Villeneuve új infókat osztott meg a Dűne remake-jéről


fceb866d965652a43e1152c8b4a3467a XL

A Szárnyas fejvadász 2049 rendezője már gőzerővel dolgozik Frank Herbert sci-fi regényének, a Dűnének újbóli feldolgozásán, amiről a La Press magazinnak árult el friss információkat.

Ebből kiderül, hogy a két részesre tervezett film Eric Roth-tal (Forrest Gump, Benjamin Button…) közösen írt forgatókönyvét nemrégiben befejezték, hamarosan pedig a forgatások előmunkálatait is szeretné megkezdeni a direktor. Ugyanakkor csak az első részt jegyzi majd Villeneuve, a folytatásra kénytelen átadni a dirigálást:

Eric Roth írta a szkript első verzióját, amit a későbbiekben átalakítottam. Még sosem voltam ilyen kreatívan szórakoztató, mint itt. Bárcsak egyszerre tudnám mindkét filmet irányítani, de ez túlságosan költséges lett volna, így egyszerre forgatjuk őket.

Denis Villeneuve korunk egyik legtehetségesebb rendezője, aki a lehetetlent is teljesítette már Ridley Scott klasszikusának, a Szárnyas fejvadásznak méltó folytatásával, így bizakodóak vagyunk, hogy a David Lynch által 84-ben rendezett Dűnét is sikerül méltó módon és újszerű nézőponttal felfrissítenie.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Deadpool 2 - kritika
Következő cikk Ryan Reynolds és Josh Brolin sértegetőversenybe kezdtek