Deadpool 2 – kritika


Deadpool 2, rendezte: David Leitch; szereplők: Ryan Reynolds, Josh Brolin, Julian Dennison, Zazie Beetz, T. J. Miller, Brianna Hildebrand, Morena Baccarin; színes, amerikai-kanadai képregény vígjáték; 2018, 119 perc (16)

Ez itt a kreatív kritikacím helye, amire nem futotta lezsibbadt aggyal, szóval csak egy negyedik fal lett belőle (amiből még lesz pár lentebb)

Wade Wilson összes mozis megjelenése nagyot szólt. És hogy a mostani miképp muzsikál? Nos, az a terem kihangosításától és a licencelt számoktól is nagyban függ, amúgy Deadpool nem zenél, csak szereti. Ő nem zenél, ő csak marháskodik és változatos effekteket hív segítségül az ölései vizualitásához. Ezt meg mi szeretjük. Persze csak akkor, ha úgy csinálja, mint két éve. Jó hír! Úgy csinálta.

Két dolog izgatott sokakat (na jó, meg egyeseket valószínűleg Reynolds is, de nem hiszem, hogy az itteni kinézete miatt). Egyrészt a klasszikus folytatás szindróma (nagyobb, jobb, több, keményebb, brutálabb, humorosabb, itt elvesztettem egy duplabét, még valami két B-re végződve, stb.), másrészt a csapat behozatala, amivel elindulunk az X-Force felé, mely már nyilván más, mint Egy Solo történet, a folytatás is Duó meg Trió történet lesz.

Kezdjük talán ott, hogy mi volt az előző rész legnagyobb rákfenéje: az egyszerűen nagyszerűsége. Mert miközben tök jól parodizálta a műfaji sablonokat, ő maga is egy nagy sablonná vált, ami nyilván összecsengett a karakterrel, de benne meg sokkal több potenciál lakozott ennél. Ugyanakkor meg az átlagnézőknek elengedhetetlen egy eredetfilm, meg nem ártott az új idővonalon is megcsinálni, szóval két szék közé valami R-esen felnyársaló éles dologra estek a szituval. Azonban mivel harmadjára már nem kell se pókcsípés, se Ben bácsi, így végre Wade-et is ismeri mindenki.

Ebben az a jó, hogy nem kell tökölni a felvezetéssel, azonnal belevágunk mindennek a közepébe, ehhez pedig még hosszabb játékidő is dukált, ami viszont – mivel érdemi történet ezúttal sincs sokkal több – talán gyorsabbnak is érződik, hisz nem olyan egyértelműen megyünk A-ból BB-be (áh, megvan a duplabém!), nincs előttünk a nyilvánvalóan kötelező felütés. Csak az ütés. Abból viszont igen sok.

„Még hogy nem haladunk az egyértelműbe, mi?” – mondhatnátok. Aha, megyünk. De akár egy kiszámított vérengzés módja, úgy ebben is kiszámíthatatlan a film.

Na, de persze a több játékidő az előző sikerével járt, és csak nagyobb költségkasszával jöhetett létre, ami máris nagyobb stúdióbefolyást, meg X-Meneket feltételez. Igen, feltételez, de legnagyobb szerencsénkre (köszi, Dominó!) csak feltételez. Főképp. Oké, két poént kiszedtek (a babahitler meggyilkolását a stáblista utánról – pedig a kötődő utalás még megvan rá – és a Disney-Fox üzletet érintő, valószínűleg túl őszinte geget), de ezeket is csak olvashattuk, a filmben nem érezni humorilag különösebb változást. Nem akarja überelni (különben is, Dopinder taxis), de alább adni sem akar az előddel szemben. Ez viszont így kissé visszalépés.

Hiszen a hasonló poénáradat nagyobb, a hosszban jobban eloszlik, ezért párszor leültnek érezhetünk jeleneteket, de ennek inkább örüljünk, hogy egy picit szusszanhatunk. Rátok fér.

—szusszanás helye—

Az új rendező láttán természetesen egyből eszünkbe juthatnak a 2015-ös Hitman film roppant emlékezetes akciójelenetei, úgy, mint az a… a… izé… az a robbanás (ugye volt benne robbanás?). Persze akadtak, őszintén szólva igen sokan, akik optimistábban dobáltak be olyan címeket, mint a Parker (nem a Peter) és a Ninzsagyilk… – „Botond, ezekben Leitch csak second unit volt!” Na és? Az pont az akciókat jelenti! Karrierje csúcsa e tekintetben úgyis a Polgárháború repteres jelenete, az a kreativitásával meg még jobban is idevág, mint például az Atomszöszi. Forradalomra tehát nem kell számítani akciók terén.

