Belenézhetünk Woody Harrelson élőben közvetített filmjébe


Woody Harrelson menekülni próbál a londoni rendőrség elől, a Lost in London című klipjében, melyet tavaly élőben vettek fel és adtak le a mozikban.

Harrelson még tavaly januárban küldte mozikba a figyelemreméltó kísérletként aposztrofált Lost in Londont, ami amellett, hogy a színész első rendezése volt, egyetlen egyszer került bemutatásra a mozikban. Ugyanis a filmet élőben vették fel és valós időben közvetítették a közönségnek, ami a kritikusok (akik pont elkapták a limitált számú vetítéssorozatot) többségétől is pozitív visszajelzést kapott.

Harrelsont a történet megalkotásában egy 2002-ben bekövetkezett személyes incidens inspirálta, amikor is a londoni rendőrség letartóztatta és egy éjszakára börtönbe zárta, miután eltört egy hamutartót egy taxiban.

Ahogy az a film klipjéből is látszik Nigel Willoughby (Downton Abbey) operatőrnek nem volt egyszerű dolga a forgatáson, ugyanis az egész projekt  egyetlen felvételből áll. Kétségkívül rengeteg előkészület kellett ahhoz, hogy egyszerre spontánnak és mégis gondosan összehangoltnak tűnjön az élőben 24 helyszínen rögzített, több akciót és autós üldözést tartalmazó jelenetek sora. Amiben ráadásul Owen Wilson is felbukkan.

A szatíra és a Hitchcock-féle menekülést remekül ötvöző Lost in London valódi varázsáról sajnos már lemaradtunk, és visszanézve már biztosan nem gyakorol akkora pszichológiai hatást a nézőjére, mintha élő közvetítésként látná, de a Harrelson rajongóknak és a filmvilág szokatlan rendezői módszereit kedvelőinek érdemes egy próbát tennie vele.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Százholdas Pagony összes lakója felbukkan a Christopher Robin új előzetesében
Következő cikk A hét röhögései (243.)