A Fantastic Woman (Una mujer fantástica), rendező: Sebastián Lelio, szereplők: Daniela Vega, Francisco Reyes, Luis Gnecco, Aline Küppenheim, amerikai-chilei-német-spanyol dráma, 100 perc, 2017 (16)
Egy magányos nő
Idén az Oscar-gálán a magyarok nagy bánatára elnyerte Chile élete első arany szobrát A legjobb idegen nyelvű film kategóriában, mondhatni megérdemelten. Igazából ahogy sokan fejtegették, leginkább egy korrekt liberális „píszi” díjként lehetne felfogni, hiszen mi másról szólhatna egy transznemű nő élete, mint saját nőisége állandó bizonygatásáról, azonban A fantasztikus nő sokkal teljesen más értékekkel hívja fel magára a figyelmet: végig hétköznapi dolgokat ábrázol egy hétköznapi nő szemével.
Az LMBTQ filmek manapság igen jól teljesítenek mozikban, a nemrég bemutatott Kszi, Simon is erősnek mondható a homoszexualitást és a coming outot bemutató kérdéskörben, de ott van a Szólíts a neveden! sikere is, hál’ istennek a témával elkezdtek nem csak felszínesen, de érdemben is foglalkozni. A transzneműekről születettek már megható alkotások, pl. A fiúk nem sírnak, amiért Hilary Swank el is nyerte 2000-ben az Oscar—díjat a Legjobb színésznő kategóriában. Jelen alkotás leginkább a gyászt és ennek következtében az egyedül maradás problémáját igyekszik körül járni oly módon, hogy a transznemű nő szexuális identitását csak nagyon apró jelenetekkel igyekszik kihangsúlyozni, amik többsége próbálja teljesen átlagosnak beállítani a dolgot – ez az a pont, ahol néha sajnos meginog a sztori.
A fiatal Marina egy idősebb férfi barátnőjeként éli mindennapi életét, nappal felszolgál, éjszaka pedig különböző klubokban énekel. Szerelme, Orlando nála sokkal idősebb férfi, aki családját hátra hagyva áll össze Marinával. Azonban mikor a férfi hirtelen meghal, nem csak saját magányával és gyászával, de a család ellenszenvével is kénytelen szembenézni. Nagyon erős alapja a filmnek a halál, az elmúlás és a cserben hagyás szimbóluma, ugyanis Marina már rég túllépett ezeken az érzelmi tapasztalatokon, mivel már nem egy kétségek közt vergődő férfi, aki saját belső női énjével viaskodik, hanem egy fix identitással rendelkező nő, aki most mondhatni a „mindene” elvesztésével újra kiszolgáltatottá válik a világ számára. A film legjobb szekvenciái is ebből a magányos és kiszolgáltatott helyzetből adódnak, például mikor férfiként kell egy szaunában megjelennie, a hatóságok álszent viselkedése miatti kellemetlen vizsgálódások vagy mikor a párja ellenséges fiával kell szembe szállnia.
A korábban említett úgymond „kevés” sztori talán az egyetlen olyan elem a filmnek, ami olykor vontatottá teszi. Ami az érdeme, az a buktatója is az egyes kitartott jeleneteknek, ugyanis Daniela Vega csodás nőként uralja a vásznat, a hosszú sétálós és kocsikázós kiüresedést és magára hagyatottságot hangsúlyozó jelenetek pedig nem ütnek akkorát, hiszen már nem egy férfi-nőt látunk a vásznon, ami a pikantériáját adná az egésznek, hanem egy gyászoló nőt, akit most a család ugyanúgy megvet és bántalmaz, mintha egy eredetileg nőnek született egyénről lenne szó – hiszen szétválasztott egy családot.
A fantasztikus nő minimalista stílusban, eléggé visszafogott jelenetekkel mesél ugrálva a dramaturgiai csúcsok között, de látszik, hogy ennél merészebben még nem mer hozzányúlni, pedig a XXI. században simán lehetne. A színészek közül egyedül Daniela Vega viszi a filmet, az ő gyászáról és ennek akadályozásáról próbál értekezni úgy az alkotás, hogy olykor szélsőséges helyzetekbe helyezi a főszereplőnőt. Van, hogy a megalázást elfogadja és nem tiltakozik ellene, más esetekben kitör igazi énje és állatias módon védi saját érdekeit. Azonban ez igen kevés, az esetek többségében rezignált nyugalommal hagyja, hogy történjenek körülötte az események, emiatt olykor ürességet érzünk – akárcsak Marina érzelmi világa.
Mindenesetre érdemes megnézni a A fantasztikus nőt, mivel végre nem az adja a cselekmény fő konfliktusát, hogy milyen maga a transzneműség, hanem milyen az, ha a gyászt egyéb körülmények is megnehezítik egy egyedülálló nő számára, ráadásul a chilei kultúrában még mindig megbotránkoztatást kelt, ha egy ilyen témát dolgoznak fel, ezért is olyan karakán a visszhangja az alkotásnak. A filmet kisebb művészmozikban bemutatják itthon, megéri majd felkutatni.