Nyilván több van és azok jobban néznek ki, de ennyi. És hogy ez csalódás-e? Az attól függ, ki mit várt. Ez még mindig egy vígjáték, a legtöbb action! a felvételek kezdetekkor lehetett, de nincs ezzel baj. Pont hogy ezzel is rácáfol az előzetes várakozásokra és a folytatások sablonjaira. De nyilván tapasztalhatunk fejlődést, nem is kicsit, szóval csak nyugi.

Még négy fontosabb tényezőről kell beszélnünk: a popkult részéről, a színészekről, az R-ről (meg arról is) és a hüvelygombáról. De azt inkább a kritikán kívül, ha nem gond. Szóval a popkult rész most is jeles, elsőre tuti átszaladunk valamin. Velem pl. megesett, hogy még az előző poénon sem tettem túl magam, de elsütöttek közben egy másikat, ami így már nem ragadt meg, és most izgatni fog az újrázásig. Arányokban itt nem éreztem különbséget a két rész között.

Sőt! Ezúttal vannak olyan, éppen csak felbukkanó cameók, amikre nem is feltétlen adnak elég időt, hogy felfogjuk. Vagy azért, mert nem akarjuk elhinni, hogy az ő volt, vagy azért, mert egyszerre jelennek meg sokan és nincs kitartva addig a kép, hogy mindenkit megszemléljünk. Jó, azért nem a bevillanó Brad Pitt-tekre kell gondolni a Harcosok klubjából vagy A John Malkovich-menetből, de valami hasonlóra. Titkolt meglepetés karakter is akad. Egy-két sokat megállított képkocka tehát biztos lesz, de az Elemi ösztön óta tudjuk értékelni az ilyet…

A brutalitáshoz csak annyit fűznék, hogy ez is hozza a kötelezőt. Azért az a beharangozás tényleg túl erős volt, miszerint a Kill Bill 1 óta a legindokoltabb R besorolást láthatjuk, szóval ilyen instant templom mészáros jelenetre ne is számítsunk, de abszolút nincs visszalépés ebben a nagyobb pénz és stúdióbefolyás ellenére. Utóbbi létezésében a film láttán kételkedek.

És akkor végül a színészek. Meglepő, de drámai jelenet is akad, tehát kell a mély színészi… na persze, lári-fári, mit beszélek én? Szellemzsaru Zöld Lámpásunk változatlanul lubickol, a Jonah Hex tekintetű, K ügynök dumájú Thanos (fél)szemmel láthatóan még nem unja a képregényfilmeket, az űrviharos hackercsajnak kisebb a feltolt dekoltázsa a pankrátor Francis Henchmannél (ez is de rasszista megnevezés már!), a dagi srác nem fogyókúrázott a Vademberek hajszája óta, Morena Baccarin meg mintha a Gotham egyik forgatási szünetéből ugrott volna át. A Negaszónikus Tini Torpi növesztett egy kis hajat meg mindjárt két mai kötelező PC pontot teljesítő (és parodizáló) „szerelmi szálat”, a többi visszatérő visszatért, meg vannak még ismerős arcok (meg A-Ha, meg Pat Benetar, meg AC/DC Comics), akik… vannak. Igen, zenében most is erős a felhozatal, de minek ide mélyelemzés, amikor minden erőfeszítésük ellenére az Akadémia úgysem fog felfigyelni rájuk.

Persze érnek apróbb csalódások, pl. Kábel családnevének (és az erre felhúzható X-poénok teljes) hiánya, az utolsó előzetest ellopó Peter kevés szerepe, vagy, hogy a láthatatlan mutánst nem Drax játszotta, de alapvetően csak olyan kisebb-nagyobb bajok vannak a filmmel, mint két éve. Amik egy része abból fakad, hogy azt parodizálja, egy másik része pedig abból, hogy nem is akar több lenni. De minek is akarna, ha ez így még másodjára is tökéletesen működik?

A stáblistás jelenetek(!) iszonyatos telitalálatok és van valami hasonló poén ahhoz, amit én egy elmélet során anno összeraktam már az oldalon, de hogy elkerüljük a spoilereket, most nem hivatkozom be ide. Hanem csak ide.

Nyugi, nem spoiler, Deadpool amúgy is meghal a filmben, de Reynolds is külön kérte, hogy ezt ne lőjük el.

Most értékelésnek meg pontozásnak kéne jönnie, de hát nekem az tökmindegy (akkor vajon hanyas, na?), hisz a film objektíven nem annyira nagy durranás, de ezt nem lehet objektíven nézni és eleve nem nagy durranás akar lenni. Ha nem szippant be, akkor hamar kiköp. De miért is lennél itt a második résznél, ha korábban már egyszer kiköpött? Aki viszont maradt, az valamiért maradt és csak nagyon kis eséllyel érheti csalódás.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Végre megkapta első teljes előzetesét Lars von Trier új korhatáros thrillere
Következő cikk Villeneuve új infókat osztott meg a Dűne remake-jéről