A történet (The Tale), rendező: Jennifer Fox, szereplők: Laura Dern, Elizabeth Debicki, Jason Ritter, Ellen Burstyn, Frances Conroy, amerikai dráma, pszichológiai film, 114 perc, 2018 (16)
Mesélj magadról…
A „#metoo” épp lecsengőben van, de még hallat magáról a sztárok körében, itt egy olyan film, ami tökéletesen reprezentálja nem csak egy megerőszakolt lány gondolatait, hanem mindazt az emlékekkel való játékot, amit mindannyian űzünk, csak sosem mertük magunknak bevallani: hogyan állítsunk be egy évtizedekkel korábbi traumát/rossz emléket/tragédiát úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Jennifer Fox híres dokumentumfilmes rendező, aki saját élményei alapján úgy határozott, hogy megírja és megrendezi saját történetét, hátha ezzel kicsit utat mutathat azoknak a nőknek, akik hasonló traumán estek át. A filmben őt Laura Dern alakítja, aki magányos utazásra indul emlékei tengerében. A történet alapján a már 40-es éveiben járó Jennifert egyszer csak zaklatottan felhívja édesanyja (Ellen Burstyn), aki eldugott levelezéseket és naplórészleteket talál Jennifer gyermekkorából, amik egy komplett történetté állnak össze. Ezeket a leveleket megkapja a már felnőtt Jenny is, így elkezdi apró mozaikokból összerakni a csodásan megfogalmazott történetet és a részletek felkutatásakor egyre élesebben körvonalazódik számára, hogy ezek a szép selyemszalaggal átszőtt gyerekkori emlékek olyan súlyos lelki sérüléseket okoztak számára, amiket tudat alatt egész életében a hátán cipelt.
A film felépítése és elbeszélésmódja nagyon töredékes, ugyanis nem a klasszikus hollywoodi elbeszélésmód segít minket vinni a sztoriban, hogy megértsük, mi történt a mostanra már felnőtté vált Jenny-vel, hanem a gyermekkori flashbackek a lovas táborról és a futóedzőről, Bill-ről, akihez romantikus szálak fűzték, valamint ott volt még Mrs. G is, aki szintén megérintette érzelmileg a kislányt. A gyermekkori emlékekhez nagyban hozzájárult a szülők szigorúsága és a valamelyest elszigetelt és szabályokat támasztó életmód, amibe a kis Jennyt belekényszerítették. A történeteit az iskolai tanórákon is felolvasta, ám tanárai is fikcióként kezelték a történetet.
Nagyon jól összeszedi A történet, hogy egy ilyen traumán átesett személyt mennyi minden készteti arra, hogy inkább a feledés homályába vagy a kedves emlékek világába száműzze az ilyen szörnyűségeket. Első sorban a tagadás, ahol az áldozatként való öndefiniálás is szörnyű valóságot ad annak a szexuális bántalmazásnak, ami megtörtént. Másrészt a környezet „vaksága”, hiszen Jenny körül mindenki sejtett valamit, de senki sem szólt, pedig a jelek egyértelműek voltak – de ezek is csak a múltba révedés utáni mozaikokból derül ki, az összkép itt csak a mézes-mázas mesét tartalmazza, ami akkor a 13 éves Jennyben megszületett.
A folyamatos múltban való ugrálás érdekessége, hogy olykor visszatérünk egy-egy jelenethez, ami először úgy van ábrázolva képileg, ahogy Jenny fejében akkoriba ez történt, majd újra visszatérünk és már úgy látjuk, ahogy Jenny is látja felnőttként a rádöbbenés után – sokkal fiatalabb, szinte már gyermeki önmaga, az egészet átitta a gusztustalan kihasználás bűzös izzadsága.
A történet során folyamatosan hallhatunk belső monológokat és a filmből kibeszélő, negyedik falhoz forduló pillanatokat, de itt a 13 éves Jenny nem felénk fordul, hanem már felnőtt önmagához, akivel szemben önigazolást szeretne nyerni tetteiről és akkori döntéseiről.
Nagyon nyomasztó, de egyben olykor bántóan hatásvadász elemeket használó (a zenei betétek elég kínos idilli hangulatot próbálnak kölcsönözni a gyermekkori emlékeknek, de ez inkább válik kliséssé, mint átélhetővé). Szörnyű, mégis fontos történet, hiszen bár a #meetoo tényleg kezd csillapodni és már csak pár hollywoodi sztárról hull le a lepel, mégis a probléma továbbra is fennáll, amire ez az emlékekben kutató utazás egy nagyon pontos pszichológiai látlelet. Segít nekünk megérteni ezeket a lélektani hadviseléseket, illetve elgondolkodtató, hogy milyen csodásan működik az emberi elme és hogyan próbál megóvni minket önmagunktól és másoktól, akár ilyen kegyetlen formában is.
