 80-as évek elején megszerezte a jogokat a megfilmesítéshez, mégis jó tíz évet ült rajta, mert előbb más mozikkal akart foglalkozni. Számára Az elefántvadász (John Huston rendezőről szóló) film volt az álomprojektje, ami sajnos aztán megbukott a pénztáraknál. A produkciós cégének egyik munkatársa meg azt is javasolta, adja el, mert ez a forgatókönyv borzalmas és meg kell szabadulni tőle, emiatt maga Clint sem foglalkozott sokáig kellően az irománnyal. 
A Nincs bocsánat tehát nem feltétlen volt egy álomprojekt, viszont az eltelt idő és tapasztalat mind előnyére vált a produkciónak: Eastwood ekkor már elmúlt 60 éves, a menő, fanyar humorú pisztolyhős szerepében már nem igazán mutathatta magát. Valamint, akkor már elég tapasztalt és szakmailag a legmegbízhatóbb rendezők közé tartozott, sosem lépte túl a költségvetést vagy az időkorlátot a stúdiók legnagyobb megelégedésére.
És mivel jelen esetben egy westernről volt szó, így Eastwood könnyedén meg tudta szerezni hozzá a forgatási költséget. Gene Hackman volt az egyetlen, akit kicsit győzködni kellett, mivel a sztár gyerekei panaszkodtak neki, hogy túl sok erőszakos filmben játszik, épp ezért hezitált a döntésével. Valamint érdekes adalék, hogy mikor Eastwood felhívta Richard Harrist, hogy felajánlja Angol Bob szerepét, ő épp a direktor Fennsíkok csavargója filmjét nézte a tévében, és azt hitte, hogy valaki telefonbetyárkodik vele. Természetesen kiderült, erről szó sincs, így hamar megköttetett az egyezség.
Valószínűnek tartom, hogy Eastwood forgatásai a lehető legkomolyabban és leggyorsabban zajlanak, így történhet meg az, hogy általában szinte semmilyen pletyka vagy botrány nincs filmjei körül. Így volt ez jelen esetben is, úgyhogy azonkívül, hogy Kanadában forgatták, rekordidő alatt, nem igazán lehet mit mondani róla. Sokkal érdekesebb maga a forgatókönyv és a kész mű. David Webb Peoples (Blade Runner) írása szembesíti a vadnyugat legendáit a realitással. Nagyjából így lehetne lerövidíteni, de az igazán szembetűnő az, ahogy a vérszomjas gyilkos Eastwoodtól azt látjuk, hogy két gyerekét neveli a farmon, tökéletesen megbízik bennük, és első látásra elhisszük róla, hogy elhunyt feleségét örökké szeretni fogja. Ahogy a Sundance kölyök által inspirált nagyszájú és gyilkolásra vágyó Schofield kölyök karakteréről kiderül, hogy testileg-lelkileg alkalmatlan fejvadásznak, és igazából csak egy síró kisfiú.
Ám ott van Angol Bob, a rettegett mesterlövész, aki saját írójával járja a vadnyugatot, hogy aztán mindenféle mendemondák kitalálásával öregbítse hírnevét. Mindennek tetejében Daggett seriff az, aki bár a film rosszfiúját alakítja, viszont ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb a szerepe. Ő az, aki mindenkinek a hazugságán átlát, például felfedi Angol Bob hamis személyazonosságát is. Ugyanakkor a seriff maga is bűnözővé vált akkor, mikor nem tartatja be a törvényt. Hiszen a késelő farmert jog szerint sokkal súlyosabb büntetésre kellene ítélnie, de a közérdek címén mégis futni hagyja őket, amit az ő logikájával még meg is lehet érteni.
A film legérdekesebb szála viszont az, hogy vajon kicsoda az Eastwood által játszott karakter? Valóban egy kegyetlen gyilkos volt vagy ez csak legenda? Ahogy haladunk az időben és „hullanak ki a csontvázak” a nagynevű karakterek mögül, úgy közeledik Bill Munny és a seriff találkozása, ami természetesen a mozi legfeszültebb perceit eredményezi. És míg a néző azon izgul, mi lesz a párbaj végeredménye, közben választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen is lehetett az igazi Vadnyugat.
Itt ugyanis senki sem pontosan célzó hős vagy vérszomjas gyilkos, inkább csak átlagosak és leginkább a holnapi nap foglalkoztatja őket, az emberekből meg elsősorban az elszigeteltség és a szűkösség hozza ki az „állatot”, de még ez is csak ritkán történik meg. A vadnyugati mendemondáknak talán ha a tizede igaz, ahogy a későbbiekben a Jesse James meggyilkolása filmben is oly remekül ábrázolták. Ezért is remek a Nincs bocsánat lezárása, ahol magának a nézőnek teszik fel a kérdést: kicsoda Bill Munny? És ez ugyanúgy vonatkozik minden olyan karakterre, amit Eastwood valaha eljátszott. Nem véletlen, hogy a stáblistán két embernek ajánlja művét: Sergio Leone és Don Siegel.
Eastwood utolsó westernfilmje a bemutató utáni tavasszal, 1993-ban elnyerte a legjobb film, legjobb rendezés (mindkettő Eastwood), legjobb vágás (Joel Cox), valamint a legjobb férfi mellékszereplő (Gene Hackman) Oscar-díját. Clint bácsi akkor már lassan 30 éve volt a csúcson, ebből rendezőként is eltöltött két évtizedet. Szinte hihetetlen, hogy ez utóbbiként még csak ezután indult be a karrierje. Közvetlenül a díjeső óta ugyanis további 24 filmet dirigált le, és a 2000-es években (azaz jóval 70 éves kor felett) volt szakmailag a legjobb formában. Bár azért voltak kisiklások az eltelt időszakban (pl. a Cry Macho főszerepét már látványosan nem neki kellett volna eljátszania, és az Azután, vagy a J. Edgar minden jó szándék ellenére is kicsit laposak voltak), azért el lehet mondani, hogy többségben voltak a sikerültebb alkotások, és néha igazán remekül fogta meg az adott téma esszenciáját.
A 2004-es Millió dolláros bébi után ismét hullott a teljesen megérdemelt Oscar-eső, de másik két rendezői jelölése, a Titokzatos folyó és a Levelek Iwo Dzsimáról is abszolút kiérdemelt volt. Sajnos számos rendezése a mai napig nem találta meg a megfelelő helyét a mozgókép történelmében. Korábbi western dirigálásai közül például A törvényenkívüli Josey Wales szintén kiemelkedő alkotás, ám Az elefántvadász vagy a Madárka kapcsán is lehet érezni, mennyire sokoldalú és érdekes Eastwood, csak ezek nem azt a kommersz oldalát mutatják, ami miatt anno tódultak rá az emberek a mozikba. Szerencsére az immár 96 éves legenda kivárta, hogy azok is felfedezzék tehetségét, akik eddig még nem tették meg.
